hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
hírek   2020. május 28. csütörtök   09:47
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Megjelent a Siketfajd zenekar első videoklipje


  NGU címmel jelent meg a Siketfajd zenekar első videója. A klip készítésének körülményeit is megosztotta a csapat:
  ´10 év kellett ahhoz, hogy videóklipünk legyen és ez is csupán az ölünkbe pottyant. Ezelőtt már jó párszor voltak több hónapos, vagy akár éves tervezgetések, amikből aztán nem lett semmi. Amikor klipen gondolkodtunk, mindenképp a legújabb számok közül szerettünk volna választani. Végül azt a Ngu-t választottuk, mert a négy szám közül talán leginkább ennek annyira egységes a hangulata, hogy ezt a képi világot rá lehetett illeszteni. Elsőkörben azt is gondoltuk, hogy ez a szám olyan slágerféle, de hamar kiderült, hogy nem vagyunk tisztában a sláger fogalmával.
  
  Ez a klip egy spontán ötletként jött és valósult meg. Markos Viktor és Szabados Luca Pneuma vízuál néven rendszeresen teremtenek egyedi hangulatot, egyedi módon a koncertjeinken. A kivetített képet ott élőben játsszák el és vetítik mögénk/ránk, ezzel felerősítve azt az atmoszférát, amit a zenénkkel igyekszünk elérni. Nagyon izgalmas ez a módja a vetítésnek. Nekünk azért is kedvencünk, mert egyszerre kétféleképpen látványos. Izgalmas a kivetített anyag, és az is ahogy ezt két ember egy asztalnál állva megteremti. Innen jött az ötlet, mikor Viktor mondta, hogy felvette magának az egészet, hogy akkor legyen belőle videóklip. Másfél órányi felvételből tudtunk szemezgetni. Mivel ez egy teljes koncert vizuál anyaga, Viktor nem tudott, és nem is akart különösebb egybefüggő történetet helyezni a látvány mögé. Ez inkább egy vizuális túladagolás, amibe rengeteg a kis poén, maximum egy-két kép kapcsolatáról lehet sztorira asszociálni.
  Koncerteken általában minden számhoz vannak bejáratott panelek, és persze a Ngu-hoz fűzötteket itt is felhasználtuk. Végeredményében egy kedves ismerősünk azt mondta, hogy részegen ilyen élmény egy Siketfajd koncert. Nagyon fontos lenne nekünk, hogy minden koncerten ezzel a látványvilággal tudjunk megjelenni, és ahol lehetséges így is teszünk. Így érezzük teljesnek a produkciót, ez azonban sajnos egyelőre csak Budapest legtöbb helyén megvalósítható, mivel egyelőre sajnos se nekik, se nekünk nincs kapacitásunk ahhoz, hogy kéz a kézben járjunk.´
  
  Viktor így regél:
  „Egy csomó Siketfajd számmal az van, hogy meghallgattam és beugrott valami, hogy mit kéne vizuálban csinálni hozzá. A Karnevál után szövege például olyan, mintha az ember a Last days of Tényeken szörfözne, a Kiállítás képeitől meg valamiért Vikidál Gyulát láttam a szemeim előtt. A Hurkáról például egy hurka ugrott be, a Kutyafuttáról egy kutya. Khm. A Ngu-val viszont egészen eddig valójában küzdöttem - valószínűleg azért, mert nem hallgattam meg elég figyelmesen. Ezen a koncerten, ahol a felvétel készült, a következőket írtuk be a doksinkba:
  
  Ngu: egyrészt végtelenségig guglifordítás VIKTOR + nancy szókeresős cuccuja + rubik kockára betűket ragasztunk LUCA
  (ehhez, ha nem találok akkor kínaiban rubik kocka).
  Mostantól, hogy elkészült a videó, végre ez a szám is a helyére került, következőleg szerintem kb majd ezt írjuk:
  Ngu: Guglifordítás, Oravecz Nóra, Tigris!, Kasler Miklós, Thomas!, Vastagbél!, inadekvát mobiltelefonozás”
  
  ´Az első lemezünkkel egy korszakot zártunk le, most stílusosan az első videóklipünkkel is ez történik. Makovecz Dániel sajnos kilépett a zenekarból, az EP1-en, és így a Ngu-n is azonban még ő énekel. Így gyakorlatilag ez a klip lett a pont a tíz év közös zenélés végén. Igaz a búcsúkoncertet mindenképp be szeretnénk pótolni valamikor ősszel, ami most tavasszal lett volna a Toldiban, de sajnos a koronavírus épp akkor toppant be hozzánk. A búcsúkoncert új dátumáig azonban az új felállás már látható lesz, legkorábban a Fishing on Orfűn.
  A kliphez azt ajánljuk sokszor, tüzetesen nézze meg mindenki, mert mindig lehet új dolgot találni benne. Lehet lesz olyan, amit csak te vettél észre. Továbbá azt is ajánljuk, hogy aki epilepsziára hajlamos ne keresgéljen benne semmit.´
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 20.
Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Seven Spires – Fájdalmakkal szőtt vallomás egy elhagyatott templomból
Phobia Effect újraértelmezi Coil klasszikusát – érkezik a Time Machines
Russ Ballard új videóval tér vissza – áprilisban érkezik dupla albuma
Új dallal jelentkezett a Have Mercy
Megérkezett a Within Destruction új albuma
Három mexikói MC, egy robbanásveszélyes remix – újragondolta saját slágerét a Hollywood Undead
Beton: Elásom önmagamban - Egy újabb súlyos tétel a júniusban érkező bemutatkozó albumról
Mire kiléptél a saját poklodból, jön a világvége - megjelent az Analog Balaton új klipje
 kiemelt 
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
  
Május 4-én először játszik headlinerként Budapesten az olasz-francia pop-rock formáció, a Halflives

Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 von hertzen brothers    jim carrey    apokalipszis    justin timberlake    kadavar    system of a down    u.d.o    sziget 2013    the halo effect    metal dayz    perihelion    leaner    mint gloria estefan    death to all    péterfy bori & love band    veil of maya    spelll    ihm    pater sparrow    karnak    pintér gábor    kelet-nyugat    jazzékiel    transformers 3    blackgates  

r42
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!