hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
hírek   2020. május 5. kedd   08:20
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Zene otthonmaradáshoz - Lounge remix album a Kerekes Bandtől


  „Nyugodjunk le, maradjunk otthon! Vagyis Calmdowner - Stay ´Sofa King´ Home” – ezt üzeni az idén 25 éves Kerekes Band most megjelent lounge remix albumával, amit Dobrocsi Krisztián Fortebával készítettek.
  
  „Zenészként úgy érezzük, hogy a lelki egészség ugyanolyan fontos, mint a testi. Az egészségügyi dolgozók és a hatóságok mindent megtesznek a testi épségünkért, mi zenészek talán tudunk valamit tenni a lelki egészségért. Ez az album azoknak szól, akik a szellemi békéjüket akarják kicsit helyreállítani ezekben a nehéz időkben: bezártság, vírustól való félelem, bizonytalan jövő. A zene szerencsére segítheti a kiszakadást néhány percre ebből az egészből, ami most van. Úgy érezzük, hogy egy kicsit le kell lassulnunk. Nemcsak nekünk, mindenkinek.
  Le kell dőlni a kanapéra, olvasni, zenét hallgatni, lazítani, és átértékelni az emberi kapcsolatainkat. Hogy amikor lemegy ez az egész, újra tudjunk örülni az olyan egyszerű dolgoknak is, minthogy szabadon elmehetünk egy koncertre. Nagyon nagy energiákkal és egy teltházas Müpa koncerttel vágtunk neki az idei évnek, hiszen idén 25 éves a Kerekes. Szerettük volna ezt a lendületet megtartani, hiszen sok külföldi koncert várt ránk, de úgy tűnik, most egy kicsit le kell nyugodnunk. Mivel próbákat nem tudunk tartani, így az új dalok írása is a jövőbe tolódik. Viszont - alkalmazkodva a jelen helyzethez - elkészítettünk Forteba barátunkkal egy ´lounge remix´ kislemezt, korábban megjelent számainkból.

  
  Nyugodjunk le, maradjunk otthon! Vagyis Calmdowner - Stay ´Sofa King´ Home. Ezt üzenjük mi is.
  Bár elsőre furcsa lehet, hogy egy világzenei együttes lounge remix albumot készít, de a Kerekes mindig azoknak szólt, akik nyitottak az újra és a kísérletezésre. A rajongóink egy olyan közösséget alkotnak kortól és nemtől függetlenül, akik ugyanúgy hisznek a kreativitásban, a kifejezés szabadságában, mint a múlt tiszteletében. Erről szólt a zenekar utóbbi 25 éve.”
  
  A Kerekes 2013-ban ismerkedett meg Dobrocsi Krisztián ´Fortebával´, aki a hazai elektronikus zene kiemelkedő alakja. Évtizedes múlttal bír a deep- és techhouse szcénában, és a lounge-ambient zene lassabb, dallamosabb zenei világaiban is.
  „Hirdettünk egy remix versenyt a Fábián Julival készült közös dalunkra, a Waiting for the Sunshine-ra, amire közel 30 remixer jelentkezett. Nagyon sok jó remix készült, de hozzánk Fortebáé állt a legközelebb. Azóta tart a barátság, ennek köszönhető ez a mostani ötszámos kislemez is. A Waiting for the Sunshine az egyetlen nem lounge stílusú dal a lemezen, de nem is lehetne aktuálisabb. Mindannyian nagyon várjuk már, hogy végre kisüssön a nap, és újra a régi életünket éljük” – emeli ki Fehér Viktor, a zenekar dobosa.
  
  A Kerekes Band 25 éves jubileum koncertje a tervek szerint november 14-én lesz az UP Újpesti Rendezvénytérben.
  Spotify - Kerekes - Forteba - Calmdowner - Stay ´Sofa King´ Home Lounge Remixes itt hallgatható meg.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
Ossian - Fővárosi nagykoncert szeptember 14-én a Barba Negrában
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 szegedi ifjúsági napok    lóci    sc.art    kill ferelli    avenged sevenfold     j.j. abrams    krapulax & bellepomme    true grit    barbers    erik sumo band    stam1na    blessthefall    tony blair    marlboro man    mitch tucker    jurij    bruital orgasme    hypnos    budapest    epica    tracer    six feet under    the offspring    whitechapel    esazlesa  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!