hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
hírek   2020. április 2. csütörtök   15:06
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Szolidaritásra buzdítanak a hazai zenészek


  Nyílt levélben fordul a rádiós és tévés zenei szerkesztőkhöz, rendezvényszervezőkhöz és a közönséghez a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete. Közleményükben azt kérik, hogy mindenki a saját területén próbálja meg segíteni a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került zenészeket.
  
  Az Artisjus legutóbbi, 2018-as adatai szerint Magyarországon a tavaszi, illetve a nyári szezonban 27.217 élőzenés fellépés volt. Idén a tavaszi koncertek szinte biztosan elmaradnak, és a nyári fellépések is kérdőjelessé váltak, ezért a zenészek elesnek fő bevételi forrásuktól. Az érdekképviseleti szervezet ezért azt kéri, hogy mindenki, aki tud, segítse a bajba jutott muzsikusokat a saját területén.
  
  - Kérjük, hogy a rádiós és tévés zenei szerkesztők a korábbihoz képest több magyar szerzeményt játsszanak – fogalmazott Bíró Zsolt, az egyesület elnöke. - Örülünk, hogy már több médium, többek között a Jazzy Rádió, a MTV (Music Television) és a Sláger Rádió is bejelentette ebbéli szándékát.
  Az egyesület szerint a rendezvényszervezők is nagyban tudják segíteni a magyar zenészeket.
  - Ha véget ér a koronavírus-időszak, és újra lesznek fesztiválok, kérjük, hogy minél több magyar produkciót léptessenek fel – folytatta Bíró Zsolt. - Ha elmarad egy-egy külföldi együttes koncertje, azt hazai fellépőkkel pótolják!
  
  Sokat tehet a magyar zenészekért a zeneszerető közönség is. A szervezet azt kéri, amennyiben lehetőségük van vegyenek lemezeket, illetve hallgassanak magyar dalokat az online fórumokon (pl. Spotify, iTunes, Deezer, dalok.hu stb.).
  
  A Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesülete 250 tagot számlál, és sok ismert zenészt tud a soraiban. 2007 óta képviseli fontos ügyekben a magyar zenészeket, legyen az magyar zenei kvóta létrehozása vagy üres hanghordozó jogdíj reformja. Az egyesület úgy véli, ha véget ér ez a nehéz időszak, és újra lesznek élő koncertek, a zenészek személyesen is át tudják majd adni köszönetüket és szeretetüket a közönség felé.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2020. június 8.
Black Veil Brides a Budapest Parkban
2020. június 17.
Hey, June!
2020. június 19.
Bonnie Tyler koncert jövőre a Barba Negra Track-ben
 a rovat legfrissebb cikkei: 
2021 tavaszára halasztották a Helloween turnéját
Jogi okok hátráltatják a Fear Factory visszatérését
70 éves korában elhunyt a producer és gitáros, Bruce Kulick
OM: három friss dallal tért vissza az ex-Mantra tagok alapította zenekar
Megjelent a Siketfajd zenekar első videoklipje
Obscura: visszatért a gitáros, Christian Münzner
Az Anthrax már hat-hét dalt megírt az új albumára
Hey, June!
 kiemelt 
Richie Kotzen 2021. Budapest
  
A 2017-es Salting Earth után idén februárban új lemezzel jelentkezik Richie Kotzen

Sons Of Apollo 2021.
Loudness 2021. DURER KERT
Carl Palmer’s ELP Legacy az A38-on
Joe Satriani a Barba Negra Track-ben
 friss hozzászólások 

Elkészült a MegaHertz első albuma (1)
Exopop: A szakadék mélyén (1)
Végighallgatható a Lemurian Folk Songs új lemeze (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 celtachor    kinkiez    jackson browne    washington dead cats    al di meola    stonedirt    gumiláb    fish!    shia laboeuf    avenged sevenfold    communic    john frusciante    gregorian    toy dolls    szakonyi balázs    korai Öröm    jon oliva’s pain    joey jordison    how do you know    ryan gosling    audun kleive    toxic holocaust    more than a thousand    beast in black    hollenthon  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2020 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!