hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
hírek   2020. március 30. hétfő   11:36
nincsen hozzászólás

szerző: ma
A Mobilmánia teljes tagságával készült el Cserfalvi ´Töfi´ Zoltán születésnapi korongjának új dala


  A Mobilmánia teljes tagságával érkezett a legfrissebb dal a Denevér Hangstúdió legendás vezetője, Cserfalvi “Töfi” Zoltán 50 éves születésnapja alkalmából készülő The Number Of The Years: 50 című lemezről. A Templomban, kocsmákban című nótában Vikidál Gyula mellett Zeffer András billentyűs és Gamsz Árpád is énekel, és Nusser Ernő gitáros, Kékesi „Bajnok” László basszusgitáros, és Donászy Tibor dobos játékát is hallhatjuk benne, a szöveget pedig Horváth Attila írta.
  
  
  Töfi és Zeffer András is bőbeszédűen kifejtette a közös dal keletkezésének történetét, ezek alább olvashatók.
  
  Cserfalvi “Töfi” Zoltán: “Miután felmerült a Töfi 50 lemez ötlete, Zefi volt az első, akit felkértem, hogy a MOBILMÁNIÁVAL vegyenek részt az albumon. Elmondtam neki, hogy a saját dalaimat szeretném eljátszani régi zenésztársaimmal és gyerekkori kedvenceimmel együtt.
  
  Egy 1994-es, Lady Macbeth-ben írt dalomat javasoltam nekik, melynek „Megöl a reggel” volt a címe. Ezt nagyon jól el tudtam képzelni Hammond orgonával, valamint Zefi, Gyula és Árpi énekhangjával. Zefinek is tetszett a nóta, úgyhogy belevágtunk. Amikor lejöttek a stúdióba, hogy felvegyük a dobot és a Hammondot, akkor felmerült, hogy akár egy teljesen új dalt is szívesen csináltak volna velem, én pedig egyből mondtam, hogy akkor írjuk át ezt a nótát, mintha csak most hoztam volna a gitártémákat.
  
  Zefi egyből belelkesült. Alaposan áthangszereltük a dalt és ott helyben kitalált egy teljesen új énektémát rá, majd felkérte Horváth Attilát, hogy írjon rá egy új szöveget, ami közelebb áll a Mobilmánia szövegvilágához és ehhez az átdolgozáshoz is jobban illik. Nagy örömömre Attila el is vállalta, és egy csodálatos szöveget írt rá „Templomban, kocsmákban” címmel. Külön megtiszteltetés számomra, hogy így ő is szerepel a lemezemen.
  
  Én a ritmusgitárokat és akusztikus gitárokat játszottam, az eredeti szólómat pedig kétfelé osztottuk Zefivel, így jutott hely egy jó kis Hammond szólónak is. Az énekvázlat alapján Gyula és Árpi is kidolgozta a saját részeit, majd nem sokkal később Zefivel együtt eljöttek és hárman felénekelték. Zenei szempontból ez egy rendkívül érdekes kísérlet volt számomra, hiszen lényegében egy teljesen új dal született, miközben az alap gitártéma változatlan maradt. Egyben pedig óriási élmény és megtiszteltetés is volt, hogy mindezt együtt rakhattuk össze velük. Nekem az eredeti dal is nagy kedvencem volt, de ebbe az új verzióba aztán különösen beleszerettem. Óriási köszönet érte Zefinek, Horváth Attilának és a teljes Mobilmániának!”
  
  Zeffer András: “Nagy öröm volt számunkra a MOBILMÁNIÁVAl, amikor sok kollégával együtt felkérést kaptunk, hogy Töfi (Cserfalvi Zoli) hangmérnök (és zenész) barátunk 50. születésnapi lemezére átdolgozzunk egy régi Lady Macbeth dalát. Fokozott izgalommal kezdtünk neki a munkának. Amikor az ének dallamokat átírtam, utána elkezdtünk a hangszereléssel foglalkozni, mert az alap harmóniákhoz nem nyúltam. Csak az énekdallamot változtattam át, valamint a refrénbe nyúltam bele egy kicsikét.. Gitárosaink is tettek bele 1-2 hangszerelési ötletet, és természetesen Töfike is gitározik a dalban. Ezután a banda a stúdióban feljátszotta a zenei alapot. Amikor ezzel készen lettünk, akkor elkezdtünk töprengeni, mi lenne, ha a szövegét is teljes mértékben megváltoztatnánk? Na, ekkor fordultunk a magyar szövegíró guruhoz, Horváth Attila barátomhoz. Ő, mivel a MOBILMÁNIA tagja, így azonnal neki is látott a munkának. Pedig nem szereti az ilyet, mert ugyan annyira el kell varázsolódnia 1 dalhoz, mint egy egész nagylemezhez, de nekiállt a munkának. Megjött a szöveg. A dal címe: TEMPLOMBAN, kocsmákban… Ez most olyan MÁNIÁS dal lett :)
  
  Azt akartam hogy a dalt kifejezetten hárman énekeljük Gyula, Árpi és én. Ragyogóan sikerültek az elosztások és a refrénben egyenrangúan énekelünk vokált egymáshoz. Nagy kuriózum. Nagyon szeretjük ezt a dalt. Reményeim szerint a 2022-ben megjelenő MOBILMÁNIA új albumunkra is fel fogjuk tenni bónuszként. :) Ez most a legfrissebb MOBILMÁNIA dalunk amit legutoljára vettünk fel Töfinél, aki egyébként a MOBILMÁNIA stúdió hangmérnöke. Az utóbbi 4 évünk összes lemezét nála vettük fel a Denevér stúdióban. Azóta el is döntöttük, hogy örökre Őt választjuk a lemezeink felvételénél hangmérnöknek. Egymásra találtunk. Isten éltessen Töfike: Zefi és a banda :)”
  
  A The Number Of The Years: 50 várhatóan idén, az Iron Maidnem gitáros születésnapi nagylemezén több, mint 70 zenész - köztük teljes zenekarok, hazai és külföldi sztárvendégek - játszik, a lemezborító pedig Havancsák Gyula (Annihilator, Wintersun, Grave Digger, Stratovarius, stb.) munkája. A lemezről korábban már közzé tették az első dalt, a címadó The Number of the Years-t, melyen az Iron Maidnem zenekar tagsága ragadott hangszert.
  
  
  A Töfi 50 lemezen közreműködő teljes zenekarok:
  Mobilmánia Vikidál Gyulával - Nagyferó és a Beatrice - Pokolgép
  Dalriada - Iron Maidnem - Lady Macbeth – Rémkoppantók
  
  Közreműködő vendég zenészek a következő zenekarokból:
  Lionheart (UK) - Beast In Black (FI) – Track Nine (USA)
  Tyr (DK) - Haeredium (FR) - Storyum (SK) – Alestorm (UK)
  Wisdom – Aurora - Kárpátia – Omen - Tales Of Evening
  Zártosztály - Dinamit - Piramis - Karthago
  Chronology - Euphoria - Eclipse
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. június 7.
Voivod + Crowbar a Durer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
2023. június 8.
X Ambassadors az Akvarium Klubban
2023. június 10.
LGT, P-Mobil, Illés és Syrius slágerek Miskolc 50 éves rockfesztiválján
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Visszatér Budapestre a Simple Plan a Zebrahead társaságában
Pantera: Phil Anselmo nem a déli zászlót szólta le, hanem a ´white power´ feliratot
Symphonic Metal Nights szeptemberben a Barba Negrában - 999 Ft-ért
Új albummal jelentkezik a Movements zenekar
Nagy várakozás előzi meg a szeptemberben megjelenő új Polaris albumot
A Dürer kertben is fellép az Acres - Első Európai Headline Turnéjük 2019 óta
Hallgasd meg az I Prevail letisztult dalát, a Deep End verzióját
Izzy Mahoubi új EP-vel jelentkezik, a How To Run
 kiemelt 
Amon Amarth + Behemoth a Barba Negra-ban
  
Ha nyár, akkor fesztiválok, de sajnos a rockerek, metalosok számára egyre szerényebbek a lehetőségek

Voivod + Crowbar a Durer Kertben
Új dallal jelentkezett az Asking Alexandria, melyet a Budapest Parkban is hallhatunk
Gojira + Conjurer + Urne Budapesten
Comeback Kid az Analog Music Hall-ban
 friss hozzászólások 

Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Telling Secrets: magyar hátterű csapat bontogatja a szárnyait a tengerentúlon (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 joey jordison    veil of maya    hypocrisy    nightwish    dornenreich     adam sandler    omega lithium    pelican    beneath    claps for caroline    shia labeouf    papp lászló aréna    lemmy    expired passport     csihar     csata: los angeles    jarboe    nullus sum    foo fighters    coreleoni    lock up    chapelier fou    sonata artica    gm49    jake e. lee  

r43
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!