hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2020. március 13. péntek   04:44
nincsen hozzászólás

szerző: 12qper
Megalakult az Első Magyar Karantén-színház - A TRIP rendkívüli közleménye


  Az utóbbi hetek történései után a TRIP Hajó legénysége nehéz, ám felelős döntést hozott. Mindennél fontosabb számukra a kultúra közvetítése mellett vendégeik biztonsága, egészsége, és a kormány által a koronavírus-járvány miatt elrendelt vészhelyzetben arra törekszenek, hogy mindenki számára optimális megoldást találjanak, azonban senki se maradjon kultúra nélkül, ezért megalapították az Első Magyar Karantén-színházat.
  
  Tömeges színházbezárásokra Magyarországon eddig még soha, a világháborús évek alatt sem volt példa, azonban 2020. március 13-án erre is sor került. Magács László, a TRIP Hajó igazgatója elmondta, hogy miközben természetesen megértik a kormányzati intézkedések szükségességét – hiszen az országos járvány megelőzése, és az egészség megőrzése mindennél fontosabb – igyekeznek a kialakult helyzetre a legjobb választ adni. Megalapították az Első Magyar Karantén-színházat, ahol színészek, zenészek, előadóművészek találkozhatnak egymással, hogy egyszeri és megismételhetetlen produkciókat hozhassanak létre. Mivel nézők nélkül nincs színház, ezért a TRIP Hajó csapata minden előadást rögzít, és lehetőséget biztosít arra, hogy a nézők otthonukban, biztonságos környezetben, élő Facebook-közvetítésen keresztül lehessenek részesei ennek az egyedülálló kulturális programsorozatnak.
  
  A virtuális társulat jelenlegi tagjai, Láng Annamária, Rába Roland, Vecsei H. Miklós, Trill Zsolt, Kamondy Ági, Georgita-Tenki Dalma, Martinkovics Máté, Jenővári Miklós, Balázs Júlia, Fabacsovics Lili, Divinyi Réka, és Magács László, március 16-án tartják „alakuló társulati ülésüket”, és további társulati tagokat keresnek. Az Első Magyar Karantén-színház első előadása Albert Camus A pestis című regényének monodráma változata lesz Hegedűs D. Géza tolmácsolásában, amit március 16-án, hétfőn 19 órától láthat a közönség a TRIP Hajó Facebook-oldalán, élő közvetítésben. A fellépő művészek mindannyian ingyen vállalták a fellépéseket, azonban ez a működési modell hosszútávon nem fenntartható, a TRIP Hajót működtető alapítvány a TRIP weboldalán közzétesz egy számlaszámot, ahová szeretettel várják a felajánlásokat.
  
  A szervezők közlése szerint a zárt kapus Deadly Mantis és a SeeN március 12-i koncertjét már online követheti a TRIP Hajó közönsége, illetve tárgyalnak több zenésszel és előadóművésszel is a közvetítéseken való részvételről. A további műsorváltozásokról a TRIP Hajó weboldalán és Facebook-oldalán adnak tájékoztatást.
  
  Vigyázzunk egymásra, de a show-nak folytatódnia kell!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. szeptember 23.
Fear Factory, Stratovarius, Sonata Arctica, Deathstars, Poets Of The Fall, Annisokay, Beast In Black, Gloryhammer, Wind Rose, Thy Art Is Murder, Whitechapel, Fit For An Autopsy
Újbuda Jazz Fesztivál – klasszikusoktól a kísérletekig: végtelen jazz a Fonóban (A38 Hajó - Budapest)
2023. szeptember 24.
She Wants Revenge a Dürerben koncertezik (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Itinera magyar electro-folk zenekar - EP-megjelenés és külföldi miniturné
SiM bemutatta legújabb kislemezét ´KiSS OF DEATH´ és friss videoklipjét
A Night Verses hosszú várakozás után kiadta az Every Sound Has a Color In The Valley Of Night első részét
Nyomd fel a hangerőt, mert megérkezett a Talk Show Closer dala
Új kislemez a Sugar Horse doomgaze négyesétől
Érzelmi utazás a Pierce The Veil - 12 Fractiures nótája
A blues fenegyereke, Jared James Nichols Európában turnézik
Hosszú idő után a Crime In Stereo visszatért
 kiemelt 
Ben Granfelt és Son Henry nyitja az őszi blues-rock koncertsorozatot
  
Hét országból nyolc előadó érkezik Budapestre a LOTS Music hamarosan induló őszi blues-rock koncertsorozatának keretében

Annisokay: modern metalcore hármas élén, új dalokkal tér vissza a német csapat
Miyavi: 4 év után újra Budapesten a szamuráj gitáros
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
Dühös deathcore négyes októberben: Thy Art Is Murder, Fit For An Autopsy, Whitechapel és Spite a Barba Negrában
 friss hozzászólások 

Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 szemtől szembe    kispál attila    immolation    zoroaster    leander kills    macabre    harrison ford    death    hobo    tom waits    corrections house    smash mouth    vio-lence    tőzsdecápák    the heartless aisha    puf    septicmen     kataklysm    the book of eli    trio3po    mission: impossible ghost protocol    a.m.d.    refused    lowest creature    kate winslet  

r47
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!