hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
hírek   2020. március 9. hétfő   08:28
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Hollandia első számú pszichedelikus rocktriója lesz az Ivan & The Parazol vendége


  Egy testvérpár alapította meg 2007-ben a DeWolff elnevezésű rocktriót, és rögtön új fejezetet kezdtek el írni a holland rocktörténelemben. Debütáló koncertjüket a legendás amszterdami Paradisóban tartották, első lemezük országszerte népszerűvé tette őket, és azóta sincs megállás. A még mindig csak a húszas éveiket taposó csapat felvett három élő és hét stúdióalbumot, ezernél is több koncertet adott Európától Indonéziáig, valamint besöpörték a holland Grammy-díjat is. Március 11-én az UP Újpesti Rendezvénytérben az Ivan & The Parazol vendégeként lépnek fel.
  
  A Pablo van de Poel (ének, gitár), Luka van de Poel (dobok) és Robin Piso (Hammond-orgona) alkotta DeWolff a hetvenes évekbeli, pszichedelikus blues-rock zenekarokat idéző hangzásvilágával mára Hollandia egyik legnépszerűbb fiatal zenekara lett. „Ezek a fiúk nemcsak zenét játszanak, hanem együtt lélegeznek a zenével. Csak két percet kell megnézni egy DeWolff koncertből, hogy megértsük, miért van helyük a rock aranykorát idéző daloknak a 21. században is” – írják róluk.
  
  Érdekesség, hogy a DeWolff tavaly jelentette meg Tascam Tapes című, hetedik stúdióalbumát, amit turné közben, egy bőröndnyi méretű négysávos magnóval rögzítettek mindössze 50 dolláros költségvetésből. Dobokat, Hammond-orgonát és gitárerősítőket sem használtak a lemez felvételénél. A nyolcvanas években készült Tascam Porta Two magnó kimeneteibe egy különleges hangzású samplert és dobprogramot, egy elemes szintetizátort és egy gitárt kötöttek be, ezzel teremtettek egyedi atmoszférájú hangzásvilágot.
  
  A DeWolff tehát hasonló utat követ, mint az Ivan & The Parazol: nem csak tisztelik és szeretik a múltat, de képesek a saját képükre formálni a korábbi hatásokat. A két zenekar tavaly egymás után lépett fel a Sziget Fesztiválon, de már előtte is ismerték egymást, hiszen a magyar csapat régebben dolgozott a DeWolff menedzserével is. A március 11-i újpesti buli után tavasszal két hollandiai koncerten is közösen lépnek fel.
  Ivan & The Parazol / guest: DeWolff (NL), Grand East (NL)
  2020. március 11. UP Újpesti Rendezvénytér
  Facebook esemény
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2020. október 18.
Axel Rudi Pell: jubileumi lemez, 2020-ban koncert
2020. október 19.
Helloween United - 2020-ban a Sportarenaban (Papp László Budapest Sportaréna)
2020. október 25.
A CONCERTO Music bemutatja: The Epic Apocalypse Tour 2020
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Átadták „Az Erdő álma” pályázat díjait
Lackfi János és a vírusok karanténon kívül és bévül
Ace Frehley: megkérné az árát a KISS reunion-nak
Ráncfelvarrást kapott az Animal Cannibals legnagyobb slágere
Megjelent Tom Gregory első stúdióalbuma
Júniusban érkezik a Gogol Bordello
Öröm a Zene döntő és díjkiosztó lesz az A38 Hajón
Ismét együtt a hazai rock szupergroupja - először lép fel a Müpában a Tátrai Tibor vezette Magyar Atom
 kiemelt 
The Dead Daises Glenn Hughes-zal, 2021. Barba Negra
  
Újabb fejezetéhez érkezett a Dead Daisies története, ami a korábbiaknál is kalandosabb éveket ígér

Fleshgod Apocalypse, Ex Deo 2021
Deep Purple klasszikusokkal, Ian Paice Budapesten
Jethro Tull – The Prog Years 21
Pineapple Thief az A38-on
 friss hozzászólások 

Elkészült a MegaHertz első albuma (1)
Exopop: A szakadék mélyén (1)
Végighallgatható a Lemurian Folk Songs új lemeze (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 amputated    halloween    winter    indian    burlesque    helstar    everwood    groove armada    fifa    scott pilgrim    stiff bastard    daedelus (usa) live    kapcsolat    julia roberts    toxic waltz    ihsahn    i divine    cadik    dörner györgy    Őrült    pancser police    fear factory    smárton trio    kreator    metalcamp  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2020 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!