hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2020. március 6. péntek   07:09
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Öt év Cézár fogságában - Caesar’s Bread 5. szülinapi koncert a Robotban


  Minden egy gimis osztálykarácsonyon kezdődött. Killerst játszottak, szinte ad hoc jellegűen, saját bevallásuk szerint elég bénán. De kedvet kaptak a közös zenéléshez, ezért beköltöztek egy garázsba, és próbálni kezdtek. A lendület és az elszántság azóta csak nőtt. Ezt március 13-i, ötödik születésnapi koncertjén a Robotban bizonyítja majd a Caesar’s Bread.
  
  Az alapítók közül jelenleg is a csapat tagja Acsády-Pongyor Áron énekes, Kabdebó Mátyás gitáros-énekes és Lukács Levente szólógitáros. Ők hárman viszik a hátukon a bandát, mely az Attention! klubban mutatkozott be fél-akusztikus hangszerelésű dalokkal 2015-ben.
  Azóta megfordultak a főváros szinte minden zenés szórakozóhelyén a Lámpástól a Roboton és Dürer Kerten át a Mika Tivadar Mulatóig. Felléptek egyetemi fesztiválokon (ELTE Kerekes Napok, Bölcsész Napok), a Kőbányai Halmajális nagyszínpadán, és a Sziget Fesztiválon is. Utóbbira egy pályázatnak köszönhetően jutottak el. 2017 májusában megnyerték a Müller Péter Sziámi & Friends által hirdetett versenyt a Sziámi Szeretni még című dalának átiratával, így augusztusban a neves csapat vendégei lehettek Magyarország legjelentősebb zenei rendezvényén.
  
  2019 tavaszán az ELTE Patina Tehetségkutatójának közönségdíjasai lettek. Nem véletlenül, hisz népszerűségük évről évre növekszik a főváros egyetemistáinak körében, ami két EP-jüknek (Attention!, 2016; Panellakás, kínai piac, 2019), rendkívül hangulatos koncertjeiknek, és a srácok közvetlenségének köszönhető. Nyers, őszinte alter-rockot tolnak elgondolkodtató, (ön)ironikus, magyar szövegekkel, melyek jól tükrözik generációjuk, a huszonévesek életérzéseit, és mesélik el a velük történő dolgokat. Első klipjüket (Szex a lépcsőházban) 2019-ben színművészetis és metropolitanes egyetemistákkal valósították meg. Ez mára átlépte az ötezres nézettséget a YouTube-on.
  
  A zenekar dalszerzőinek termékenységét jelzi, hogy repertoárjukon több, mint egy tucat saját dal található. Ezek mellett olykor feldolgozásokkal is megörvendeztetik a közönséget. S hogy ezek közül melyek hangzanak el az 5. születésnapi bulin március 13-án a Robotban (VII. kerület, Akácfa u. 49.)? Meghallja, aki eljön! Ami bizonyos: nem csupán a jelenlegi tagokkal (fent említettek mellett Bärnkopf Ábel dobos és Kovács Gergő basszusgitáros), hanem régivel (Farkas Miklós, basszusgitáros), és vendégzenészekkel (Pacsek Ádám, Tóth Péter) is találkozhatunk majd. A hangulatot pedig a hasonló stílusban zenélő, ugyancsak rendkívül fiatal tagokból álló Lidokain izzítja be. Igazi örömünnepet és fesztiválhangulatot ígérnek a fiúk!
  Facebook esemény



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. február 14.
A legendás Pál Utcai Fiúk zenekar side projectjével indul az Alterplacc Valentin-napi különkiadás!
2025. február 16.
Hardcore invázió: SIDESTEP (SWE) és brutális társai SIDESTEP (SWE), EXTERMINATING ANGEL, NEVEN, DOGS ON CHAIN a RIFF-ben!
2025. február 17.
Distant + Enterprise Earth: dupla deathcore lemezbemutató februárban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
The Howlers: brit sikerek után irány Európa!
A lázadás és szabadság himnusza érkezik a Knives-tól
A The Jet Buzz üzenete: Telnek múlnak az évek, de ne hagyd el magad!
Digitális zombik: megérkezett a Kubrick Stare
Bob Mould új dallal jelentkezett
A megvalósult álom… Új live video a Phoenix RT-től: Csended maradok
Geszti Péter szabadtérre viszi jubileumi műsorát!
Megjelent a Tarjával Budapesten is fellépő Marko Hietala új albuma, videón a címadó dal
 kiemelt 
Balls To The Wall: heavy metal sztárokkal vette fel újra a legendás albumot Udo Dirkschneider – márciusban Budapesten játszanak!
  
Hamarosan Budapestre érkezik a Dirkschneider zenekar Balls To The Wall 40 című turnéja, aminek keretében Udo Dirkschneider saját zenekarával, köztük Peter Baltes-zel adja majd elő élőben legendás Accept nagylemez összes dalát

Queensrÿche: zajlik az Origins turné, készül az új lemez, 23-án pedig Budapesten játszanak!
Comeback Kid: 20 éves jubileum a „Wake The Dead” albummal a Dürer Kertben
Vanden Plas koncert Budapesten - 25 év után tér vissza fővárosunkba a német prog metal csapat
Hardcore invázió: SIDESTEP (SWE) és brutális társai SIDESTEP (SWE), EXTERMINATING ANGEL, NEVEN, DOGS ON CHAIN a RIFF-ben!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 dark fortress    john lennon    alexandra    vida rock band    kaiser chiefs    vágtató csodaszarvas    burden    leander rising    kings of leon    hollyhell    beneath the void    alexandra    dudás zsombor    dope stars inc.    septic flesh    hail of bullets    hungaroconnections    hollow haze    burlesque    in extremo    winters bane    chuck schuldiner    lantos zoltán    cavalera conspiracy    artweg  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!