szerző: MonyóDream Theater 2020. február 8. Papp László Sportaréna
2020. február 8-án ismét hazánkba látogatott az amerikai progresszív metál egyik ikonja, a Dream Theater. A csapat Distance Over Time című, 14. stúdiólemezét népszerűsíti az azonos nevű, európai turnéján, amiben a 16 ország között szerepelt Magyarország is. Egy tucatszor jártak már nálunk, 1998-as első fellépésük óta, ami jelzi, hogy stabil a hazai rajongó tábor. A koncert nem csupán az újdonságokról szólt.
Az éppen 20 éves, Metropolis Part 2: Scenes From A Memory című albumuk jubileumát is ünnepli a zenekar. Az új és a régi egyben, csak egy három órás koncertbe fért bele, amiben egy 20 perces szünet választotta el a két részt egymástól. Ezek után nincs mit csodálkozni, hogy elő zenekarra nem volt szükség. A múlt és a jelen kettőssége jelenik meg a lemez borítóján is, ahol egy robot keze tart egy emberi koponyát. Ez a motívum köszönt vissza az énekes, James LaBrie mikrofon állványán is.
A bandát 1985-ben alapította Majesty néven John Myung, koreai származású basszusgitros, John Petrucci, gitáros, dalszerző, producer és Mike Portnoy dobos. Mind a hárman a bostoni College Of Music hallgatói voltak, így képzett zenészek, és barátok. Portnoy 25 év után, 2010-ben vált ki a csapatból, mert új projektekbe kezdett, illetve úgy érezte, megromlottak a személyes kapcsolatok a D. T.-ben. Őt váltotta Mike Mangini, aki emeletes dob felszerelésen játszik. A billentyűs 1999 óta a legendás Jordan Rudess, akinek szintetizátor állványa fordul, emelkedik és süllyed, vagy éppen nyakába akaszt egy kisebb darabot, és messziről már nem lehet eldönteni, hogy gitáron játszik-e ő is, vagy maradt a billentyűknél. Ő az egyedüli a bandában, akinek nincs a műfajban kötelező lobonca. Gyakorlatilag kopasz, egy ősz kecskeszakállal.
Az énekesük 30 éve James LaBrie, akit 200 jelentkező közül választottak ki annak idején. A csapat tehát 10 éve azonos felállásban játszik. Eddig két Grammy díj jelölést sikerült bezsebelniük Best Hard Rock/Metal Performance kategóriában. Dalaikat Petrucci írja, ezért azokban komplex szerkezetet és technikás gitár szólókat találunk. Gyakorlatilag magának adja ezzel a feladatokat.
Az első blokkba 6 dal fért bele. Ebből egy a Systematic Chaos albumról, ami 2007-ben jelent meg, illetve A Nightmare To Remember, ami a Black Clouds&Silver Linings egyik dala, 2009-ból. Nem volt tehát vegytiszta a friss blokk. A lemez 10 dalából 4 hangzott fel az első részben (Untethered Angel, Paralyzed, Brastool Warrior, Pale Blue Dot), és az ötödik lett a ráadásban adott At Wit’s End. LaBrie nem sokat bíbelődött összekötő szövegekkel. Egyszer szólt a közönséghez, amikor elmondta, mennyire szeretik Budapest építészetét, a történelmi emlékeket és persze a lakóit. Megkérdezte, ki volt ott az első magyar koncertjükön, amire sok kéz lendült a magasba. Ezek után ismét tették a dolgukat, és zúztak tovább. A mögöttük futó háttér leggyakrabban futurisztikus volt, robotokkal, sok fémmel és kozmosszal tarkítva.
A második felvonás kifejezetten a nosztalgia jegyében telt, hiszen végig játszották a Scenes From a Memory albumot, 18 nótában. Érdekesség, hogy ez volt az első korong, amin Jordan Rudess ült a stúdióban szintetizátor mögött. A tematikának megfelelően a háttérben egy gyilkosság történetét elmesélő képregény kockái váltották egymást, esetenként visszatérő jelenetekkel, nem időbeli sorrendben, hogy ne vegye el a figyelmet a zenekarról.
Itt sem voltak interakciók a közönséggel. Egy rövidke szünet volt, amikor egy tortával felköszöntötték a turné menedzserét, aki a születésnapját ünnepelte, és látszólag nem kért ebből a felhajtásból, ezért nem sok időt töltött a színpadon.
Mindig izgalmas egy nagy múltú csapat koncertjére elmenni, mert nagyon vegyes a közönség. Aznap estére sokan húztak bandapólót - a nyertes számomra, aki az agyon mosott, 1993-as turnén kiadottat viselte. Szép számmal képviseltette magát a Z generáció is, a maguk kissé flegma stílusában. Előbújtak a régi rockerek, akik ma már 40-50 évesek, konszolidálódtak frizurában és öltözékben is, de a szemükben azért ott van egy kis pajzán csillogás.
Az estén mindenki megkaphatta, amiért érkezett. Tombolhatott az első sorban, ülhetett a lelátón vagy kimérten kortyolgathatott sört a hátsó sorokban. A Dream Theater kitett magáért, az biztos. 3 órát ilyen tempóban végig játszani, nem semmi. A korukra most nem hivatkozom, mert szerintem nem örülnének neki.
19:58
