hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
magazin [könyv]  -0001. november 30. hétfő   00:00
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Milyen könyvek taroltak decemberben


  A Bookline decemberi sikerlistájáról kiderül, hogy mely könyvek voltak a legnépszerűbbek karácsonykor, milyen könyvek kerültek a fa alá. A legkeresettebb könyvek listájának első helyét decemberben is az egykori televíziós riporter, Frei Tamás kalandregénye érdemelte ki, amit az egyik legismertebb drogbáró feleségének vallomása követ, a sikerlistát pedig a magyar pszichológus, Orvos-Tóth Noémi sikerkönyve zárja.
  
  Decemberben is Frei Tamás könyve került a Bookline sikerlistájának élére. Bábel című filmszerű története egy akciódús kalandregény, aminek főhőse, Marco Boretti Magyarországon keveredik bele az európai menekültválság zavaros politikai eseményeibe.
  Victoria Eugenia Henao férje, Pablo Escobar halála után huszonöt évvel vall közös életükről a Mrs. Escobar – Életem Pablóval című könyvében. A sikerlistán három olyan mű is helyet kapott, ami Escobar életét dolgozza fel: a rettegett drogbáró fiának, Juan Pablo Escobarnak Apám, a drogbáró című könyve és egykori bérgyilkosának, John Jairo Velasqueznek Pablo Escobar bérgyilkosa voltam című könyve is ott volt a legnépszerűbb kötetek között.
  Orvos-Tóth Noémi sikerkönyve egy éve meghatározó szereplője a toplistának. Az Örökölt sors iránti folyamatos érdeklődés nem meglepő, hiszen a könyv témája bár örökérvényű, és mindnyájunkat érinti, ilyen közérthetően még nem írta le senki. A könyv szerint problémáinkra a megoldás sokszor családunk múltjában rejlik, ennek megértése pedig segít, hogy felismerjük és helyrehozhassuk a múltból megörökölt negatív viselkedési mintákat.
  
  Az év végén sokan keresték az olyan tényfeltáró olvasmányokat, mint Dezső András Maffiózók mackónadrágban című könyve, ami a magyarországi szervezett bűnözés kialakulását dolgozza fel. Az Index újságírójának kötete megrajzolja azt a folyamatosan változó társadalmi és gazdasági környezetet, ami az elmúlt negyven évben nemcsak a bűnözők, de mindannyiunk életére hatással volt.
  Nagy figyelmet kapott Szvetlana Alekszijevics Csernobili ima című könyve, ami a csernobili atomerőmű tragédiájának okait és következményeit tárja fel. A Nobel-díjas író húsz éven át tartó kutatómunkája nyomán született a Csernobili ima, ami 2019-ben többször is helyet követelt a Bookline sikerlistáján.
  
  Decemberben sokan nyitottak voltak a hazai hírességek gondolataira, írásaira. A Nagy levegő lapjain Jakupcsek Gabriella sokszínű személyisége elevenedik meg előttünk, az újságíró könyvéből olyan élettörténeteket ismerhetünk meg, amik elfogadásra és pozitív gondolkodásra sarkallják az olvasót.
  Kőhalmi Zoltán tavaly megjelent első regényét óriási érdeklődéssel fogadták az olvasók, így korántsem meglepő, hogy a karácsonyi időszak egyik legkeresettebb könyve volt A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit. A könyv humora, jellegzetes szerkezete és illusztrációi – melyeket maga a szerző készített – olyan különleges világba kalauzolnak minket, ahol garantáltan könnyesre nevetjük magunkat. Kőhalmi könyve nemcsak a skandináv krimiket, de a könyvkiadás világát is kiparodizálja.
  Bödőcs Tibor két írásával is felkerült a Bookline havi sikerlistájára. Tavalyi regénye, a Meg se kínáltalak rövid fejezeteiből a magyar valóság rajzolódik ki előttünk a Kádár kortól egészen napjainkig, míg a szerző másik, szintén sikerlistás könyvében, a 2018-as Libri irodalmi közönségdíjas paródiakötetében, az Addig se iszik lapjain nem kisebb művészek szólalnak meg a szerző hangján, mint Karinthy Frigyes vagy Örkény István.
  Náray Tamás nagy sikerű családtörténetét, a Zarah-trilógia könyveit (Zarah, Zarah öröksége és Zarah álma) is sokan keresték az ünnepi időszakban. Náray regényeiben történelmi korszakokon, generációkon és országhatárokon átívelő történetek elevenednek meg.
  
  Karácsonykor, a gyerekek ünnepén sokan ajándékoztak ifjúsági és gyerekkönyveket. Leiner Laura Mindig karácsony című könyvében három fiatal lány történetét ismerhetjük meg, akiknek látszólag semmi közük egymáshoz, sorsukat mégis ezernyi láthatatlan szál köti össze. Jeff Kinney története, az Egy ropi naplója-sorozat továbbra is nagy kedvenc, a sorozat tizennegyedik részében, a Romhalmazban Greg Heffley családja egy váratlan örökség után úgy dönt, ideje kicsit kipofozni a házukat. Azonban hamar rá kell jönniük, hogy egy építkezés korántsem olyan könnyű, mint amilyennek az elsőre látszik.
  
  A gyereknevelési és mesekönyvek iránti folyamatos érdeklődést látva indította el 2014-ben a Bookline a Szívünk rajta gyerekkönyvajánló programot, így könnyítve meg a szülők könyvválasztását. A Szívünk rajta független szakértői minden hónapban megneveznek egy kiemelkedő alkotást, ami januárban a program szakmai és gyerekzsűrije szerint is Nyáry Luca Vigyázat, törékeny! című könyve lett. A szakmai csapat részéről Kádár Annamária, pszichológus, egyetemi adjunktus szerint: „A szerző harcba száll azokkal a bagatellizáló mondatokkal, hozzáállással, hogy „csak gondolkodj pozitívan”, „miért nem próbálkozol jobban”; és azokkal a társadalmi elvárásokkal, amelyek előírják, hogy egy trauma után hogy kell és hogyan illik viselkedni és a gyász melyik fázisában kellene tartanunk. Megrázó, őszinte, szókimondó, húsbamarkoló, megható regény kamaszokról kamaszoknak és szüleiknek.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Falra fel! plakátaukció és pop-art kiállítás Marczibányin
HangFeszt – Minden, ami zene, minden, ami érték
Egy este, egy koncert, három barokk orgona
Különleges játékélményt nyújt az autista gyerekeknek a Hot Wheels® új kisautója
Erdős Virág, Háy János, Krusovszky Dénes, Puzsér Róbert, Szentesi Éva és Vecsei H. Miklós májusban a Tavaszi Margón
7. DADABÁNYA Underground Művészeti Fesztivál
”Egy újabb kiemelkedő fejezet kezdődik a Budapest Park történetében” - látványos fejlesztésekkel indul a tizenharmadik évad
Magyarországon is elindul a MERITA projekt – európai kamarazenei együttműködés
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 severe torture    unearth    danny devito    letlive    strike anywhere    shallov    neckbreaker’s ball    general surgery    a wilhelm scream    dilis    hrutka róbert    sandler    mastic scum    tius norma    nina hagen    killswitch engage    evergrey    refused    at the gates    hupikék törpike    anvision    ryan gosling    thornwill    waking into nightmares    gothica fesztivál  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!