hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
magazin [album]  2019. november 27. szerda   17:01
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Muzsikás & Amadinda: Párhuzamok és kontrasztok Live at Müpa


  Az Amadinda és a Muzsikás együttes zenei együttműködése öt éve tart. Sokáig csak követték egymás pályáját, sikereit, találkozva, véletlenül összefutva a világ különböző repülőterein, fesztiváljain. Végül az Amadinda 30. születésnapjára hívta meg először a Muzsikás együttest, amelyet természetesen több közös próba előzött meg. A koncert sikerén később további közös hangversenyek születtek. A Muzsikás legendás karácsonyi koncertjén, 2017. december 28-án a Müpában végül az Amadindával rögzítésre került az akkor közösen eljátszott koncert, amely a mindkét zenekarra jellemző perfekcionista utómunkák után kerül a hallgató kezébe.
  
  A Fonó kiadásában most megjelenő CD a Fonó webboltjában és terjesztőkön keresztül, valamint a digitális felületeken érhető el, a Budapest Vinyl gondozásában ennek az anyagnak egy változata kis példányszámban bakeliten is megjelenik.
  
  A Muzsikás következő nagykoncertje a Karácsonyi Koncert lesz december 28-án a Müpában.
  
  „Ez a két nagyszerű és világhírű, mondhatjuk, hogy minden tekintetben kultikus együttes, éppúgy testvéri, testvéries viszonyba került egymással az évtizedek során, mint az általuk megszólaltatott muzsika mögött lüktető számos minőség, azaz kulturális hasonlóság és azonosság. A kultúra eleve önmagában is annak a lelepleződése, ami az emberi együttélés és szokásrend alapján kristályosodik ki és varázsolja élhetővé bolygónk ember lakta vidékeinek auráját. Összhangba kerülni a természetivel, az emberi környezettel és a transzcendenssel alapvető emberi szükséglet és ennek a hármas iránynak a szándékolt kiteljesítői közé sorolhatjuk a Muzsikást és az Amadindát is.
  Hosszú pályafutásuk alatt tehát többször igyekeztek közös nevezőre hozni azt, ami még akkor is összetartozik, ha ezt mélységében sebzett világunk nem akarja felismerni és támogatni. A zene szerencsére alkalmas arra, hogy összekösse azt, ami vagy elszakadt, vagy még nem is talált egymásra és néha a formai különbözőségekről is kiderül, hogy nincsenek is olyan távol egymástól. (Emlékeztetőül a Muzsikás népzenei, vagy picit tágabban folkzenekarnak minősül, az Amadinda pedig kortárs ütőegyüttesnek.)
  (Részlet a lemezborítóról)
  
  1. Érkezés 02’33
  2. Mkazi wa mulomo (Malawi) 02’11
  3. Bodonkúti hajnali (Kalotaszeg, Erdély) 03’17
  4. Fang xilofonok (Gabon) 04’25
  5. Lassúcsárdás és szapora (Kalotaszeg, Erdély) 03’03
  6. 6. Sirató (Zimbabwe és Gyimes) 05’36
  7. Improvizáció (Mezőség, Erdély) 06’14
  8. Otea (Tahiti) 06’47
  9. Táncdallamok (Gyimes, Erdély) 06’38
  10. Búcsúzás 02’27
  Total: 43’09
  
  Muzsikás
  Éri Péter: furulya (4, 9), kontra (3, 5, 7), hosszúfurulya (1, 10)
  Hamar Dániel: nagybőgő (3, 5, 7, 10), gardon (9)
  Porteleki László: hegedű (5, 7, 9) madárhang (10)
  Sipos Mihály: hegedű (1, 3, 5, 9, 10)
  
  Amadinda
  Bojtos Károly: afrikai xilofonok (2, 4), marimbula (6), polinéz dob és fadob (8), szenegáli dob (9), madárhang (10)
  Holló Aurél: kínai templomi harang (1, 10), afrikai xilofonok (2, 4), cabasa (6), polinéz fadob (8), deszkák, cserép (9), sistrum (10)
  Rácz Zoltán: claves (4), kolomp (6), polinéz dob (8), szenegáli dob (9), szulavezi duda (10)
  Váczi Zoltán: csörgő (4), mbira (6), polinéz dob és fadob (8), ceglédi kanna (9), madárhang (10) valamint
  Farkas Zoltán: tánc (6), gardon (9)
  Tóth Ildikó: tánc (6)
  
  A hangfelvétel a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben készült 2017. december 28-án, hangmérnök Matz Ádám. Utómunkálatok: Főnix Stúdió, Bohus János, Jánossy Béla.
  A lemezen elhangzó művek eredeti népzenei dallamok (2, 4, 6, 8), és népzeni feldolgozások Muzsikás (3, 5, 7, 9), Muzsikás és Amadinda (1, 10).



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. február 23.
Queensrÿche Budapesten: a debütáló EP-t és a Warning lemezt is eljátsszák a 2025-ös koncerten! (Dürer Kert - Budapest)
Queensrÿche: zajlik az Origins turné, készül az új lemez, 23-án pedig Budapesten játszanak! (Dürer Kert - Budapest)
2025. február 25.
Planet of Zeus: A görög heavy rock titánok a hatodik stúdióalbumukkal lépnek fel a Dürer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Presser – Parti Nagy zene, irodalom, festészet
Szárhegy 50 – Kortárs anzix
Képzőművészeti programok a Cziffra Fesztiválon
Rövidesen kezdetét veszi a 18. Jazz Showcase
Igéző dalok és pszichedélia - teljes a Ritmo line-up
Jelentkezz a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál diákzsűrijébe!
Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár
A Prieger Zsolt Társulat bemutatja: Szerb Antal legendája – a megérkezés
 kiemelt 
Static-X- Dope a Dürerben
  
Július 29-én a Dürer Kertben játszik a Static-X! A 30 éve indult, 2018 óta újra működő amerikai industrial metal zenekar a Project Regeneration lemezekkel érkezik Budapestre, a szintén amerikai Dope társaságában

Balls To The Wall: heavy metal sztárokkal vette fel újra a legendás albumot Udo Dirkschneider – márciusban Budapesten játszanak!
Queensrÿche: zajlik az Origins turné, készül az új lemez, 23-án pedig Budapesten játszanak!
Comeback Kid: 20 éves jubileum a „Wake The Dead” albummal a Dürer Kertben
Vanden Plas koncert Budapesten - 25 év után tér vissza fővárosunkba a német prog metal csapat
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 owen wilson    roger faxon    little fockers    boston manor    jon hamm    rock beach    billy the kid    danny elfman    presidance: hungarythm    jarboe    Északi támpont egyesület    szerelmek    mano negra    suhancos     király!    pet shop boys    Északi támpont egyesület    pintér csaba    brainlust    action    a gyűrűk ura    miserium    colin hanks    goatwhore    anselmo crew  

r44
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!