hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2019. október 9. szerda   18:30
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
As I Lay Dying, Chelsea Grin, Unearth, Fit For A King
2019. október 7, Barba Negra klub

  Pár éve valószínűleg egy fabatkát se adott volna senki azért, hogy az As I Lay Dying még valaha működni fog. De Tim Lambesis pihenője után ismét egymásra talált a társaság és koncertezni, zenét szerezni is elkezdtek. Ennek eredménye pedig a mostani turné, valamint az idén érkezett Shaped By Fire című új nagylemez, amellyel úgy tűnik, az As I Lay Dying megpróbálja felvenni a fonalat ott, ahol anno 2013-ban abbahagyták. Az pedig már csak a rajongókon múlik, hogy ők is képesek-e maguk mögött hagyni a múltat.
  Beszélhetnék itt Lambesis cselekményéről, de szerintem nem ezért vagyunk itt. Emberünk leülte a büntetését (hogy ez sok volt vagy kevés, azt majd mindenki eldönti maga), de koncertre nem az emberi minőség miatt jár az ember, hanem a zene miatt. Elég sok zenekar lenne bajban különben, akikre a botrányos életmód és a showbiznisz fertője jellemző. De nem emberi, hanem zenei teljesítményeket várunk ezektől a csapatoktól, az ő megítélésük pedig erről kell szóljon.
  
  Az As I Lay Dying valóban ott folytatja a Shaped By Fire lemezzel, ahol legutóbb abbahagyta, ugyanis az album lényegében semmiben nem tér le a banda által kitaposott útról. Jó dalcsokort hoztak össze a srácok, kifejezetten kiemelkedő, emlékezetes pont viszonylag kevés van, de semmiképpen sem csalódás az új korong. A lemezbemutató turnéra pedig bivalyerős felállást trombitáltak maguk köré: velük jött a betonsúlyú deathcore banda, a Chelsea Grin, a metalcore műfaj itthon is jól ismert kiválósága, az Unearth és az 5 nagylemezével egyre inkább nevet szerző Fit For A King.
  És hogy az As I Lay Dying visszatérésére van igény, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a bejáratnál hatalmas kígyók sorok kígyóztak. Komolyan megdöbbentem a Barba Negra felé közeledve, ennél a klubnál nem láttam még ekkora sorban állásokat. A durva látvány ellenére azért viszonylag flottul zajlott a beengedés, de így is csak a Fit For A King vége felé sikerült beérnem. Jó lett volna pedig bővebben elmélyedni a dallasi csapat előadásában, mert kifejezetten jól játszották a műfajt – legalábbis amit ebből a pár számból leszűrtem. Nem kell nagy meglepetésekre számítani a metalcore műfajon belül, de Ryan Kirby-ék meggyőző koncertbandaként mutatkoztak be. Az idejekorán bejutott érdeklődők nem voltak kevesen a színpad előtt és komoly ovációval, visszatapssal nyugtázták az előadást, szóval érdemes lesz eszünkbe vésni a Fit For A King nevét.
  
  Az Unearth idén márciusban adott letaglózó koncertet az A38 hajón, szóval az ő rajongóik számára inkább csak jutalomjáték volt ez a mai nap. Akkor alaposabb merítést tettek az életművükből, az idei Extinction(s) című albumuk is bemutatkozott, a mai nap összesen 7 számra futotta a játékidejükből.
  Rögtön két új dallal, az Incinerate-tel és a Survivalist-tel kezdtek, harmadikként a 2008-as The March albumról a megadallamos My Will Be Done-t hallhattuk. Itt azért ki is derült, hogy bár vaskosan szóló, kőkemény tételek az Extinction(s) lemez nótái, a közönség mégis a harmadik számtól kezdett igazán felpörögni. Az Unearth nótáinak legnagyobb erényei a súlyos, szaggatott metalcore döngölések mellett a folyamatosan felbukkanó, játékos, dallamos, azonnal ható melodikus gitártémák, amelyekből a 2000-es évek második felében tudtak igazán emlékezetes dalokat összegyúrni. Azóta viszont ennyire kiemelkedő dalokból nem tudtak kitermelni teljes nagylemezeket, de természetesen panaszkodni sincs okunk.
  
  Az Unearth összeszokott csapatként zúzott a színpadon, mindenki tudta a helyét. Az utoljára csatlakozott Chris O´Toole basszusgitáros is szerves részévé vált a csapatban, a háttérvokálokat is ő szolgáltatta. Nick Pierce különösen érdekes technikával ütötte a dobokat, ebben a műfajban szokatlan ez a fordított dobverő fogás. Így, hogy nem ők voltak a főzenekar és a dobcucc az emelvény előtt lett összeállítva, jól lehetett követni a technikáját.
  A két gitáros, Buz McGrath és Ken Susi adták elsősorban a zene sava-borsát, főleg előbbi melodikus gitártémázgatásainak köszönhetően. A negyedik dal, a This Dying World is a klasszikusok közé tartozik, nagyot zúzott rá a közönség. Pláne a korábbi daloknál igen aktív volt a moshpit, de egy ilyen modern metal koncerten az illik is, hogy így legyen.
  
  Ismét egy új dal, a Dust, majd pedig némileg meglepetésként érkezett a Bloodlust a The Oncoming Storm lemezről. Ez nem egy annyira gyakori tétel élőben, pláne ha nem teljes programot játszik a zenekar, de jól működött ezen az estén. A zárást a The Great Dividers jelentette, ami az egyik legjobban megírt szerzeményük, tökéletes választás volt zárószámnak – különösen a Machine Head-es befejezése. Óriásit zúzott a csapat, és persze a közönség is. Trevor Phipps nem győzött eleget hálálkodni, és rögtön meg is ígérte, hogy rövidesen ismét jönni fognak, ezúttal headliner koncerttel. Úgy legyen.
  
  A metalcore műfajnak egy brutálisabb válfaját jelenti a deathcore irányzatát, amelyben a most következő Chelsea Grin alkot. A csapat ezáltal kicsit kilógott a mai fellépőlistából, de a legbrutálisabb moshpit-et mégis ők csinálták. Repkedtek a cipők, sapkák, söröspoharak, a közönség teljesen megőrült. A banda elsősorban a tavalyi Eternal Nightmare lemezére fókuszált, nem véletlenül, ugyanis ez a jelenlegi négyes első közös alkotása.
  Tom Barber vokalista tavaly csatlakozott az Alex Koehler-rel való szakítás után, az egyébként teljesen indokolatlan 3 gitáros felállásból pedig mostanra egyedül Stephen Rutishauser maradt meg. Ez bőven megfelelő volt így, szóltak is mint az atom, igazi széttrancsírozó hangzást kaptak osztályrészül.
  
  Elsőként a korábbi alkotásokról hangzott el a My Damnation és a Ceyne Stokes, majd pedig egymás után jött a Dead Rose, The Wolf, Across The Earth az új lemezről. Belefért még a Playing With Fire és a Recreant az Alexes albumokról, de a 9:30am, az Outliers és a Hostage ismét csak a zenekar jelenét képviselték.
  Az eddigi bandákhoz és magához az As I Lay Dying-hoz képest a Chelsea Grin közel sem a kifinomultságról híres, egyedül Stephen Rutishauser-nek volt egy-két finomabb témázgatása, illetve érdekes volt még a dobos Pablo Viveros aktív vokalizálása. De itt az agyroppantó hangzásról és a betonba sújtó brutalitásról szólt minden, no meg az olykor 3-4 ütemig kitartott breakdown-okról. Ez a zene igazából kizárólag csak az őrjöngésre való, de hát ennek szellemében vett részt a masszív létszámú nézősereg az előadásokon, a folyamatos mosh-pit és a circle pit-ek tekintetében.
  
  Akármennyire is népszerűvé vált a Chelsea Grin, amelyet a közvetlenül főzenekar előtti pozíciójuk is jól mutat, az érdeklődők nagy része mégis a 6 év után (Budapestre 8 év után) visszatért As I Lay Dying miatt jött. A Barba Negra küzdőtere annyira megtelt, hogy szinte egy tűt sem lehetett elejteni. Gondoltam, hogy ez nem lesz sokáig így, elég belekezdeni az első számba, és a közönségben azonnal be fog indulni a véget nem érő pogó és őrjöngés.
  Ez így is történt – az első hangok után több számnak is el kellett telnie, amíg sikerült olyan pozíciót találni, ahol nem kell folyamatosan küzdeni az életben maradásért, és végre a zenére is tudok koncentrálni. Az új lemez nyitányával, a Burn To Emerge / Blinded-dal kezdtek, de apránként egy „best of” program kerekedett a műsorból, számos korábbi nótát is felvillantva. A Through Struggle például a 2005-ös Shadows Are Security-ról érkezett, a Within Destruction pedig a rá következő An Ocean Between Us-ról.
  
  Tim Lambesis mikrofonja teljesen néma volt az elején, aztán lassanként megjött az ő hangja is. Kimondva-kimondatlanul, de valahol mindenki őrá volt kíváncsi, mennyire viselték meg az elmúlt évek, hogyan tudott újra visszarázódni a zenekarba – egyáltalán, milyen hozzáállást fog tanúsítani a színpadon. Nos, semmi extráról nem tudok beszámolni. Lambesis előadta magát úgy, ahogy kell, teljesen bemozogta a színpadot, nagyokat ugrott a tempókra és biztatta a közönséget. Sok duma egyébként sem volt, szinte egymás után játszották az újabb és újabb nótákat, így végül egészen monstre programot adtak a terítékre került 16 dallal. Talán csak annyi volt megfigyelhető, hogy Lambesis többször is megköszönte az este folyamán a „második esélyt” a közönségnek, amit a zenekar kapott.
  Persze nem a zenekar hűsölt éveket a saját hülyesége miatt, hanem ő, így tőlük csak azt vártuk el, hogy a lehető legmagasabb színvonalon műveljék a muzsikálást. Szerencsére ilyen kvalitású zenészekkel ebben nem kell csalódni. Az As I Lay Dying-ban minden tag egyaránt fontos karakter a zenei világ formálásában, egyikük sem másodhegedűs a többihez képest.
  
  A basszusgitáros Josh Gilbert szolgáltatja a tiszta éneket, ami ma is a legtöbb dal csúcspontjai közé tartozott. A másik csúcspont Nick Hipa és Phil Sgrosso gitártémázgatásai voltak, akik folytonosan belevittek valami izgalmat a dalokba. A mindig valami érdekes szakáll-költeménnyel kiálló Jordan Mancino dobmunkája is magáért beszélt.
  Bár ők így is elég jó gárdát alkotnak, az új lemez Redefined dalára meghívták Ryan Kirby-t vendégszerepelni a Fit For A King-ből. A zenészek és a közönség is nagyon lelkesek voltak az este folyamán, a deszkákon is állandó volt a mozgás, a teremben szinte kapkodni kellett a levegőt, annyira tele volt párával és izzadtsággal.
  
  Akárhogy is nézzük, ha egyetlen számot kellene a csúcsra helyezni az As I Lay Dying életművéből, az a The Sound Of Truth lenne. Most került napirendre ez a nóta és gyakorlatilag a legnagyobb bemozdulást és közös éneklést eredményezte az este folyamán. Zseniális dal, az este egyik csúcspontja volt.
  Ugyanerről a lemezről érkezett utána a Forsaken, majd pedig a friss korong címadó dala, a Shaped By Fire. Az As I Lay Dying új korongját is ugyanúgy látom, mint az Unearth-ét, hogy jó számokat pakoltak fel, pár kiemelkedő ponttal, de összességében nem olyan album, amiről még évek múlva is beszélni fogunk.
  
  A The Darkest Nights-szal és az An Ocean Between Us-szal aztán ismét a múltba kalandoztunk, hogy aztán visszatérjünk a jelenbe a Gatekeeper-rel. Jól működött ez a friss dal is, nagyot tomboltak rá a népek. Két „árva” szám is előkerült, amelyek egyedüliként képviselték az albumukat: Az A Greater Foundation a feloszlás előtti utolsó sorlemezt, a 2012-es Awakened-et képviselte, a Parallels pedig a The Powerless Rise-ot. Erről azért hiányoltam az Anodyne Sea-t, ha már megidézték a korongot.
  A friss albumnak kifejezetten erős száma a My Own Grave, szerencsére előszedték ma. Megfigyeltem, hogy a közönség az alapos zúzás és mosh-olás mellett azért itt-ott énekelte a dallamos részeket is, viszont ahol igazán zengett a terem, ott kétségtelenül jelen van a slágerpotenciál. Ilyen volt a már említett The Sound Of Truth és most a buli vége felé a My Own Grave. Szóval ezzel a nótával ismét sikerült valamit nagyon eltalálniuk a srácoknak.
  
  Hasonlóképpen nagyot szólt a 94 Hours, ami szintén egy fontos szám az As I Lay Dying életművében, a végére pedig a Separation, Nothing Left és a Confined dalok maradtak.
  Többször vannak mostanság amolyan egész estés, „one night with...” koncertek, de az As I Lay Dying-nak nem volt ilyenre szüksége ahhoz, hogy igen számottevő, 16 nótás setlist-tel érkezzen hozzánk – sőt még az előzenekaroknak is legyen elégséges idejük a bemutatkozásra. Tim Lambesis-ék mindenféle szempontból egy új fejezetet kezdtek a karrierjükben, és zenei szempontból nem érzem, hogy ezt kifogásolni lehetne. A Shaped By Fire jól sikerült album lett, a mai este látogatottsága pedig önmagáért beszél. Persze biztosan bevonzottak saját jogon is nézőket a Chelsea Grin, Unearth, Fit For A King zenekarok is, de ahogy a klub nézőtere, úgy maga az este is elég fullos volt, sose rosszabbat.
  


Kulcsszavak:
  as i lay dying     chelsea grin     unearth     fit for a king 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Európai turnéra indul a metalcore+-os Fit For a King

Josh Gilbert basszeros is távozott az As I Lay Dying-ból

Balesetet szenvedett az As I Lay Dying frontembere, Tim Lambesis

Profi élő felvétel az As I Lay Dying turnéjáról

Az USA-ban a szervezőknek magyarázkodni kell a magyarországon is fellépő As I Lay Dying koncertje miatt

 programajánló: 
2024. március 22.
Sari Schorr Budapesten
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
2024. március 23.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
Hobo- Vadászat 40
A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget
Abbath, Toxic Holocaust, Hellripper
Slaughter To Prevail
Delain, Illumishade
Beast In Black, Gloryhammer
Az indie rock királyai, a The Sherlocks és a DOTE a Dürer kertben
Fear Factory, Butcher Babies, Ignea, Ghost Of Atlantis
Black Veil Brides az Arénában
 kapcsolódó fotók: 

AS I LAY DYING - 2019. október 7. BARBA NEGRA

CHELSEA GRIN - 2019. október 7. BARBA NEGRA

UNEARTH - 2019. október 7. BARBA NEGRA
 kiemelt 
Március végén érkezik az U.D.O.
  
Touchdown című új lemezével, és Peter Baltes egykori Accept-es basszusgitárossal az oldalán érkezik március 27-én Udo Dirkschneider és zenekara, az U

Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
Sari Schorr Budapesten
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 taylor swift    big miracle    big miracle    gus g    polod    niok alapítvány    a thousand suns    rockélet    stubborn    blake lively    ideas    eta    dr. house    nagyfiúk    mitch & mitch    danny cavanagh    jinjer    james franco    jim carrey    erik sumo    aetherius obscuritas    nemadomfel    yelowcake    movie awards    movie awards  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!