hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
hírek   2019. október 2. szerda   10:29
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Nova Prospect: Az Ég velünk dalhoz készült videoklip


  Az Ég velünk a Nova Prospect Jövő kilátással címet viselő, tavaly novemberben megjelent nagylemezének 3. megfilmesített dala, melynek szövegét az AWS frontember, Siklósi Örs írta, a videóklipet pedig a Syndrome Productions csapata készítette el.
  
  
  A zenekar ősszel kicsit lazít koncertezés szempontjából, mert nekiállnak a következő nagylemez megírásának. Legközelebb október 5-én a kiskunfélegyházi Tripla Zenei Fesztiválon lépnek fel, október 26-án pedig következik az év egyik legfontosabb koncertje, az A38-on zárják a Tales of Eveninggel és a Leecherrel közös, A fény nyomában turnét.
  
  Kiss József, gitáros:
  “Az Ég velünk a lemez egyik legfogósabb, leghúzósabb nótája, amit a közönség visszajelzései is igazoltak, nagyon jó koncertdal. Szóval mindenképp klipesíteni is szerettük volna. Örssel ezer éve ismerjük egymást, és már korábban is dolgoztunk együtt: az előző lemez ´Egy szó´ című dalának nemcsak a szövegét írta, hanem vendégszerepelt is a nótában. A lemezkészítés közben koncepció volt, hogy legyen ismét vendégszereplő, és egy dal esetében társszerző is. Bennem akkor fogalmazódott meg 100%-osan, hogy Örsöt kérjük fel szövegírásra, amikor épp vokálsávokat rögzítettünk az akkor még készülőben lévő ´Viszlát nyár´ utolsó refrénjéhez, és nagyon bejött ahogy Örs szövege és énektémája megszólalt Gabi hangjával. Szerencsére Örs örömmel vállalta felkérést, és patent módon leszállította a dalszöveget és az énektéma vázlatokat.”
  
  Siklósi Örs:
  “Nekem a Nova Prospect az egyik kedvenc magyar zenekarom, akik pár évvel ezelőtt voltak olyan bevállalósak, hogy megkértek, írjak szöveget egy dalukra és fíteljünk rajta egyet. Az így született Egy szó, azóta is a legkedvencebb nótám, amihez azóta közöm volt. Egy Kiskunfélegyházi koncert után Joci megkért, hogy a lemezről egy dalra írjak egy szöveget. Ujjongtam örömömben, mert nagyon örültem, hogy újra az egyik kedvenc magyar zenekarommal közösködhetek. Ebben hála a jó égnek nem énekelek, cserébe felugrott az előző dal mellé a személyes kedvencek toplistájában! :)”
  
  Besnyő Gabriella, énekes:
  “Akad egy-két dal ezen a lemezen, amire sehogy sem akartak jönni az énektémák. Ez is egy ilyen volt, úgyhogy baromira örülök, hogy Örs így rákattant a dologra, és pár nap alatt össze is hozta nekünk ezt a szöveget, meg a hozzáillő dallamot is. Bár az elején kicsit tartottam tőle, hogy mennyire lesz így AWS-es, vagy hogy el tudom-e majd normálisan énekelni, de végül is az egyik legkedveltebb dal lett az albumon és a koncerteken egyaránt. Csak úgy, mint a másik közös gyerek, az ´Egy szó´. Tényleg tud ez a srác:D
  Igaz, az ötlet, hogy az ő közreműködésével készüljön el a nóta, már hamarabb megfogalmazódott bennünk, mint hogy elkezdtünk volna rá dallamötleteket gyártani, de így utólag azt érzem, hogy minden próbálkozásom ellenére sem sikerült volna ilyen jól. Nagyon hálásak vagyunk neki, hogy kihúzott minket a szmötyiből, háháháhá.
  A kliphez az én részemet külön vettük fel a Lightroom Stúdióban, Újpesten, ahol még a történetben szereplő pár, Foczkó Dalma és Horváth Dániel jelenetei kerültek rögzítésre. Életem legsimább forgatása volt ez, hála Lecikéék (Syndrome Productions) mérhetetlen higgadtságának és rutinjának. Egy szokásosan átutazott hétvége utáni, pihenéstől és alvástól mentes napon hulla fáradtan sikerült a helyszínre érkeznem, ahol – mint kiderült – épp ilyen csapzott és zilált figurára volt szükség a sztorihoz. Hát, abban nem volt hiba XD, és a stáb cirka 2-3 óra alatt kihozta belőlem a legjobbat. Tényleg nagyon jó velük dolgozni, mert tudják, mit akarnak látni, és csinálni, és eléggé egy hullámhosszon mozognak velünk. Innen is puszi nekik.”
  
  Kerecsen László rendező:
  ”Nagyon szeretem a dalban azt, hogy bár egy „szakítós számról” beszélünk, habitusában és szövegében koránt sem lehet ráhúzni az ilyen dalokra nagy átlagban jellemző kliséket. Teljesen más végéről fogja meg azokat az érzelmeket, amit egy kapcsolat lezárásával megél az ember és én pont ezt a különcséget szerettem volna a képi világgal is tükrözni. Helyenként vicces, néhol groteszk, egyszer komédia, egyszer thriller és az egészet megcsavarja egy vintage hangulat ami modern köntösbe van bújtatva.”
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2020. január 29.
Darkest Hour: 25 Years Darkness - 2020.01.29. Durer Kert (Dürer Kert - Budapest)
2020. január 31.
Imminence- Turn The Light On Tour Pt. II- Budapest (Dürer Kert - Budapest)
Eric Martin – The Voice of Mr. Big – Acoustic Duo Tour
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Megérkezett Felvidék legszürreálisabb videóklipje a Hope Red-től
Időutazásra invitálnak a Dáma Lármás csajok a Dürer Kertben
Már hazánkban is nézhetünk orosz filmeket, oroszul a Russian Kino kinálatából
Maszkura és a Tücsökraj koncert Budakalászon
VOLT 20´- My Chemical Romance, Bring me the Horizon, Offspring
Megjelent a Phrenia új klipje: You Belong Here
A Tool nyerte a legjobb metal előadásért járó Grammy-t
Elhunyt Sean Reinert, a Cynic dobosa
 kiemelt 
Richie Kotzen: szeptemberben Budapesten
  
A 2017-es Salting Earth után idén februárban új lemezzel jelentkezik Richie Kotzen

Lordi – Killectour 2020
Turn The Light On Tour Pt. II - Imminence, Acres, The Oklahoma Kid
What About Tour? tAKiDA, The Wild!
Tony MacAlpine: tavasszal Budapesten az Analog Music Hallban
 friss hozzászólások 

Legéndy Jácint: Földalatti Oltár (Kalligram Kiadó, 2019) (1)
VII. Rogues Of The Seven Seas (Rumproof, Stetl, Zinfield, LochNesz, MegaHertz) (3)
A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 demians    vasko krapkata    opera-rock show    infected mushroom    blur    újhold    piramis    bad teacher    omega diatribe    uwe boll    esti kornél    bloc party    roses    adimirion    massive aggressive    skull fist    agalloch    halott pénz    kampec dolores    air    ministry    martonosi györgy    taking back sunday    the bouncing souls    poniklo imre  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2020 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!