hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2019. szeptember 9. hétfő   09:34
nincsen hozzászólás

szerző: Monyó
Luis Fonsi
2019. augusztus 17. Papp László Budapest Sportaréna

  2019. augusztus 17-én másodszorra járt Budapesten Luis Fonsi. Most az Arénában lépett fel, amit nagyjából félig tudott rajongókkal megtölteni. Ő az a sztár, akit mindenki ismer. Még azok is, akiknek fogalmuk sincs róla névről, hogy vajon kicsoda. Csak ennyit mondok: Despacito…
  
  A színész, énekes 1978-ban született Puerto Ricoban. A zene mindig is fontos szerepet töltött be az életében. Gitáron és zongorán is játszik. Iskolai éveiben a család már az USA-ban élt. Tini zenekarát kinőve, 1998-ban jelentette meg első albumát. A latin-amerikai térségben már a 2000-es évek elején ismertté, és népszerűvé vált. Christina Aguilera Mi reflejo albumán is közreműködött, 2002-ben pedig már Britney Spears-szel turnézott együtt.
  2009-ben elnyerte a Latin Grammy Award-ot, de ekkor még Európát nem sikerült meghódítania. A színészettel is kacérkodik. Többek között egy mexikói telenovellában is szerepelt.
  
  19 éve volt már a pályán, amikor Daddy Yankee-vel közös, Lassan (Despacito) című dala debütált, ami meghozta számára a világsikert. Az USA-ban 12 héten át vezette a slágerlistákat, amire spanyol dalnál a Macarena óta nem volt példa.
  Az angol remix Justin Bieberrel készült, ami szintén globálisan tarolt. A klipben egy szépségkirálynő vonul sejtelmesen, aminek forgatási helyszínei turista látványosságok azóta is. Az elmúlt 2 évben (nem elírás) 6,4 milliárd megtekintést ért el a Youtube-on.
  
  Jelenlegi turnéja a kilencedik, Vida (Élet) című albumának népszerűsítésére indult, amelynek utolsó állomása volt Budapest. A koncert gyakorlatilag két nyelvű volt. Szívesebben beszélt spanyolul, de tisztában volt vele, hogy az angolt többen megértik majd a közönség soraiban. Természetesen szép számmal voltak a küzdőtéren sikítós lányok, akik közül az egyik „I love You” kiáltása eljutott Fonsi fülébe is. I love You too- volt a válasz, majd igyekezett kideríteni, hogy is mondják ezt magyarul.
  A tömeg morajából nem tudta kihámozni, de később a 23. születésnapját ünneplő Radics Gigi a segítségére sietett, és a fülébe súgta a választ, miután Demi Lovato szerepét átvéve, együtt énekelte Fonsival az Échame Le Culpa című számot. Gigit nem kerülhette el egyetlen szempár sem. Hajzuhatagát már megszokhattuk korábban is, de fekete lakk combcsizmája, és tűzpiros, magasra sliccelt ruhája mindenképp markáns színfoltja volt az estének.
  
  Fonsit a zenészei mellett négy táncos segítette a produkcióban, akik többször is átöltöztek. Ő maga is dinamikusan mozgott az emeletes színpad különböző szintjein. Több dalában is hallhattuk gitározni. Ének hangja pont olyan erős volt, mint a felvételeken.
  Többször is elmondta, mennyire szépnek tartja Budapestet, és hogy rajong a városért. Látszott rajta, hogy szívesen beszélget a közönségével. Természetesen a ráadás utolsó száma, a búcsú dal, nem lehetett más, mint a Despacito, amit a teljes közönség együtt énekelt Fonsival.
  
  Nagy kérdés volt bennem az este előtt, hogy vajon ki lehet-e lépni a híres dal árnyékából. Nem tudtam egyértelműen a választ később sem. Az látható, hogy popularitása visszaesett a kiadása előtti szintre. Azt követő dalainak népszerűsége nem tudja megközelíteni a Despacito sikerét. Mindez Fonsi arcán nem látszott.
  A koncert elején futó képkockák az album címéhez kapcsolódva, ultrahangos fotókat és újszülötteket jelenítettek meg, amiből inkább azt éreztem, hogy Fonsi már nem a sikert hajszolja, hanem más életperiódusba lépett. Nem is csodálkozom ezen, hiszen második házasságából két pici gyermeke van, akik bizonyára megmutatták neki, mi az élet valódi értelme. Így válik egy latin lover kedves családapává… Bárhogy is, már több millió ember memóriájában bérelt helye van, szerte a világban.


Kulcsszavak:
  luis fonsi 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Papp László Budapest Sportaréna

 kapcsolódó cikkek: 

Luis Fonsi – Vida Tour 2019

 a rovat legfrissebb cikkei: 
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
Hobo- Vadászat 40
A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget
Abbath, Toxic Holocaust, Hellripper
Slaughter To Prevail
Delain, Illumishade
Beast In Black, Gloryhammer
 kapcsolódó fotók: 

LUIS FONSI - 2019.augusztus 17. PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST ARÉNA – VIDA TOUR 2019
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 rhapsody    első osztályú vidéki srácok    amaranthe    metrosection    kaiser chiefs    k.i.z.    metaldays    w.a.s.p.    a nyughatatlan    the trade    belga    arany    sziget 2009    smashed face    ion dissonance    warrel dane    at the drive-in    aetherius obscuritas    nightwish    alex kapranos    oceanhoarse    sing sing    data animal    nőnap    useme  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!