beszámoló [koncert] 2019. augusztus 9. péntek 16:02
nincsen hozzászólás
szerző: MonyóIggy Pop 2019. július 24. Budapest Park
2019. július 24-én ismét eljött hozzánk a punk-rock fenegyereke, és a Budapest Parkban adott másfél órás, 20 dalt tartalmazó koncertet. Ha valaki ennyiből nem tudta volna beazonosítani a 72 éves, amerikai énekest, akkor elárulom, hogy Iggy Popról van szó.
A Black Bartók és a Cruel Hearts Club elő zenekarok után fél 9-kor lépett a színpadra Iggy, aki dobosként kezdte pályafutását, több mint 50 évvel ezelőtt. Neve is a középiskolai bandájából ered (Iguanas). Jim Morrison nagy hatással volt rá a 60-as években. Ő inspirálta a The Stooges megalapítására. Ebben a bandában már énekesként mutatkozott be, és jellemzően botrányos fellépéseket produkált, köszönhetően a drog függőségének is. Ebben az időszakban szövődött legendás barátsága David Bowie-val, aki elvonóra vitte Iggyt, és segített zenei karrierjében. Barátja halála mélyen megrendítette. A gyász ihlette a 2016-ban megjelent Post Pop Depression című albumát, amiről ugyan nem hangzott el egyetlen szám sem, de egy Bowie feldolgozással ezen az estén is megemlékezett róla.
Iggy Pop nem csupán a színpadon borzolja a kedélyeket. 17 filmben szerepelt. Köztük a Halott Emberben, a Star Trek sorozat egyik epizódjában, és a Valahol Kaliforniában, ahol gyakorlatilag a saját karakterét formálta meg. Filmes zeneszerzőként is jegyzik a nevét. A Crocodile Dundee mellett az ikonikus Trainspotting kezdő jelenete alatt futó zene is az ő munkája. Ez utóbbi természetesen nem maradhatott ki a koncertből, mint ahogy elhangzott az I wanna be Your dog, The Passenger, 1969 és a már említett Lust for life.
Zenekarát két fúvóssal is kiegészítette ezen az estén, ami még több élettel töltötte meg a dalokat. A látvány sem volt kevésbé vitális. Kíváncsi voltam, mi maradt meg a vadságból, a lázadásból és a markáns ösztönösségből. Azt kell mondjam, hogy minden. Nincs jelentősége, hogy 70 fölött van, hogy ráncos az egész teste (nagyon), hogy sántít, hogy a haját befestették ugyan, de a borostája ősz. Megjelent félmeztelenül, magabiztosan, és pont ugyanúgy szerettette magát a rajongóival, mint 50 évvel ezelőtt. Ha úgy tartotta kedve, zúzta a mikrofon állványt, vagy lement az első sorok elé simogattatni magát.
Furcsán hangozhat, de jó példát mutatott arra, hogy kell megöregedni. Nem úgy próbál halhatatlannak tűnni, hogy plasztikai műtétekkel 30 éves gumi arcot csináltat magának, hanem felvállalja az idő múlását, ránézésre játszi könnyedséggel és teljes önelfogadással. Ha több évtizedig félmeztelenül állt színpadra, akkor úgy fog, még akkor is, ha úgy fest, mint nagyapám régen, miközben a szőlőt kötözte. Látszott rajta, hogy egész életében egyetlen célja volt, hogy jól érezze magát. Nem sok gátlást láttam rajta ezen az estén sem…
A felszabadultság hírnökeként érdekes volt látni, hogy annak ellenére, hogy viszonylagos média csendben él mostanában, mennyi fiatal fedezte fel magának. Persze az is elképzelhető, hogy a szüleik bömböltették a kilencvenes években a dalait.
Javarészt persze a 40-es korosztály képviseltette magát, bár olyat is hallottam a hátam mögül, hogy 40 évvel ezelőtt is ilyen hangja volt. Az tény, hogy pontosan azt kapta mindenki, amit várt. Elhangzottak az ikonikus dalok, és pont úgy dübörögtek, mint régen. Nem csak hangzásban, látványban is.
Röviden összefoglalva az estét: végig olyan érzésem volt, hogy Iggynek beszólt valaki, hogy: „Mit akar még a színpadon egy rozzant, sánta, öregember?” Mire ő csak ennyit válaszolt:
„Fogd meg a söröm...!”
16:02
