hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
előzetes [buli]  2019. július 16. kedd   17:31
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Akit Nick Cave is istennőnek tart - Shilpa Ray Budapesten koncertezik


  Több turnén is Nick Cave vokalistája volt, Johnny Depp kalózos válogatáslemezére a Pirate Jenny című számot Cave és Warren Ellis kíséretében énekelte fel, ráadásul Brooklyn egyik legvagányabb énekesnője, aki nemcsak a feminizmus mellett, hanem politika kérdésekben is felemeli a hangját. Shilpa Ray-t most Budapesten is meghallgathatjuk, hiszen július 21-én a KOBUCI Kertben koncertezik.
  
  Már Shilpa Ray gyerekkora sem mondható átlagosnak. New Jersey külvárosában egy hindu bevándorlócsaládban nőtt fel, s egészen korán megtapasztalta a rasszizmust. Klasszikus indiai éneklést tanult, konzervatív szülei még a popzene hallgatásától is eltiltották. Hangszerek közül csak harmóniumon tanulhatott meg játszani, amit azonban a mai napig szívesen szólaltat meg a színpadon. Elmondása szerint az igazi fordulat Lou Reednek köszönhetően következett be az életében, amikor középiskolásként a lawrenceville-i könyvtárban felfedezett egy Velvet Underground albumot. „Többet nem voltam ugyanaz az ember. Ők lettek az én átjáró drogom.” Amint tehette, New Yorkba szökött, s zenekart alapított. Egyik első bandája a Beat Rhe Devil elnevezésű punkegyüttes volt, amit a Her Happy Hookers követett, és Shilpát hamarosan a legígéretesebb feltörekvő előadók között emlegették, koncertjei pedig a New York-i underground kihagyhatatlan eseményei közé tartoztak. Hamarosan Patti Smithszel játszott együtt, s nemcsak Nick Cave előzenekaraként léphetett fel, de több turnén a vokalistája is lett. „A legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor a turné első napján a buszban Nick egy szendvicset készített nekem. Ekkor azt éreztem, ezután akár meg is halhatok. Őrült pillanat volt” – mesélte egy korábbi interjúban.
  „Nick Cave kedvenc gót-rockabilly istennője” - írta Shilpáról a Vice 2015-ben, Last Year´s Savage című albuma megjelenésekor. A Guardian kritikusa pedig egyszerűen „vulgáris Ella Fitzgerald”-ként emlegette. Az énekesnő válasza jól mutatja elképesztően vagány személyiségét: „Vulgáris Ella Fitzgerald? Inkább kanos Frank Sinatra!” Két évvel később életrajzi ihletettségű, Door Girl című lemezét dobta piacra. A dalokban a New York-i éjszakai életben eltöltött 17 évéről mesél kegyetlen őszinteséggel. Shilpa Ray zenéjében a blues gyökereit olykor a punk radikalitása felé nyitja meg, így az biztos, hogy július 21-i koncertje az Óbudai Blues Fesztivál egyik legemlékezetesebb eseménye lesz.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 szalóki Ági    junkies    b.b. king    csizmás    the dictator    saint germain    posthum    piramis    rimszkij-korszakov    nervosa    rite    annihilator    tarja turunen    tunneleffekt    helloween    steve-o    johnny knoxville    the sisters of mercy    gyilkos természet    kalózok    decapitated    scary face    tristania    autopsy    subways  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!