hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
kultúra [színház]  2019. június 6. csütörtök   18:04
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Gondolatok a Zsámbéki Színházi bázis kapcsán


  Kedves Barátaink!
  
  A 36 éves múltra visszatekintő, Mátyás Irén által alapított Zsámbéki Színházi Bázist jelenleg üzemeltető egyesület 2019 májusában felkereste a Sztalker Csoport alkotóit, hogy a komoly megpróbáltatásokkal terhelt Bázis idei évadáról együtt gondolkodjunk.
  
  Úgy éreztük, Zsámbék egy olyan különleges energiájú, a Sztalker tagjait gyerekkorukkal személyesen is összekötő, színháztörténelmi jelentőségű helyszín, hogy lehetőségeinkhez mérten minél több embert Zsámbékra kell csábítanunk, megéreztetni velük a Bázis hangulatát. Mielőtt rátérnénk a közlemény témájára, muszáj pár sort írnunk a zsámbéki színházi élet általunk ismert múltjáról.
  
  A Zsámbéki Bázis alapítói, alkotói és közössége az évtizedek folyamán olyan nívós, nemzetiközileg is elismert művészeket és társulatokat tudtak vendégül látni, ami alapján jogosan emlegették „kis Avignonnak” a helyszínt. De e misszió mellett talán még fontosabb kiemelni azon szerepét, hogy állandó alkotóhelye és fellépési lehetősége tudott lenni Nagy-Magyarország amatőr és független színházi társulatainak is.
  
  Az utóbbi négy évben Árkosi Árpád volt a Bázis művészeti vezetője, aki munkatársaival együtt sok energiát fektetett be annak érdekében, hogy a zsámbéki színházi élet újra felvirágozzon. A legismertebb magyar és külföldi társulatok mellett rengeteg független alkotót tudott vendégül látni. Infrastrukturális fejlesztéseket kezdeményezett és megpróbálta a Zsámbéki-medencében élő művészeket, valamint a város polgárait bevonni a nemes ügybe.
  
  A Bázis azonban az évek folyamán olyan rossz fizikai állapotba került, hogy lehetetlenné vált a társulatok szállásolásának és legalapvetőbb igényeinek megoldása, ami óhatatlanul kényelmetlen helyzetbe hozhatta az ideérkező nézőket is. A vízellátás nem működik, a tetők beáznak, a hangárok veszélyesek. Mindezek helyreállításához rengeteg pénzre lenne szükség.
  
  Úgy döntöttünk, hogy ha nincs is rá elegendő keret, akkor is megpróbálunk igényes zsámbéki esteket szervezni, valamint megkérjük a koprodukciós színházakat, hogy segítsenek méltányos áron, akár díszlet nélkül Zsámbékra adaptálni előadásokat. Emellett felkerestük Seres Tamás barátunkat, aki többek között a nagysikerű, várkerti ENEMVÉ estek kitalálója és rendezője, hogy amennyire ideje engedi, segítsen megszervezni néhány zenés irodalmi estet a zsámbéki nézők örömére. Két független társulat keresett meg minket szereplési szándékkal, de mindkét esetben jeleztük, hogy a döntés nem a mi kezünkben van, hanem az elnökségében, akik két héttel ezelőtt tudták meg, hogy mennyi pénzből gazdálkodhatnak majd az idei évadban. Ezeket a megkereséseket mi továbbítottuk az illetékesek felé.
  
  Ez a mi történetünk Zsámbékkal kapcsolatban, de egy ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatóból kivágott két perces videó nagyon komoly csatározások kereszttüzébe állított minket. Elnézést szeretnénk kérni azoktól, akiket megbántottunk, ugyanakkor nagyon szeretnénk kérni mindenkit, hogy ha ellenérzése, megjegyzése vagy javaslata van munkánkkal kapcsolatban, akkor vegyék fel velünk személyesen a kapcsolatot, máskülönben nehéz tisztázni a felmerülő kérdéseket és ellengondolatokat.
  
  Mi egy baráti felkérést fogadtunk el, ezért zsámbéki munkáinkért és fellépéseinkért természetesen semmilyen juttatásra nem terveztünk igényt tartani, emellett pedig célunk egy kétnapos zsámbéki építőtábor megszervezése.
  
  Szakértőkkel előzetesen felmérjük, hogy milyen munkálatokat tudunk önerőből elvégezni a Bázison. Lehetőségeinkhez mérten beszerezzük a szükséges eszközöket festéshez, takarításhoz, fúráshoz, faragáshoz és amennyire lehet megpróbáljuk rendbe tenni a bázist. Ezen az alkalmon mindenkit várunk sok szeretettel. Köszönjük, ha valaki fel tud ajánlani eszközöket, építési anyagot, főzési tehetséget, bográcsot stb. Hamarosan írunk ezzel kapcsolatban részleteket és nyilvánossá tesszük az eseményt.
  
  A zsámbéki elnökség baráti megkeresése a nyárelőn ért minket, de érezve a szabadtéri szezon szorító közeledtét, szívesen vállaltunk magunkra munkát, kikötve azt, hogy a vendégelőadások meghívása nem a mi felelősségünk, valamint törekedjenek arra, hogy minél több alkotót szólítsanak meg továbbra is a Bázis újraélesztésének érdekében. Amikor dolgozni kezdtünk, akkor szembesültünk csak a meglévő feszültségekről és átértékelődött bennünk a feladat súlya is. Mi segíteni szerettünk volna, semmiképpen sem középpontba kerülni vagy feszültséget gerjeszteni.
  
  Végezetül pedig el kell mondanunk, hogy zsámbéki jelenlétünk csak átmeneti, a következő évtől hátra kell lépnünk, mert nem vagyunk alkalmasak arra, hogy egy ilyen nagy múlttal rendelkező színház irányításába bármilyen szinten beleszóljunk.
  
  Reméljük sikerül közösen olyan állapotba segíteni a Bázist, hogy a leendő művészeti vezetés méltó helyzetben kezdhesse el munkáját. A feszültségek elsimítása érdekében pedig ösztönözzük a Zsámbéki Bázist üzemeltető egyesületet egy nyílt fórum kiírására, amelynek keretében minden érintett meg tudná osztani véleményét, tapasztalatait és ötleteit a zsámbéki színházi élet jövője érdekében.
  
  Még egyszer elnézést kérünk mindenkitől, akit figyelmetlenségből megbántottunk.
  
  Barátsággal,
  
  Vecsei H. Miklós, ifj. Vidnyánszky Attila, Seres Tamás és a Sztalker Csoport”



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. október 13.
Ghøstkid az Analog Music Hallban: A metalcore, a horror és az elektronika találkozása
XIII. Wine&Violin: Hegedű- és Vonókészítők Szalonja: A holland Skanza Kvartet koncertje a MERITA projekt keretében
2024. október 14.
Bryan Adams: Legendás rockikon, fotográfus Budapesten is fellép!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
6. Orosz Zenei Fesztivál
Hommage - Tiszteletadás | Keserü Ilona kiállítása
Nyikolaj Luganszkij a 19. századi szalonok világát is megidéző repertoárral érkezik a 10. jubileumi Cziffra Fesztiválra
100 éves José Eustasio kultikus regénye, az Örvény
Liszt 213: Különleges ünnepi harmónium- és orgonahangversenyre készül a virtuóz orgonaművész, Mészáros Zsolt Máté
Visszaköltözik az egykori Arizona Mulatóba Madám Bizsu! – Ősbemutatóra készül a Thália Színház
Magyar Nemzeti Férfikar: új néven folytatja Magyarország legnagyobb hivatásos férfikara, a Honvéd Férfikar
Liszti-hiszti - Eckhardt Gábor rendhagyó gyerekkoncertje
 kiemelt 
Soen: progresszív metal este a Dürer Kertben
  
Ősszel megjelent, Memorial című lemezét mutatja be október végén Budapesten a Soen

Future Palace: friss lemezét is bemutatja Budapesten a berlini post-hardcore csapat
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 anna faris    project x    butcher babies    ralph fienenes    cradle of filth    van még remény    the southern oracle    takács tamás band    dr. melancholia    kerekes anna    the hellfreaks    cosmogenesis    csemer boglárka    heights    vicky sunday    enochian theory    crosswind    kraanium    crow 7    csempészek    kill devil hill    christina applegate    frogshow    dew scented    the amity affliction  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!