hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
magazin [fesztivál]  2019. június 6. csütörtök   04:29
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
II.Óbudai világzenei hét a Kobuci kertben


  Tizenegy nagyszerű zenekar, félszáz világzenész, egy lemezbemutató, egy születésnap, egy jótékonysági est, egy tematikus fotóalbum bemutatója, kerekasztal-beszélgetés, táncház és egy egész héten át tartó világzenei maraton – röviden erről szól majd június 16. és 21. között a KOBUCI Kertben a II. Óbudai Világzenei Hét.
  
  A világzene óbudai szigete, így is szokták emlegetni a KOBUCI Kertet, nem véletlenül. A hely szelleme és tíz éves története szorosan összefonódik a világzenének azon tartományával, amely nem tud és nem is akar elszakadni a népzenétől, s részben ez a kapcsolat írja és alakítja máig a koncerthelyszín történetét és ízlését. A második Óbudai Világzenei Hét műsorkínálatát úgy alakították ki, hogy a műfaj kapcsán sokat emlegetett nyitottság eseményszerűvé és átélhetővé váljon a legszélesebb közönség számára is. A fesztivál június 16-án a magyarországi kortárs cigány kultúra egyik legismertebb képviselője, a Romano Drom lemezbemutató koncertjével indul. 1999-es alapítása óta Kovács Antal vezetésével a zenekar bejárta a világot Kairótól–New Yorkig, Dél-Koreától Londonig, Pekingtől-Oszlóig. Néha melankolikus, érzelmes, máskor roppant energikus tánczenéjük történetét a Give Me Wine című albumukkal írják tovább, melyet táncosokkal és vendégművészekkel mutatnak be. Másnap a PutriPop könnyed szövegvilágú hegedű- és énekcentrikus világzenéjével, vagyis a folklor, a táncház és az erdélyi cigányzene tömény ötvözetével folytatódik a fesztivál. Utánuk a Taraf de Akácfa kalauzol bennünket a szívszorítóan szép erdélyi népdaloktól az ádáz ritmusú bolgár dallamokig, a szerb kolóktól a vaskos macedón csocsekig. Kedden az újra aktív Chalga zenekar nyitja az estét, majd a hazai folk- és jazz-élet megkerülhetetlen képviselője, Dresch Mihály Húros Kvartettjével érkezik a Kertbe. Dresch az erdélyi autentikus folk jellemző elemeit emelte be a jazzbe, ezáltal alkotott egyéni, a Kárpát-medence archaikus zenei mélységeit a modernitásig örökítő stílust, egy kizárólag hozzá tartozó hangszerrel, a fuhunnal egyetemben.
  
  A Világzenei Héten belül külön ünnepnap lesz június 19-e, ami a KOBUCI Kert óbudai megnyitásának pontosan a 10. évfordulója. A születésnapot a Kert Jótékonysági esttel ünnepli, melynek teljes jegybevételét az óbudai Szent Margit Kórház javára ajánlják fel. Két olyan zenekar lép színpadra, akiknek sorsa része a hely történetének. Szalonna és Bandája a Kárpát-medence autentikus népzenéjével, míg Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák az archaikus és modern műfajok ötvözésével hívja táncra és ünneplésre a közönséget. A nap kiemelt eseménye a kert történetéről készült fotóalbum bemutatója is. Belicza László Gábor fotográfus klasszikus analóg technikával készült portrésorozata a KOBUCI mikrotársadalmát – muzsikusokat, stábtagokat – mutatja be. Az album példányainak eladásából származó összeget szintén a Szent Margit Kórház javára ajánlják fel.
  Csütörtökön kora estétől péntek hajnalig a moldvai- és vonós táncoké lesz a főszerep, a Fanfara Complexa és a Tükrös Zenekar jóvoltából. Ugyanis sem a fesztivál, sem a születésnapi ünnepség nem lenne teljes a főváros legnagyobb szabadtéri táncházának megismételhetetlen hangulata nélkül. Az Óbudai Világzenei Hét zárónapját Básits Branka, Junior Prima díjas énekesnő triójának koncertje nyitja. Meghívott vendégként a Boban Marković Orkestarral is rendszeresen fellépő fiatal művész új formációja a szerb és a magyar népzenéből merítkezik, ám messzire viszi a hallgatót, a halandó világot feledtetve egy fel nem fedezett univerzumba. A fesztivált a zabolázhatatlan hegedűvirtuóz, Lajkó Félix koncertje zárja, akinek muzsikája mindig különleges érzékenységgel hat a lélekre. Tehetségét és a zenéhez való elköteleződését már évtizedek óta élvezhetjük különböző formákban. Hallhattuk már szólóban, duóban, trióban, klasszikus és világzenei műfajban, hegedűn, citerán, fütyülve, suttogva, de révületet keltő trance-ben is. Ezen az estén új kihívásokat keres és talál a muzsikában: új zenei szövet, új zenésztársak, új hangulatok.
  
  
  
  Teljes program:
  
  Június 16.
  Romano drom – give me wine lemezbemutató koncert
  
  Június 17. Hétfő
  19:00 Putripop
  20:00 Taraf de akácfa
  
  Június 18.
  19: 00 Chalga
  20:00 Dresch húros qartet
  
  Június 19.
  Kobuci 10. Születésnap
  17:00 tíz év élő zene –születésnapi portrékönyvbemutató
  (beszélgetés belicza lászló gábor fotográfussal)
  19:00 Szalonna és bandája - Ferenczi György és a rackajam
   Közös jótékonysági koncert a Szent Margit Kórház javára
  
  Június 20. Csütörtök
  19:00 táncház (moldvai- és vonós táncok)
  
  Június 21. Péntek
  19:30 Branka trio
  20:30 Lajkó Félix



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
Közel 100 nyeremény vár gazdára az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
FolkAréna2024 - Minden Magyarok Tánca a 43. Országos Táncháztalálkozón
Ernelláék Kálmánéknál – színház és mozi a B32 Galériában
Jazzfest Budapest 2024
Al Di Meola Electric Band Budapesten
Tudatosság, vibrálás és színkavalkád
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 premonition 13    atheist    slipchaos    ludditák    fourty management    fátyol hermina    seth rogen    sc.art    rózsakő    julian sas band    rock tv    boddah    aquileia ostroma    blasted mechanism    back on fire    pattinson    sodom    lujuria    daath    rivers run dry    ektomorf    negarm    ska-p    pearl jam    tony scott  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!