hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2019. május 30. csütörtök   07:04
nincsen hozzászólás

szerző: ma
II. Óbudai Világzenei Hét a Kobuci Kertben


  Tizenegy nagyszerű zenekar, félszáz világzenész, egy lemezbemutató, egy születésnap, egy jótékonysági est, egy tematikus fotóalbum bemutatója, kerekasztal-beszélgetés, táncház és egy egész héten át tartó világzenei maraton – röviden erről szól majd június 16. és 21. között a Kobuci Kertben a II. Óbudai Világzenei Hét.
  
  A világzene óbudai szigete, így is szokták emlegetni a Kobuci Kertet, nem véletlenül. A hely szelleme és tíz éves története szorosan összefonódik a világzenének azon tartományával, amely nem tud és nem is akar elszakadni a népzenétől, s részben ez a kapcsolat írja és alakítja máig a koncerthelyszín történetét és ízlését. A második Óbudai Világzenei Hét műsorkínálatát úgy alakították ki, hogy a műfaj kapcsán sokat emlegetett nyitottság eseményszerűvé és átélhetővé váljon a legszélesebb közönség számára is.
  A fesztivál június 16-án a magyarországi kortárs cigány kultúra egyik legismertebb képviselője, a Romano Drom lemezbemutató koncertjével indul. 1999-es alapítása óta Kovács Antal vezetésével a zenekar bejárta a világot Kairótól–New Yorkig, Dél-Koreától Londonig, Pekingtől-Oszlóig. Néha melankolikus, érzelmes, máskor roppant energikus tánczenéjük történetét a Give Me Wine című albumukkal írják tovább, melyet táncosokkal és vendégművészekkel mutatnak be.
  Másnap a PutriPop könnyed szövegvilágú hegedű- és énekcentrikus világzenéjével, vagyis a folklor, a táncház és az erdélyi cigányzene tömény ötvözetével folytatódik a fesztivál. Utánuk a Taraf de Akácfa kalauzol bennünket a szívszorítóan szép erdélyi népdaloktól az ádáz ritmusú bolgár dallamokig, a szerb kolóktól a vaskos macedón csocsekig.
  
  Kedden az újra aktív Chalga zenekar nyitja az estét, majd a hazai folk- és jazz-élet megkerülhetetlen képviselője, Dresch Mihály Húros Kvartettjével érkezik a Kertbe. Dresch az erdélyi autentikus folk jellemző elemeit emelte be a jazzbe, ezáltal alkotott egyéni, a Kárpát-medence archaikus zenei mélységeit a modernitásig örökítő stílust, egy kizárólag hozzá tartozó hangszerrel, a fuhunnal egyetemben.
  A Világzenei Héten belül külön ünnepnap lesz június 19-e, ami a Kobuci Kert óbudai megnyitásának pontosan a 10. évfordulója. A születésnapot a Kert Jótékonysági esttel ünnepli, melynek teljes jegybevételét az óbudai Szent Margit Kórház javára ajánlják fel. Két olyan zenekar lép színpadra, akiknek sorsa része a hely történetének.
  Szalonna és Bandája a Kárpát-medence autentikus népzenéjével, míg Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák az archaikus és modern műfajok ötvözésével hívja táncra és ünneplésre a közönséget. A nap kiemelt eseménye a kert történetéről készült fotóalbum bemutatója is. Belicza László Gábor fotográfus klasszikus analóg technikával készült portrésorozata a Kobuci mikrotársadalmát – muzsikusokat, stábtagokat – mutatja be. Az album példányainak eladásából származó összeget szintén a Szent Margit Kórház javára ajánlják fel.
  
  Csütörtökön kora estétől péntek hajnalig a moldvai- és vonós táncoké lesz a főszerep, a Fanfara Complexa és a Tükrös Zenekar jóvoltából. Ugyanis sem a fesztivál, sem a születésnapi ünnepség nem lenne teljes a főváros legnagyobb szabadtéri táncházának megismételhetetlen hangulata nélkül.
  Az Óbudai Világzenei Hét zárónapját Básits Branka, Junior Prima díjas énekesnő triójának koncertje nyitja. Meghívott vendégként a Boban Marković Orkestarral is rendszeresen fellépő fiatal művész új formációja a szerb és a magyar népzenéből merítkezik, ám messzire viszi a hallgatót, a halandó világot feledtetve egy fel nem fedezett univerzumba.
  A fesztivált a zabolázhatatlan hegedűvirtuóz, Lajkó Félix koncertje zárja, akinek muzsikája mindig különleges érzékenységgel hat a lélekre. Tehetségét és a zenéhez való elköteleződését már évtizedek óta élvezhetjük különböző formákban. Hallhattuk már szólóban, duóban, trióban, klasszikus és világzenei műfajban, hegedűn, citerán, fütyülve, suttogva, de révületet keltő trance-ben is. Ezen az estén új kihívásokat keres és talál a muzsikában: új zenei szövet, új zenésztársak, új hangulatok.
  
  További információ, jegyek:
  
  TELJES PROGRAM
  JÚNIUS 16. ROMANO DROM – Give me wine lemezbemutató koncert
  JÚNIUS 17. Hétfő 19:00 PUTRIPOP //20:00 TARAF DE AKÁCFA
  JÚNIUS 18. 19: 00 CHALGA // 20:00 DRESCH HÚROS QARTET
  JÚNIUS 19. KOBUCI 10. SZÜLETÉSNAP
  17:00 TÍZ ÉV ÉLŐ ZENE –SZÜLETÉSNAPI PORTRÉKÖNYVBEMUTATÓ
  (BESZÉLGETÉS BELICZA LÁSZLÓ GÁBOR FOTOGRÁFUSSAL)
  19:00 SZALONNA ÉS BANDÁJA // FERENCZI GYÖRGY ÉS A RACKAJAM
   KÖZÖS JÓTÉKONYSÁGI KONCERT A SZENT MARGIT KÓRHÁZ JAVÁRA
  JÚNIUS 20. CSÜTÖRTÖK 19:00 TÁNCHÁZ (moldvai- és vonós táncok)
  JÚNIUS 21. PÉNTEK 19:30 BRANKA TRIO// 20:30 LAJKÓ FÉLIX
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 tim ries    snow white and the huntsman    la dispute    jeremy renner    viharsziget    cult of luna    logan lerman    cauldron    mob rules    cattle decapitation    díva    devilfire    illumishade    wanderlust    artifact    brain drill    nevermore    underworld    sc.art    kaltenbach open air    aether realm    hol van ilyenkor a rendőrség?    one man army and the undead quartet    gerard butler    the burning aces  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!