hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2019. május 13. hétfő   04:33
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ady Endre 100
2019. november 28. csütörtök 20-22H, Müpa Fesztivál Színház

  A közönség részéről lelkes fogadtatásra talált Vers-estek a Müpában című, azóta tizenhetedik, zömében telt házas előadásánál járó sorozat Ady Endrével indult el 2016. december 1-jén. A felfokozott érdeklődésre és az Ady-évre való tekintettel a Müpa most Mácsai Pál rendezésében, Kemény István átdolgozott és kibővített válogatása alapján teljesen felújítja akkori, emlékezetes sikerű műsorát.
  
  Az esten az Örkény Színház vezető színészeinek tolmácsolásában természetesen számos vers elhangzik Ady fő művei közül, ám a kortárs magyar líra kiemelkedő költőjének izgalmas összeállítása éppúgy kitekint e hatalmas életmű rejtett értékeire is, mint ahogy számos prózarészletet, kritikát, korabeli dokumentumot is felidéz. Ady Endre felmérhetetlenül gazdag munkássága ily módon a korszak kontextusában, tartalmas, magas színvonalú és minden bizonnyal sokáig emlékezetes előadás keretében tárul elénk. Ahhoz, hogy az élmény még teljesebb legyen, Víg Mihály Ady-megzenésítéseivel járul hozzá a legendás Balaton Együttes.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ránki Dezső zongoraestjével folytatódik az MVM Koncertek
Négy új bemutató az új évadban a Centrál színházban
Tiszta szívvel festeni
Pilinszky János két hangon Zsámbéki Színház
II. Építészeti Nemzeti Szalon - Finisszázs programok
„A bilincs a szabadság legyen” Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése
Szeptemberben is Benczúr Ház
Shakespeare: Vízkereszt, de amúgy mindegy
Magyarországi ősbemutató: Szarka Gyula – Szálinger Balázs: Zenta 1697.
A Romtemplom és a Bázis vonzásában
 kiemelt 
Loudness: heavy metal legenda a Durer Kertben
  
Jövő áprilisban egy igazi heavy metal legenda érkezik Budapestre, egyenesen a felkelő nap országából: a japán Loudness 1981 óta működik, de még sosem járt Magyarországon

Friss lemezzel tér vissza októberben Paul Gilbert
A Sportarenaban lesz tavasszal a Parkway Drive
Marko Hietala: Budapesten a Nightwish basszerosa
Darkest Hour: 25 Years Darkness koncert Budapesten
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 nightmare    dub fx    the nick rivers    billy lunn    heaven steet seven    hol van ilyenkor a rendőrség?    damon albarn    maximo park    bartos erika    mitsoura    sexepil    hófehérke    vályi péter    vulcano    jürgen von knoblauch    charlie benante    csorna    sárvári zita    czutor zoltán    rubicon    the man-eating tree    julia roberts    minimax    flash    ziskó  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!