hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2019. május 7. kedd   04:37
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Milyen évadzárásra készül a Budapesti Fesztiválzenekar?


  A Budapesti Fesztiválzenekar négy olyan programmal készül az évad végén, ami nem is állhatna távolabb egymástól. Megszólal egy romantikus Bruckner-szimfónia (nem csak Bruckner-rajongóknak!), Leonidas Kavakos leteszi a hegedűjét és vezényelni fog, újra első mesterével, Reinhard Goebellel lép fel a BFZ barokk együttese, majd a minimálzene úttörőjének, Steve Reichnak is eljátsszák egy darabját az Amadinda Ütőegyüttessel – Magyarországon most először.
  
  Fischer Iván elárulja, hogy lesz valaki Bruckner-rajongó
  
  „Az a gyönyörű és érdekes Bruckner zenéjében, hogy két nagyon különböző dolog keveredik benne. Tartalmilag ez egy nagyon pontos, vallásos, spirituális zene. Olyasmi, mint amit például a barokk zenében ismerünk az egyházi művekben. Hangzásában viszont olyan, mint a Wagner-operák. A lehető legromantikusabb, legnagyszabásúbb, legérzelmesebb – majdhogynem érzéki romantikus zene. Ez ellentmondás vagy nem? Tulajdonképpen ami így létrejön, az egy kolosszális, fantasztikus zenei építmény, olyan, mint egy nagy katedrális, de az érzés, ami bennünk van, az egy érzéki emelkedettség, egy emocionális, fantasztikus tetőpont.”
  
  Május 9-10-11-én, Anton Bruckner 4. („Romantikus”) szimfóniáját és Mozart G-dúr zongoraversenyét játssza a Budapesti Fesztiválzenekar a Müpában. Vezényel: Fischer Iván, zongorán közreműködik: Emanuel Ax
  
  Leonidas Kavakos karmesterként is tarol
  
  Leonidas Kavakos az a szólista, akit – ízléstől függetlenül – a Budapesti Fesztiválzenekar minden tagja százpontosnak tart. A görög hegedűművész karmesterként is sikert sikerre halmoz; most erről az oldaláról is bemutatkozik a BFZ közönségének. Nemcsak a karmestere, a szólistája is különleges ennek a hangversenynek. A francia Gautier Capuçon a cselló 21. századi nagykövete, akit az intuíció mozgat a zenében mindenekfelett. Virtuóz, kifejező, drámai erejű, mégis könnyed. A koncerten elhangzik Csajkovszkij utolsó befejezett szimfóniája, a 6. is. Máig rejtélyes halálát követően, amely kilenc nappal a darab premierje után következett be, egyre elterjedtebbé vált a nézet, hogy a drámai hangú mű valójában a szerző búcsúlevele volt.
  
  Május 31-én, június 1-2-án Felix Mendelssohn-Bartholdy Hebridák-nyitányát, Robert Schumann a-moll csellóversenyét és Pjotr Csajkovszkij 6. („Patetikus”) szimfóniáját játssza a Budapesti Fesztiválzenekar. Vezényel: Leonidas Kavakos, csellón közreműködik: Gautier Capuçon
  
  Barokk vizeken
  
  Reinhard Goebel az a karmester, aki először vezényelte a Budapesti Fesztiválzenekar barokk együttesét, a hatása pedig máig érezhető. A régizenei ikon, aki a New York Times szerint „világítótoronyként emelkedik ki a középszerűség tengeréből”, most tér vissza először a BFZ barokk csapatához. A Zeneakadémián olasz, francia, német és a cseh barokk dallamokban tobzódhatunk Vivalditól Händelen át Telemannig.
  
  A Budapesti Fesztiválzenekar június 8-9-én ad barokk koncertet a Zeneakadémián. Vezényel: Reinhard Goebel, hegedűn közreműködik: Mirijam Contzen
  
  Magyarországi ősbemutató az Amadindával
  
  Az Amadinda Ütőegyüttes 2019 tavaszán töltötte be a 35. életévét, amit sok más mellett egy Budapesti Fesztiválzenekarral közös koncerttel ünnepel: a BMC-ben két versenymű hangzik el egy egzotikus francia nyitódarab és egy magyarországi Steve Reich-bemutató között. André Jolivet darabjában mintha egy ritka madár izgatott énekét hallgatnánk az őserdő kellős közepén; Lou Harrisont lenyűgözte az amerikai indiánok zenéje, sokat komponált gamelánegyütteseknek, aminek nyoma a most elhangzó, 1959-ben írt hegedűversenyében is fellelhető. A koncert második felében a magyar közönség először hallhatja a minimálzene első mestere, Steve Reich 2005-ös kompozícióját. A szerzőre jellemző repetitív darabban a négy vibrafon ezüstös hangja három vonósnégyessel kapaszkodik össze, csillogásukat bőgőszerűen ellenpontozza a háttérből a két zongora.
  
  A Budapesti Fesztiválzenekar június 10-én ad koncertet az Amadinda Ütőegyüttessel. Vezényel: Rácz Zoltán, fuvolán közreműködik: Jóföldi Anett, hegedűn közreműködik: Kádár István



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2019. augusztus 28.
Woodstock 50 - Hungary Festival
2019. augusztus 30.
A hot jazz virtuózai - The Rollini Project
Először rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivált és Mesterkurzust
 a rovat legfrissebb cikkei: 
II. Építészeti Nemzeti Szalon - Finisszázs programok
„A bilincs a szabadság legyen” Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése
Szeptemberben is Benczúr Ház
Shakespeare: Vízkereszt, de amúgy mindegy
Magyarországi ősbemutató: Szarka Gyula – Szálinger Balázs: Zenta 1697.
A Romtemplom és a Bázis vonzásában
Máriási Masznyik Iván kiállítása
Burai és G.w.M, Király Viktor és a Ponyvaregény - mi a közös bennük?
 kiemelt 
Maxxwell; CoreLeoni (Leo Leoni-Gotthard) a Durerben
  
Decemberben Budapesten játszik a Gotthard alapító gitárosa, Leo Leoni és zenekara, a CoreLeoni

Mustasch, Motorjesus, Dynamite a Durer kertben
Hammerfall Budapesten - World Dominion Tour 2020
Insomnium, Black Dahlia Murder, Stam1na novemberben a Barba Negra-ban
Sonata Arctica: novemberben a Barba Negra klubban
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 dark tranquillity    keira knightley    haggard    kylesa    tara reid    twilight of the gods     noomi rapace    all shall perish    a nyugtalanság kor    adrian brody    etnoklub    reese witherspoon    nemesis    nuclear beast    progness    beregi tamás    colorstar    vince neil    bárka színház    shrinebuilder    counterparts    no strings attached    laibach    godnr.universe    kaltenecker zsolt  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!