hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2019. április 24. szerda   07:22
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Jazztavasz – Ida Nielsen, Tia Fuller és Jane Monheit a Müpában A


  A Müpa megnyitása óta jazzel ünnepli a tavaszt. A május 3. és 5. között zajló Jazztavaszon idén három olyan hölgyet köszönthet a magyar közönség, akiknek stílusa bár eltér egymástól, a műfaj iránti teljes odaadásuk mégis összeköti őket. Mindhárman ugyanazt a szenvedélyt adják tovább a közönségnek, a maguk eszközével - legyen ez a basszusgitár, a szaxofon vagy saját hangjuk.
  
  Ida Nielsent valószínűleg sokkal többen ismerik, mint gondolnánk. A dán hölgy ugyanis nem más mögött pengette a basszusgitár húrjait 6 éven keresztül, mint a popzene legendája, Prince.
  Természetesen nem véletlenül akadt meg rajta Prince szeme, hiszen Ida addigra már saját nevén – ami volt már Ida Funkhouser, Bassida és Bass Ida – is elismerést szerzett a szakmában. Lendületes színpadi jelenléte és technikai felkészültsége mellett talán az volt a legnagyobb meggyőző erő szerződtetésére, hogy Ida tényleg szinte minden stílusban otthon érzi magát, így Prince funky stílusát is hamar magáévá tette. Kevés európai muzsikus képes tartani annak feszes ritmusát, pláne nem úgy, hogy improvizatív játékával nemcsak oldja, de még színesíti is a mechanikusan ismétlődő basszusmeneteket. 2008-ban jelent meg első, Marmalade című lemeze, ezt 2011-ben a Sometimes a Girl Needs Some Sugar Too, majd 2016-ban a turnitup követte. Legfrissebb, az oldschool funkot a nu soullal és hiphoppal ötvöző korongja, a Time 2 Stop Worrying (bout the weird stuff) pedig idén látott napvilágot, amelyről a Fesztivál Színházban is biztosan hallhat majd a közönség néhány dalt.
  
  Jazzkörökben a Thelonius Monk énekverseny a műfajban elért világsikerek előszobájának számít: aki ott maradandót alkot, annak fényes jövőt ígérnek a műfajban. Nem volt ez másképp Jane Monheit esetében sem, aki az 1998-as versenyen egészen a dobogó második fokáig jutott. Az akkor 20 éves énekesnőnek rögtön fel is ajánlottak egy szerződést, ennek eredményeként jelent meg két évvel később debütáló lemeze, a Never Never Land. Monheit kristálytiszta hangja, könnyed hajlításai és csábító hangszíne lehengerlő sikert aratott. A siker azóta is töretlen: két tucatnyi szólólemez, két Grammy-jelölés, és számtalan vendégszereplés olyan duettpartnerekkel, mint Michael Bublé, John Pizzarelli vagy épp Ivan Lins. Kimódoltságtól mentes, fölényes technikai tudásról árulkodó, ám mégis elegáns előadásmódja pedig tökéletessé teszi a legendás Ella Fitzgerald örökségének gondozására: legutóbbi, 2016-os lemezén a jazz koronázatlan királynője előtt tiszteleg, saját képére formálva dalait. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben az idén húszéves Budapest Jazz Orchestra kíséri majd.
  
  Bár Tia Fuller gyermekkorában zongorázni és fuvolázni is tanult, a szívét hamar rabul ejtette egy, a közgondolkodásban kevésbé nőiesnek tartott hangszer, a szaxofon. A románc komolyságát pedig mi sem jelzi jobban, minthogy Fuller 2013 óta a patinás Berklee College of Music jazztanszékének főállású professzora. Hogy a jövő jazz-zenészeinek nevelése mellett jut-e ideje a karrierje építésére? A válasz a leghatározottabb igen: öt szólólemeze mellett olyan sztárokkal zenélt együtt, mint Esperanza Spalding, Dianne Reeves és Nancy Wilson, 2018-as Diamond Cut albumán pedig nem kisebb nevek szerepelnek, mint Dave Holland vagy a Müpában többször is fellépő Jack DeJohnette. Muzsikált Barack Obamának a Fehér Házban, szerepelt az Oprah Winfrey Show-ban, a Good Morning Americában, fellépett az American Music Awards és a Grammy Awards díjátadó gáláján, nem mellékesen Beyoncé turnézenekarának állandó szaxofonosa. Kvartettjével bejárta már Afrika és Európa több országát, a legnevesebb klubokban és koncerttermekben zenélt, május 5-én pedig végre a Müpa is felkerül a listára.
  
  Ida Nielsen & Band
  2019. május 3. péntek 20:00- 22:00
  Fesztivál Színház
  
  Ida Nielsen - basszusgitár, ének; Kuku Agami – rap; Phong Le - billentyűs hangszerek, ének; Oliver Engqvist - gitár, ének; Patrick Dorcean - dob, elektronika
  
  Jane Monheit és a Budapest Jazz Orchestra
  2019. május 4. szombat 20:00- 22:00
  Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  
  Tia Fuller & Band
  2019. május 5. vasárnap 20:00-22:00
  Fesztivál Színház
  
  Tia Fuller – szaxofon; Andrew Renfroe – gitár; Chris Smith – bőgő; Mark Whitfield jr. - dob



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 naturally 7    tom stormy trio    smárton trio    wintersun    burst    footlose    foster the people    gloryful    kitty in a casket    madder mortem    lovreck    hypnos    neaera    hatebreed    jaffa    dog eat dog    torn from earth    biorobot    road zenekar    rock napja    uriah heep    steel panther    krinolin    despised icon    psychotic waltz  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!