hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2019. április 10. szerda   04:41
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Különleges zenei plakátok a Falra fel! 2.0 plakátaukción


  A múlt század magyar grafikusművészetét reprezentáló, több mint 200 tételből álló aukciót rendeznek zenei, filmes, reklám- és kiállítási plakátokból április 12-én a budapesti Kortárs Építészeti Központban.
  
  A Múzeum Antikvárium, a Plakátfiú és a Gallery 567 szervezésében megvalósuló második árverésen eredetileg tömeggyártásra készült, hirdetménynek vagy éppen falragasznak szánt plakátok kerülnek kalapács alá.
  Az árverésen – amit sajnos nem Dévényi Tibi bácsi és Keresztes „Cintula” Tibor lemezlovas apostolok vezetnek majd – látható és megvásárolható lesz olyan ritkaságnak számító, 1976-ban készült plakátműremek is, ami a KISS együttes Destroyer albumát népszerűsítette. A fejenként legalább két kiló sminket elfogyasztó csapat 1997-ben lépett fel a budapesti Pecsában a magyar közönség előtt.
  
  A Belügyminisztérium Tiszti klubjában alakult, csak egyetlen nagylemezzel büszkélkedő Gemini 1969-es pop-art plakátja igazi szenzációnak számít. A biankó helyre, azaz az üres szóbuborékba írták a koncertek helyét és időpontját. Szintén becses relikvia az összes tag által dedikált ős-Omega fotó, ami 1970 körül készülhetett, a kislemezes pólódizájn is erre utal. És nem utolsósorban elérhető lesz egy licittel a remek fotómontázzsal készült mozdonyos LGT plakát is.
  
  A Beatles nagy alakú poszterét a lemezhez mellékelték, de licitálhatnak a zenerajongók egy még sohasem látott, hatalmas John Lennon koncert fotóra is, ami a The Rolling Stones Rock And Roll Circus 1968. decemberi – akkor le nem adott – TV-műsorának felvételekor készült. A The Dirty Mac supergroup a műsorban a Beatles Yer Blues című dalát játszotta.
  
  A Johnny Cash poszter A nyughatatlan című film promójához készült. Hasonló a nagy kortárs Elvis Presley-ről készült fotó, ami szintén megvásárolható lesz a plakátaukción. Nagyon hatásos a japán kiadású black&white hirdetmény is, ami Jamie Foxx hiteles alakítását mutatja a Ray című filmben.
  Elérhetőek lesznek azok a késő Kádár-kori plakáttörténeti manifesztumok, amelyek az egyedi zenei- és társadalomtörténeti performanszok, programok hírmondói lettek, valamennyi a szubkultúra valós lenyomata. A kort pontosan bemutató alkotásokat jeles festők, grafikusok és amatőr, művházas népművelők tervezték.
  
  Az alternatív zenei és képzőművészeti események origója a Fiatal Művészek Klubja volt, a legendás helyszínről készült plakátra szintén licitálhatnak majd április 12-én, de nosztalgikus party helyszínként szerepel az Ikarus Művelődési Ház is, ahol olyanok nevek léptek fel, mint a Sziámi, Ági és a Fiúk, vagy a Kampec Dolores, akiknek közös fellépésére invitáló falragaszára szintén licitálhatnak a gyűjtők. Az Almássy tér a Kézi-Chopin Klubbal képviselteti magát és persze az elmaradhatatlan Pecsa, a Sziámi-féle „Elmaradott országgal”.
  Licitálhatunk a Pál Utcai Fiúk 1992-es albumának páratlan poszterére, amit Bernáthy Sándornak köszönhetünk. A Planetárium Zodiac asztro-lézer multimédia hirdetménye meglepően nívós Nosferatu grafikával csábította a nézőket a Népliget sarkára. A komolyzenei vonalat az opera műfaja képviseli a Trubadúr és a Rigoletto reklámjaival.
  
  Az aukció a Múzeum Antikvárium, a Plakátfiú és a Gallery 567 szervezésében valósul meg április 12-én 19 órakor a Kortárs Építészeti Központban.
  
  Időpont: 2019. április 12.
  Helyszín: Kortárs Építészeti Központ, 1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. december 20.
Ritual, Drone, Breakcore, ez a Havizaj #132
2024. február 10.
HOBO Vadászat 40 (Papp László Budapest Sportaréna)
2024. március 6.
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nyár a fa alá - a közösségi élményt helyezi fókuszba a Budapest Park karácsonyi kampánya
Megejent a Cserepes remix: Pink
Megjelent a Napfonat Égből, fényből albuma
Várják a jelöléseket a Cziffra Fesztivál díjaira
A művészet születése 5 fotós fényképein keresztül - A Capa Központ kiállítása Veszprémben
„A mi Normafánk” címmel közösségi fotógyűjtést szerveznek
Közös többszörös – Minifesztivál a Capa Központban
Elindult a Bebop, a Müpa podcastjének új évada
 kiemelt 
Lenny Kravitz- Blue Electric Light Tour
  
Az amerikai rockikon, Lenny Kravitz, négy Grammy-díjjal és több mint 40 millió eladott lemezzel büszkélkedhet

HOBO Vadászat 40
Először koncertezik Magyarországon a Take That!
Meshuggah + Avatar + The Halo Effect Budapesten
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sadist    tokaj    javier bardem    diablo swing orchestra    dave gahan    Ízek    lehmann    aborted    the big bunny hall swinger club    heidrik    panic radio    she wants revenge    stesztay dávid    zoolander    the word alive (usa)    enrico rava    virgin steele    lamm dávid    illúzió    sunstroke    atari teenage riot        semmiből a semmin Át    skyclad    ahad & fujak & hautzinger  

r45
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!