hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
hírek   2019. április 9. kedd   04:09
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Rákkal diagnosztizálták a TNT ex-énekesét, Tony Mills-t, a halálra készül


  A norvég heavy metal banda, a TNT volt énekese, aki a csapat 2007-es The New Territory, a 2008-as Atlantis és a 2010-es A Farewell To Arms lemezén szerepel, drámai közleményben jelentette be, hogy rákkal diagnosztizálták, annak előrehaladott állapota miatt pedig reménytelen a felépülése.
  
  ´Rák. Nem csak a csillagjegyem, de most már a sorsom is. Nemrég diagnosztizálták, de már késő.
  Már az elmúlt év vége óta szenvedtem, nem sokkal a Karácsony előtti autóbalesetem óta, amely zavart okozott az emésztési rendszeremben és nehezen meghatározható belső fájdalommal járt. Számos kórházi vizsgálat után most állapították meg a rák kialakulását. A tumor túl régi és túl nagy ahhoz, hogy el lehessen távolítani, évek óta növekedett bennem, és ez a forrása a minden problémámnak. Úgy tűnik, az autóbaleset csak felgyorsította a folyamatot.
  Áttekintve a soron következő album megjelenését, hálás vagyok az engem körülvevő embereknek, és akik részt vettek a legutolsó album, a Beyond The Law megalkotásában, amely minden bizonnyal az utolsó alkotásom művészként. A lemez megjelenése júniusra lett csúsztatva.
  Terveztem egy 30 évet átfogó antológiát is jövőre (1990-2020), beszéltem is néhány kollégámmal, és ők meg tudják szervezni ennek megjelenését.
  Most többet nem nagyon tudok mondani, továbbra is kapcsolatban maradok mindenkivel, amennyire csak lehet, amíg ágyhoz nem leszek kötve. Ez után a feleségem tájékoztat majd mindenkit az aktualitásokról.
  Köszönöm a támogatásotokat énekesi, dalszerzői időszakomban, találkoztam és együtt dolgoztam számos hősömmel és megéltem a tinédzserkori legvadabb álmaimat, minden eséllyel szembemenve, szülői és tanári tanácsok ellenére, akik mind tévedésben voltak.
  Rock on.´
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 butal assault    ludditák    tesseract    kaptár    tornűr    borgia    funerus    horibillies    rod stewart    a38    depeche mode    kaltenecker    peta    kill devil hill    palace    grieved    virgin steele    a nyughatatlan    ghymes    coreleoni    őz zsolt    golden globe    jason biggs    pfa    manowar  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!