hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2019. április 7. vasárnap   19:13
nincsen hozzászólás

szerző: Monyó
Naturally 7
2019. március 27. MOM SPORT

  Március 27-én járt nálunk a Mom Sportban a Naturally 7. A csapat az akapella világából indult, de mivel nem csupán hangszer nélküli éneklésről van szó az előadásaikban, hanem ők maguk válnak hangszerré, ezért a stílusukat vocal play-nek nevezték el. A koncepció önmagában is érdekes, de tovább fűszerezik azzal, hogy a színpadon az adott zenész helyén állnak, és kezükkel imitálják is adott esetben a pengetést vagy akár a dobolást. A végeredmény hatásos, nagyon nehéz elvonatkoztatni attól, hogy nem csak emberi hangokat hallunk a színpadról. Jelmondatuk: énekelj, mint egy hangszer, majd válj hangszerré.
  
  A bandát a Thomas testvérpár alapította 1999-ben, New Yorkban. Mivel Angliában születtek, az Englishman is New York kötelező darab a koncerteken. A hangszerek pótlásának ötlete onnan jött, hogy édesanyjuk nem vett nekik dob felszerelést gyerekkorukban, mert túl hangosnak találta. Valószínűleg igaza is volt, de kreatív fiacskája megtanult szájjal cintányérozni, majd dobolni is. Kezdetektől heten énekelnek. Az eredeti felállásból négy tag azonos most is. AZ elmúlt húsz évben 12 albumot dobtak piacra. Ezek között vannak feldolgozásokat, karácsonyi dalokat, saját szerzeményeket és élő anyagokat tartalmazóak egyaránt.
  
  Elmondásuk alapján változatosságuknak az a titka, hogy mindannyian más stílust képviselnek, ezért szinte bármit elő tudnak adni. Európai turnéjuk utolsó állomása volt Budapest. El is hangzott többször, hogy végre mehetnek haza. Hatan családos emberek, és bár nagyon szeretik a zenét, az utazást és a világ megismerése mellett a szabadságot, amit ez az életforma nyújt, de nagyon sajnálják, hogy a gyerekeik fontos pillanatairól sokszor lemaradnak. Both Sides Now című új albumuk népszerűsítése tovább folyik majd egy rövid pihenő után az USA-ban is. A repertoár részben az új dalokból állt, de természetesen elhangzottak a kihagyhatatlan feldolgozások is. A The First Time Ever Saw Yout Face előtt kiderítették, ki a legrégebb óta házas a közönség soraiból. A több mint negyven éve tartó frigy főszereplőinek adták elő a dalt, pedig nem is tudták, hogy a családok évében járunk.
  
  A Naturally 7 valódi ismertségét egy közös turné hozta meg, aminek keretében bejárták az egész világot Michael Bubléval. Elő zenekarként kísérték, illetve több duettet is énekeltek vele. Volt közös munkájuk a Coldplay mellett Quincy Jones-szal is, akinek a 75. születésnapi koncertjén is felléptek.
  A Nagy Almára jellemző módon könnyedén össze tudott olvasztani két angolt, egy kanadait, három amerikait, és egy Guyanából érkező srácot. Többeknek van a felmenőik között yamaikai, és erről az estén is megemlékeztek. Roger Thomas vezető, alapító elmondta, hogy nagyon fontos a zenei sokszínűségükhöz a kultúrák találkozása. Testvére, Warren Thomas aki a „dobosuk”. Javarészt a színpad hátsó részén ült egy széken, és hatékonyan ütötte a levegőt. Jóval kevesebbet énekelt, mint Rod Eldridge, aki énekesi és dj szerepet kapott. Személyes kedvencem Kelvin Mitchell, aki kiváló basszusgitáros, és remekül léggitározik. Hihetetlen hangokat dörmögött ki magából. Ricky Cort az egyedüli nőtlen pasi a csapatból, ha esetleg a hölgyeket érdekelné… 2015 óta erősíti a csapatot. Legfrissebb tagjuk Sean Simmonds, akinek szöveg tévesztését is viccesen azzal magyarázták, hogy csak másfél éve csatlakozott hozzájuk. Nem akadtak meg apró elsiklásokon, természetesen és barátságosan kezelték a helyzeteket. Látszott, hogy egyedülálló munkásságukat nagy szertettel és örömmel hozzák létre, és felszabadultan adják elő. Mindenképpen egy izgalmas este volt.
  


Kulcsszavak:
  naturally 7 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Naturally 7 koncert Budapesten

 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hooverphonic a Dürerben
Eleine, Klogr, Final Stage
The Vices ismét a Dürerben
Airbourne, Asomvel
Rivers of Nihil, Cynic, Beyond Creation, Dååth
Punk legendák a Dürerben: Circle Jerks, Negative Approach és Descendents
Planet of Zeus a Dürerben
Tarja Turunen / Marko Hietala
Suffocation, Angelmaker, Fuming Mouth, Carcosa, Mélancolia
Distant az Analog Music Hallban!
Royal Republic a Barba Negrában
 kapcsolódó fotók: 

NATURALLY 7 - 2019. március 27. MOM SPORT
 kiemelt 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
  
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek

Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 viharsziget    run for power    death in vegas    robert downey jr    world invasion    isolated youth    root    iphone    kalan mikla    saviours     jonathan liebesman    magor        michael bay    dreyelands    john sykes    meex    karst    monolith    bad wolves    backpackers’ spring    therapy?    battlecross    bruce dickinson    trick or treat  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!