hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2019. március 12. kedd   07:23
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Már lehet jelentkezni a 2019-es Garázsband Fesztiválra!


  Március 6-tól lehet jelentkezni a Müpa egyik legkülönlegesebb fesztiváljára: június 1-jén ugyanis ismét koncertszínpad épül a parkoló autók helyére, a Garázsband Fesztivál fellépői pedig idén is a legtehetségesebb fiatal zenekarok közül kerülnek ki.
  
  A Müpa 2016-ban azzal a céllal álmodta meg a Garázsband Fesztivált, hogy a fiatal, egyelőre még ismeretlen vagy kevésbé ismert zenekarokat segítse elindulni a sikeres karrier felé vezető úton, és mi sem lehetne erre jobb lehetőség, mint egy önálló, 40 perces koncert egy profi stábbal körülvéve, egy olyan helyszínen, amelyet egyhamar biztosan nem felejtenek el. A Garázsband Fesztivál, ahogy a neve is mutatja, ugyanis a Müpa mélygarázsában zajlik.
  
  Az elmúlt három év során majd kétszáz zenekar jelentkezett, akik közül tizenöten bizonyíthattak a Garázsband színpadán. Sokan közülük pedig már állandó fellépői a hazai kluboknak és fesztiváloknak. 2016 közönségdíjasa, a The Bluebay Foxes például tavaly a holland Kensington zenekar előtt melegítette be a közönséget a Barba Negrában, de turnéztak már az Ivan & The Parazol előzenekaraként és már első nagylemezük is megjelent. 2017-ben még a Müpa mélygarázsában, 2018-ban viszont már az A38 Hajó színpadán zenélt a Shaibo, akik a mai napig szívesen emlékeznek vissza a Garázsbandes szereplésükre:
  
  „Számunkra a Müpa tényleg egy „kulturális templom”, és ott nyerni elég jó visszaigazolás arra, hogy jó úton haladunk. Nagyon kedves bánásmódban részesültünk, (hangosítás, backstage, riportok), és nagyon jó kapcsolatba kerültünk a többi zenekarral is.”
  A tavalyi nyertesek közül a MADRAPUR zenekar pedig azzal a 30Y-al koncertezett, akik a Hey, June! idei sorozatában a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán játszanak majd.
  
  A lehetőség tehát idén is adott, csak élni kell vele: a szervezők április 25-ig várják a pályázatokat, amelyeket ezúttal is a Müpában idén fellépő zenészekből álló szakmai zsűri fog véleményezni. Beck Zoli (30Y), Keleti András (colorStar), Kollár-Klemencz László (Kistehén), Leskovics Gábor Lecsó (Pál Utcai Fiúk) és Zságer Balázs (®agar) szigorú szakmai füllel hallgat majd meg minden beérkezett pályaművet és egymástól függetlenül pontozzák majd őket. Az 5 legtöbb pontot összegyűjtő együttesnek pedig irány a Garázsband színpada, és a világhír!
  
  Ez még nem minden: a fellépésen kívül egyéb nyeremények is várnak a zenekarokra. A közönség helyszíni szavazatai alapján a legnépszerűbb zenekarok nyerhetnek egy egész napot a Müpa profi stúdiójában, egy profi fotózást, további fellépési lehetőséget és az életre szóló élmény mellett a MOJOTM felajánlásából 2db Ultimate Buzz hangfallal is gazdagabbak lehetnek.
  
  A részletes pályázati kiírás és a jelentkezési lap elérhető itt.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. március 18.
Tycho új lemezével tér vissza Budapestre (Dürer Kert - Budapest)
2025. március 20.
Szent Patrik nap a Fonóban a Bran együttessel - Madárerdő lemezbemutató koncert és ír táncház
2025. március 22.
Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hamarosan megjelenik a Marianne Faithfull posztumusz korongja
Új Single a Degenerate-tól: Faceless Violence
Új EP a Face Yourself-tól
Rock-Out – jön a Let’s Call It Rock’N’Roll
Ronnie Romero élő albummal jelentkezik – jön a Live At Rock Imperium Festival
BMG kiadja a Simple Minds Waterfront koncert verzióját a Live in The City of Diamonds albumot
15 év után új dallal jelentkezett a Wendigo - From Within premier
A Nova Twins bejelentette harmadik albumát és európai turnéját
 kiemelt 
One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
  
Marc Rebillet egy igazán sokoldalú művész, színész, zenész, zeneszerző, humorista, filozófus és (saját maga szerint) telefonos pszichoterapeuta is, aki a loop művészetének határait feszegeti a legkomolyabb és legkomolytalanabb témákon keresztül

Április 1-én érkezik a Pineapple Thief Budapestre
Disturbed, Megadeth a Budapest Arénában
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
Machine Head + Fear Factory a Barba Negra-ban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the get up kids    kerekes anna    milarepa    blues    still got the blues    lou reed    van még remény    nemes nagy ágnes    peta    horibillies    oranssi pazuzu    over the rainbow    lugosi lászló    narnia    project x    abstinenz    utcazene fesztivál    trollfest    nyócker    all for metal    pi élete    akkezdet phiai    mystery gang    elhunyt    pete doherty  

r44
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!