hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2019. március 1. péntek   04:31
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Paddy and the Rats Budapesten dedikál


  Március 3-án rendezik meg Budapesten a Tavaszváró Rock/Metal/Underground Börzét a Collectorism, az ELLÁTÓház és a Metál Antikvitás szervezésében. Az eseményen, melynek a Dob utcai szórakozóhely ad otthont, a Paddy and the Rats tagjaival is találkozhatnak az érdeklődők.
  
  A budapesti ELLÁTÓházban tartják idén az év első börzéjét a hazai rock/metal/underground műfaj rajongóinak. A rendezvényen most is nagyon sok portékával várják a lemezgyűjtőket: a már jól bevált vinyl, CD, MC és Blu Ray kiadványok mellett külön teret kapnak a rock/metal kiegészítők és a ruházat is, sőt irodalmi kiadványokhoz és használt hangszerekhez is hozzá lehet majd jutni a helyszínen.
  A március 3-ai esemény különlegessége, hogy az egyik standot a miskolci Paddy and the Rats tagjai foglalják el, akik egyértelműen pályafutásuk legmozgalmasabb évét zárták 2018-ban. A tavaly 10 éves jubileumot ünneplő zenekar ötödik, Riot City Owtlaws című albumát az osztrák Napalm Records áprilisban minden kontinensen megjelentette, ezáltal pedig a zenészek nemzetközi szinten is még nagyobb figyelmet kaptak. A 11 órakor nyitó börzén délután 2-kor jelennek meg a bandatagok, hogy dedikálják a rajongók relikviáit és egy jó hangulatú közönségtalálkozót tartsanak.
  
  „Sűrű évünk volt tavaly, több mint 100 koncertet adtunk idehaza és külföldön, így viszonylag ritkán volt rá lehetőség, hogy a bulikon kívül találkozzunk a közönséggel. Ez a börze nagyon jó alkalom, hogy váltsunk pár szót azokkal, akik megtisztelnek minket a koncerteken és kedvelik a zenénket, de természetesen egy koccintásra is kapható lesz a helyszínen a zenekar” – mondja Paddy, a zenekar frontembere. 
  Az eseményen természetesen a banda kiadványaihoz is hozzá lehet majd jutni, és fotók készítésére is lesz lehetőség a zenészekkel. A helyszínen a rendezvény ideje alatt folyamatos élőzenével szolgálnak a szervezők, a Balkán Grill Terasz pedig mindeközben gyerekbarát környezetben várja a vendégeket.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. május 30. - 2023. május 31.
Pantera dupla koncert a budapesti Barba Negra Red Stage-en
2023. június 1.
Post Human European Tour - Bring Me The Horizon (Papp László Budapest Sportaréna)
2023. június 2.
Új dalokkal, friss műsorral érkezik Dan Patlansky
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Tommy Emmanuel, a legendás akusztikus gitárművész, januárban újra turnéra indul
Háromnapos időutazás Szegeden
A Rainbow Are Free pszichedelikus metál zenekar új koncertalbumot jelentet meg
Album megjelenés előtt a Cutthroat LA
Júliusban jelenik meg az AmongRuins harmadik albuma, a Land Of The Black Sun
A Spectre Beneath brit heavy metal zenekar új kislemezével, a „Forsaken...We All Fall” című lendületes számmal tér vissza
Új utakra visz a Rage Of Light legújabb kislemeze, a The Scent Of Dead Leaves
Az Antirope elmerül egy élettelen valóságban
 kiemelt 
Voivod + Crowbar a Durer Kertben
  
Kőkemény metal-hadjárat érkezik Budapestre, mivel a legendás kanadai progresszív thrash metal zenekar, a Voivod és az amerikai sludge metal ikonok, a Crowbar felkészülnek a Dürer Kertben tartandó felejthetetlen koncertjükre, amelyet június 7-én tartanak

Új dalokkal, friss műsorral érkezik Dan Patlansky
Új dallal jelentkezett az Asking Alexandria, melyet a Budapest Parkban is hallhatunk
Gojira + Conjurer + Urne Budapesten
Comeback Kid az Analog Music Hall-ban
 friss hozzászólások 

Epica, Apocalyptica (3)
Telling Secrets: magyar hátterű csapat bontogatja a szárnyait a tengerentúlon (2)
Megjelent a Hickory zenekar új dala (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 palya bea    kalála    subliminal merger    belphegor    ektomorf    annihilator    the picturebooks    fuzzkeyone    john frusciante    a közösségi háló    affliction    morre    időgép    dan fogelman    limp bizkit    spirits    scooter    up in the air    tatu18    saoirse ronan    lorax    szemtől szembe    striker    joana amendoeira    scene  

r49
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!