hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
kultúra [kiállítás]  2019. február 26. kedd   04:21
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Külön ter(m)ek Műcsarnok - II., III., VIII., IX., X., XI., XII. termei
2019. február 27. - március 24. Műcsarnok

  Harmadik alkalommal szervez a Műcsarnok olyan csoportos kiállítást, amelyben termenként egy-egy művész állítja ki munkáit, a Műcsarnok egy-egy belső kurátorának válogatása és koncepciója szerint. A mostani tárlat előzményei a 2016-os Frissen, illetve a 2018-as Kilenc műteremből című bemutatók. A kiállító művészek munkásságának karaktere különböző, ennek ellenére az egyes „külön” termek kiállításait összetartja a közös cím, a közös katalógus és az, hogy minden esetben a Műcsarnok munkatársai válogatnak a művek közül.
  
  Járjuk sorra a termeket egy képzeletbeli séta keretében.
  
  Az VIII. terem falain és padlóján Németh Marcell szobrászművész munkái lesznek láthatók. Acélreliefjein – amelyek a hazai és a nemzetközi szcénában is egyedülállók – a felületeket vegyszerekkel maratja, aminek köszönhetően színes, monokróm képet kap, másrészt olyan plasztikai kísérleteket végez, melyek a festmény síkbeli és a relief térbeli felülete között egyensúlyoznak. Esetenként több rétegben tesz fel motívumokat a hátlapra, és ennek bizonyos részeit jelzésszerűen meg is festi. A korábbi műveken ipari tájképek, üres városi terek, aluljárók, metrókocsik jelennek meg, az újabb, az ablakos sorozatában pedig geometrikus és organikus motívumokat foglal egy képtérbe. A műcsarnoki kiállításon bemutat olyan reliefeket is, amelyek statikus felületét fény- és hangeffektekkel egészíti ki. A kiállítás kurátora: Mayer Marianna.
  
  A II. teremben Ördög Noémi, művésznevén Naomi Devil vászonra festett olajfestményeit mutatjuk be. Alkotásait a kompozícióban és a színhasználatban egyaránt intenzív vizualitás jellemzi. A korábbi popos, futurisztikus, illetve szürrealista festményeket követően az utóbbi évek munkái többnyire a barokk és manierista festőkre emlékeztető módon zsúfoltak, de 2017-es sorozatán, barokkos képeinek mintegy ellenpontozásaként Ingres és Bougereau nőalakjait parafrazeálja a klasszicizálás jegyében letisztult terekben. Naomi Devil festői világa korábbi évszázadok reminiszcenciáira épül, de 21. századi, fiatalos életérzést jelenít meg. A tárlatra döntően a 2017 utáni munkákból válogatunk, egy-egy képet felvillantva a korábbi korszakainak legfontosabb műveiből is. A kiállítás kurátora: Rockenbauer Zoltán.
  
  A III. teremben Horváth Éva Mónika művei láthatók. A festő szakon végzett alkotó szerteágazó teoretikus érdeklődése évek óta a tömeg vizuálisan megragadható energiája felé irányul. Performanszai és a most kiállított munkák a tökéletesen megtelt/kimaxolt világ, a tömeges helyzetek anomáliáit pásztázzák. A kiállítás kurátora: Szegő György
  
  A IX. teremben az autonóm textilművészetet művelő Richter Sára installációja kap helyet. Technikája a nyers lenvászonra történő varrás, hímzés, anyagában festés és tárgyapplikálás. A Műcsarnokban megvalósuló kiállítására tervezett, térbe függesztett szalagok egyaránt tekinthetők naplónak, önvallomásnak, amely női szemszögből az „életközepi vergődés utáni megbékélésről, újragondolásról” szól. A kiállítás kurátora: Bán Ildikó.
  
  A Műcsarnok X. termében Bojti András kiállítása a tér szoborrá, térplasztikává formálását célozza meg a színes fóliával ellátott, transzparens biztonsági üvegből, rozsdamentes acélból és fényből épülő installációval. Bojti a látogatókat fizikailag és az érzékelés szempontjából virtuálisan is nagy intenzitással bevonó, egyedülálló konstrukciót hoz létre, és ezen belül több, az adott fizikai és hangulati helyzet függvényében különbözőképpen érvényesülő egyedi kompozíciót formál. A végeredmény egy meditatív vizualitásra épülő szobrászi világ megteremtése, amely segítheti a szellemi értékek irányába vágyó elmozdulást. A kiállítás kurátora: Reischl Szilvia.
  
  A Műcsarnok XI. termében, az apszisban kap helyet Milorad Krstić Magyarországon alkotó szerb nemzetiségű képzőművész, animációs filmrendező kiállítása, melyen az alkotó a Ruben Brandt, a gyűjtő című új animációs filmjéhez kötődő alkotásokkal szerepel. 2018 november elején volt a film hivatalos bemutatója, mely számos nemzetközi sikert ért el. A film mozzanatai klasszikus képzőművészeti utalások, képkockái akár önálló alkotásnak is tekinthetők. A kiállítás kurátora: Fazakas Réka.
  
  A XII. teremben Szabó Ábel festőművész képei lesznek láthatók. A művész évek óta fest budapesti városképeket, korábban főleg nagy méretben. A mostani kiállításon közepes és kis méretű olaj-vászon képeket állít ki, főleg utcarészleteket, a józsefvárosi kínai piac helyszínét, egy-egy épületet, buszmegállót. A tárlat az utolsó két év képeiből és a legfrissebb munkákból válogatunk, kurátora: Kondor-Szilágyi Mária.
  
  A műteremből jövet
  
  William Stoner kemény életet élő földművelők egyetlen fiaként mezőgazdasági tanulmányokat folytatott a kietlen Missouri Egyetemen, nem sokat értve abból, miért van ott, de lelkiismeretesen teljesítve azt, amit vártak tőle. Húszéves volt 1911-ben, amikor a kötelező angol nyelv szemináriumon a tanár felolvasta egy halott költő („aki mindazonáltal néhányunk szemében még mindig bír némi jelentőséggel”), bizonyos William Shakespeare egyik szonettjét, és Stonerhez fordulva azt kérdezte: „Mr. Shakespeare szól önhöz háromszáz év távolából, hallja-e?” Stoner képtelen volt válaszolni, csak körülnézett, és úgy érezte, észreveszi a világot maga körül, amit addig nem látott.
  
  A Stoner, John Williams regénye ötven évvel a megírása után, mostanság vált hirtelen sikeressé. A történet szerint a főhős a szemeszter végén leadja mezőgazdasági tárgyait, irodalmat tanul, nem megy haza a farmra, egyetemi ember lesz, ahol a való életre alkalmatlanok kompromisszumok nélkül élhetnek.
  
  Ahogy Rainer Maria Rilke kompromisszumok nélküli életét is – „Stonerrel” egyidőben – megváltoztatja az a pillanat, amikor a már halott Paul Cézanne 1907-es, párizsi Salon d’Automne részeként megrendezett nagy retrospektívjén végre megérzi („megérti”?) a festményeket, és felismerését egy Apolló-torzóra vetítve meg is fogalmazza: „mindenki, aki csak kapcsolatba kerül vele, az ő törvénye szerint fog élni: a Világ poétikai, vagy semmilyen” (ez persze nem Rilke költői textusa, hanem a kései irodalmár bölcs magyarázata).
  
  A mindennapok számára a művészet vagy zavaróan semmi, vagy minden. Felfénylő kristály, értelmező zártság – valamilyen titok. Andrej Tarkovszkij filmrendező keserű megjegyzése találó: „A művészet a 20. század második felében elveszítette a titkát. Napjaink művésze azonnali és teljes elismerést vár, gyors fizetséget azért, ami a lelkében zajlik.” És mégsem: ha másként is, de újra és újra van olyan film, regény, festmény, performansz, installáció, videó, graffiti, tánc, amely az érzéketlennek hitt Stoner-lelkeket a világra nyitja.
  
  Az a változó című, de mindenki által csak Frissen néven emlegetett kiállítássorozat, amelyik immár a harmadik fejezetéhez ért a Műcsarnokban, éppen ennyit vállalt: jelen lesz abban a pillanatban, amikor a titok formát talál magának. A kiállítás nézője úgy érezheti, hogy ott áll az alkotó mellett a mű születésének pillanatában.
  
  A Frissen-tárlatok dramaturgiája rettentő egyszerű: a Műcsarnok minden belső kurátora tájékozódási körében körülnézve választ egy olyan művészt, akinek a műtermében friss és lényegi történések zajlanak, majd ezen műteremből elhozva az új műveket, berendez egy termet. Így kapott meghívást az első Frissenre (2016) a Műcsarnokba Barakonyi Zsombor, Halász András, Jovián György, Lábass Endre, Nyári István, Orosz István, Pika, Rabóczky Judit és Georgios Tzortzoglou, valamint Ütő Gusztáv; a 9 műteremből címet viselő második kiállításra (2018) pedig Baksai József, Bullás József, Faa Balázs, Kapitány András, Lajtai Péter, Nagy Gabriella, Pázmándi Antal, Turcsány Antal és Agnes von Uray. A kezdetben elgondolt koncepció vegytisztán szinte egyikőjük esetében sem bizonyult működőképesnek, hiszen azért művészek, hogy kivételek legyenek: hol ketten szerepeltek egy teremben, hol egy hosszabb pályaszakasz összerendezése hozta el a felfedezés frissességét, hol régebbi műveket értelmeztünk újra az új művek tükrében, hol a „Kunsthalle” impozáns tereiben vált először egészben láthatóvá a műteremben részleteiben elkészült alkotás.
  
  Nem előzmény nélkül való a Frissen a Műcsarnokban. A közelmúltban igen hasonlóan közelítettek a műtermekhez a Fabényi Júlia kezdeményezte Egyhetes kiállítások (2004, 2005). S magához az alkotás teréhez is kapcsolódik tárlat: a Keserü Katalin vezette tudós Ernst Múzeumban a Művészek és műtermek (2002). Még távolabbra nézve valójában minden szalon-típusú bemutatónak hasonló az indíttatása: beszámolni az adott pillanat izgalmáról (a kritikusok szerint: unalmáról).
  
  Az első Frissenhez az ötletet a hagyomány mellett a művészetről szóló ideálkép is sugallta: az alkotó a műtermében szabadon és autonóm módon foglalkozik egy problémával, elmélyül benne, kibontja és a világ elé tárja. Ez valóban így történik, és valószínűleg soha nem pontosan így zajlik. Már maga a műterem sem „tiszta képlet”, mondhatni inkább történetileg és alkotáslélektanilag változó alakzat. Elvben semmi egyéb, mint egy tágasabb zárt terem, elegendő és megfelelő fény, eszközök, szükség esetén modellek. De ez tér az évszázadok során volt már magányos cella és jól szervezett manufaktúra, vagy akár gyár, factory. Egyazon tér- és időmetszetben műteremnek számított a nyirkos, fűtetlen padlásszoba, az emberi élet egészét megjelenítő szimbolikus és határtalan színpad, avagy a szabad természet. Egyes alkotók magukra zárták a műtermüket, és a tökéletes káosz közepén keresték a rendet, másoknak meg a nyitott ajtó számított, az atelier volt a társasági élet színtere, a barátokkal töltött bohém idő díszlete, a kritikus és a lehetséges vásárló szalonja. A nem távoli múltban is hányféleképp kérdőjeleződött meg a műterem szellemi és fizikai határa: a csak messzi helyen megvalósítható land arttól az állandóan úton lévő residency-életformáig, vagy az egytized négyzetméteres számítógép-képernyőig. A műterem falát bontogatta az utópiákban bízó művész-mérnök, vagy a képét telefonon megrendelő médiagondolkodó éppúgy, mint a hatalom dimenziói mentén dolgozó vizualizátor (mely tevékenységnek azért Giotto óta súlyos hagyománya van).
  
  A Különter(m)ek szervezői előtt azonban mégiscsak a műterem ideálképe lebeg: az az elképzelés, hogy Bojti András, Naomi Devil, Horváth Éva Mónika, Milorad Krstić, Németh Marcell, Richter Sára, Szabó Ábel műhelyében éppen most valami fontos történik. Az elmélyülés-megteremtés ideálképe, amit mondjuk Vermeer vagy Vélazquez festett meg, leírásként talán Rilkénél bukkan fel – tanácsként – a legmeggyőzőbben: „mélyedjen önmagába, vizsgálja meg a mélységeket, ahonnét élete fakad; ennél a forrásnál megleli majd a feleletet arra a kérdésre, hogy kell-e alkotnia. Fogadja el azt úgy, amint hangzik, s ne tépelődjék rajta. Talán bebizonyosodik: az a hivatása, hogy művész legyen. Akkor vállalja sorsát, s viselje el minden terhével és nagyságával együtt, anélkül, hogy valaha is érdeklődnék a kívülről várható jutalom felől. Mert az alkotó legyen külön, teljes világ, találjon meg mindent önnönmagában és a természetben, ha ahhoz kapcsolódott.” A mostani hét kiállító magának már rég igent mondott Rilke kérdésére. Az adott körülmények között, vagy épp azok ellenére, munkálkodik a műteremben.
  
  Bán András, műkritikus



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2019. május 22.
Ken Hensley & Live Fire: koncert az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2019. május 28.
3D nyomtatás az építészetben - Szakmai előadások a Műcsarnokban-
2019. május 29.
Leechfeast, Octopoulpe, Oakenes
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ady Endre 100
PIM az A38 Hajón
Milyen évadzárásra készül a Budapesti Fesztiválzenekar?
Letisztult interpretáció, csoda évente hagyományosan a Müpában
TÉR /// ERŐ /// II. Építészeti Nemzeti Szalon
Kínai turné után április 23-án kezdődik Balázs János sorozata a Zeneakadémia Nagytermében
Az orosz titán a Müpában
Röviden a 39. Budapesti Tavaszi Fesztiválról
 kiemelt 
Beast In Black & Myrath - From Hell With Love Tour 2019
  
Novemberben érkezik Budapestre a Beast In Black lemezbemutató turnéja

Kowalsky meg a Vega az Arena-ban
Leechfeast, Octopoulpe, Oakenes
Luis Fonsi – Vida Tour 2019
As I Lay Dying, Unearth, Chelsea Grin Budapesten
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 basium    ingrowing    alexandra    backbeet    george benson    zodiac mindwarp    the iron maidens    discomfort    anneke van giersbergen    blackgates    brutality will prevail    tintin kalandjai    slates    rowan atkinson    kamikaze scotsmen    szalay péter    the moon and the nightspirit    jon oliva    j.j. abrams    the bulletmonks    napalm death    30 y    iron maidnem    zorall    indian  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!