hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
hírek   2019. február 13. szerda   07:22
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Vadonatúj klipes dallal jelentkezett a Zanzibar


  Új nótával rukkolt elő az idén 20 éves jubileumot ünneplő Zanzibar. A Mi van? című dalhoz egy ötletes klipet is forgatott a csapat.
  
  Húsz éve már, hogy Cegléden megalakult a Zanzibar zenekar, mely annak idején olyan slágerekkel robbant be a köztudatba, mint a Nem vagyok tökéletes, a Szólj már vagy a Vágyom rád című nóta. A dallamos poprock daloknak és Terecskei Rita jellegzetes énekhangjának köszönhetően rövid időn belül az egész ország megismerte a csapatot, két évtizedes pályafutásuk során a munkájukért több díjat is bezsebeltek a zenészek.
  
  A jubileumi évet ünneplő banda utoljára 2015-ben adott ki lemezt, ezt követően a dalszerzés helyett inkább a fellépések kerültek előtérbe. A kerek évforduló apropóján viszont már tavaly hozzáláttak egy új kiadvány elkészítéséhez, melyről az első, Mi van? című nótát rögtön egy videoklippel együtt mutatják be.
  „Minden ember életében vannak sorsfordulók, mikor dönteni kell, hogy melyik úton megyünk tovább. Ez a dal alapvetően erről a vergődésről szól, illetve valahol az emberi kapcsolatokról is” – mondja Terecskei Rita, a Zanzibar énekese. „Én egyébként azt gondolom, nincs olyan, hogy jó vagy rossz döntés, csak döntés van, ami alapján elindul az ember valamilyen irányba.”
  
  „Érdekes, hogy a dalban az is feljön, ami minden megfáradt emberi kapcsolatban benne van” – teszi hozzá a zenekar gitárosa, Sidlovics Ferenc. „Van egy rész, ahol azt firtatja, mennyit változott az ember, olyan-e, mint amilyennek a másik látni szeretné őt. Az elfáradt kapcsolatokra nagyon jellemző motívum, mikor az egyik ember a másiktól vár valamit, pedig mikor megismerkedtek teljesen más miatt szerették meg egymást. Két ember alapvetően azért kezd bele bármiféle kapcsolatba, mert valami összeköti őket, épp ezért azok a konfliktusok, amiken ma szkanderozunk, idővel úgyis jelentéktelenné válnak.”
  
  A friss dalhoz készült klipnél fontos szempont volt, hogy a szöveg üzenetét kidomborítsa. Nem akarták túlbonyolítani, inkább egy egyszerű, ám annál ötletesebb megoldást választottak a zenészek. A videóban egyedül Terecskei Rita szerepel, akit egyszerre láthatunk életvidám, mosolygós, illetve szomorkás, borús arccal.
  
  „Minden konfliktushelyzetben úgy vannak leosztva a szerepek, hogy van egy engedékenyebb és egy sértődöttebb, egy könnyen megbocsátó és egy haragtartó, egy előrenéző és egy visszahúzó karakter – ezt próbáltuk visszaadni a klipben. Ugyanakkor a döntéshelyzet két alternatíváját is szimbolizálja a videó – azt a két utat, amelyek közül választani kényszerül az ember” – magyarázza Sidi.
  
  A zenészek azt ígérik, hogy hamarosan újabb meglepetésekkel rukkolnak elő. A jubileumi évet ugyanis szeretnék minél eseménydúsabbá tenni, ami nemcsak új dalokat, hanem a koncertek tekintetében is nagyon sok izgalmat jelent majd. Egy nagy bejelentéssel is készül a csapat, amire néhány héten belül lehet számítani.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. július 11.
15 év boldogság - a Budapest Parkban ünnepli első lemezének jubileumát a brit Hurts
Raklap az AlterPlacc Klubban
2025. július 17.
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ice Nine Kills új dala: „The Great Unknown”
Hopeless Records és Fat Wreck Chords egyesültek
We Came As Romans Budapesten!
Tony Iommi a Black Sabbath búcsúkoncertről: hat-hét számot is játszhattunk volna
Ellentmondásos dalhoz készített videót a Chalga
Dance Gavin Dance: itt a Trap Door, szeptemberben jön a Pantheon
A Galactic Empire újra támad: október 24-én jön a Cinemetal!
Pinkshift: augusztus végén jön az Earthkeeper, itt a “Vacant” klip!
 kiemelt 
Teljes a B MY LAKE programja - A Velencei-tó partján várják az elektronikus zene rajongóit
  
A Velencei-tó Északi strandján 2025

Raklap az AlterPlacc Klubban
Harminc év lázadás, kompromisszum nélkül – a Darkest Hour, Bleeding Through, Shai Hulud és Denial of Life a Dürerben
Obituary újra Budapesten: a floridai death metal úttörői a Dürer Kertben
The Subways For Eternity európai turné
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 nightmare in elm street    ozzy osbourne    warwick    the sounds    endless main    hófehér    weweew    rotting christ    friendly fires    white wizzard    5 yards    pet shop boys    adrian smith    tatum    crossing eternity    nine inch nails    riverside    steven tyler    il divo    tosca    no more gravity    jack    brian de palma    tűzvihar    deafheaven  

r46
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!