hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
film [film]  2019. február 4. hétfő   16:28
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A Guerilla című magyar film csapata támogatja a Fortepant
Különleges, XXI. századi dagerrotípiák on-line jótékonysági árverése

  2019. március 7-én kerül a mozikba Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje, a Guerilla. Az 1849-ben játszódó történet két testvér viszonyán és egy szerelmi háromszögön keresztül, közeli perspektívából mutatja meg az erdőben harcoló fiatal gerillák életét. A múlt és a jelen az emberek által kapcsolódik össze, ezért a Mozinet úgy döntött, olyan dagerrotípiákat készíttet, melyeken a jelenből vetítenek vissza egy-két szereplőt a szabadságharc korába. A különleges, XXI. században készült, mégis teljesen hiteles technikával alkotott dagerrotípiák árverése ma kezdődik, a teljes bevételt a forgalmazó a Fortepan számára ajánlja fel.
  
  A dagerrotípia a világ első fotóeljárása, melyet Louis Daguerre és Nicéphore Niépce fejlesztettek ki 1837-ben. Ezüstözött rézlemezt políroztak, majd tisztítottak, mely így egy tükörhöz lett hasonló. Ezután jódgőzben érzékenyítették, amihez speciális fadobozt használtak. A fényérzékeny lemezt a kamerába helyezve exponálták, majd gyertyával melegített higany gőzével hívták elő. A kész kép az ezüst lemez utolsó emléke, egy tükörbe zárt pillanat. A dagerrotípia mai értelemben nem volt sokszorosítható, ezért gyakorlatilag minden megmaradt dagerrotípia fotó egyedi műtárgy.
  
  Ez adta a forgalmazónak az ötletet, hogy a világosi fegyverletétel után játszódó Guerillához két dagerrotípiát készíttessen. Olyan képeket akartak létrehozni, amelyek akár az 1848–49-es szabadságharc idején is készülhettek volna. A dagerrotip eljárás rendkívül körülményes, és sok időt vesz igénybe, ezért végül Bakody Máté Mráz István analóg fotóiról készítette el a két XXI. századi, mégis teljesen hitelesen alkotott dagerrotípiát. A fotózás a film egyik forgatási helyszínén, a Dömörkapunál történt. A színészek tartása szándékosan merev, mintha valóban nagyon hosszú záridővel fényképezték volna őket. A képeken a színészek a filmbeli jelmezeiket hordják, amelyeket Szlávik Juli jelmeztervező állított össze és melyek között vannak eredeti XIX. századi ruhadarabok is!
  
  A forgalmazó Mozinet úgy döntött, hogy az elkészült dagerrotípiákat árverésre bocsájtja és annak teljes bevételét a Fortepan számára ajánlja fel! Török András, a Fortepan kommunikációját végző Summa Artium igazgatója elmondta: „A Fortepan csapata nagy örömmel fogadja el a felajánlást – mi is a nemzeti emlékezetet építjük. Szeretnénk, ha a mai fiatalok megtanulnák, hogy a történelem nem velük kezdődik. Ha nem csak 1990 előtt készült képeket gyűjtenénk, ezt a két képet is feltennénk a portálra”.
  
  Az árverés ma kezdődik. A képek 1 forintos kikiáltási árról indulnak és 1000 forint a licitlépcső. A történelem és a különleges fényképezési technikák iránt fogékony érdeklődőknek egy hónap áll rendelkezésükre, hogy tétjeiket megtegyék. A regisztráció ingyenes. A film díszbemutatója március 6-án, szerdán lesz. A képek vásárlói a képek mellé fejenként két jegyet nyernek az eseményre.
  
  Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje, a Guerilla 1849-ben, a világosi fegyverletétel után játszódik, mikor sokan még nem tudják, hogy a szabadságharc elbukott. Barnabás (Váradi Gergely) korábban megszökött a sorozás elől, az öccse (Vilmányi Benett) vonult be helyette. Csak most, a vereség után csatlakozik a tizen-huszonéves, erdőben bujkáló gerillákhoz. A bűntudattól hajtott fiú bízik benne, hogy hazaviheti a testvérét, de egy hazugsága folytán besorozzák, így maradnia kell. Közel kerül egy lányhoz (Mészáros Blanka), aki a sebesülteket ápolja, és akibe az öccse szerelmes: ez tovább szítja a fivérek közötti ellentéteket. Barnabásnak hamarosan olyan döntéseket kell hoznia, amelyeknek egyre súlyosabb következményei lesznek.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
2025. május 15.
Combichrist: májusban Budapesten a négy zenekaros dark industrial metal fesztivál
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Björk koncertfilm május közepén a mozikban!
Négy háborús klasszikus közel két héten át májusban a mozikban!
Kenyeres Bálint filmje Cannes-ban versenyez
Ben Affleck és Jon Bernthal visszatértek: április 24-től a mozikban A könyvelő folytatása!
Pink Floyd Live at Pompeii 4K
Összeállt a 17. KAFF versenyprogramja
Spanyol történelmi kalandfilm érkezik áprilisban a mozikba!
Jason Statham újra akcióban
 kiemelt 
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
  
Josh Smith a pandémia óta először indul szólóturnéra, és nagy örömünkre, több mint 6 év után Budapestre is visszatér triójával

We Came As Romans új dallal tér vissza – és végre újra jönnek Budapestre!
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 emi    csík    virrasztók    crazy town    arany album    bourne    empty story    swallow the sun    neurasthenia     halle berry    gazember lászló    semmiből a semmin Át    ihsahn    larsen    dark of the moon    csemer boglárka    night demon    rose tattoo    cro-mags    újhold    doherty    anna phoebe    absu    white wizzard    one reason to kiss  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!