hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2019. február 1. péntek   16:52
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Brainstorm, Mob Rules, Gloryful
2019. január 27, Dürer Kert Room 041

  A Brainstorm zenekar a német power metal színtér egyik jelentős szereplője, a csapatnak ráadásul igen erős magyar kötődései vannak (a magyar színtéren lettek ők először igazán felkapottak és népszerűek anno, sőt Torsten Ihlenfeld gitárosnak is magyar felesége van), ehhez képest viszont meglepő, hogy mostani koncertjük látogatottságához elég volt a Dürer - Room 041 nevű terme.
  Tény, hogy a banda a 2000-es évek elején-közepén adta ki a legnépszerűbb mesterműveit, azóta pedig megbízható színvonalú, de nem kiemelkedő korongokkal bombázták a rajongókat, viszont a 2016-os Scary Creatures lemezbemutatója még a Barba Negra klubban volt. Mondjuk ott a létszámhoz még hozzátett a Primal Fear jelenléte is, de emlékeim szerint már akkor sem telt meg túlságosan a klub.
  
  Reális lenne azt feltételeznünk, hogy a Brainstorm karrierje leáldozóban van, de pont most tettek le az asztalra egy olyan albumot a vadiúj Midnight Ghost képében, amelyhez foghatót a csúcsidőszak óta (a 2001-2003-as Metus Mortis-Soul Temptation duó) nem sikerült. Szóval ez messzemenőkig indokolná az érdeklődés újbóli felcsigázását, ami a jelek szerint most még annyira nem sikerült, de kitartó munkával, promotálással, koncertezéssel – és persze a jövőben hasonlóan ütős dalcsokrokkal való előállással – ismét felszívhatja magát a német csapat, és visszatérhet a power metal színtér felső ligájába. Mivel mindig is szimpatikus társulat voltak, szívből kívánom nekik, hogy ez sikerüljön.
  A Dürer középső termében csak lassan gyülekeztek az érdeklődők. Abban azért bíztam, hogy a Brainstorm színpadra lépésekor már relative megtelik a helyszín, mert kapunyitás környékén még elég siralmas volt a látvány. Az első fellépőt, a Gloryful-t így még meglehetősen kevesen követték figyelemmel, de akik jelen voltak, ütős muzsikát kaptak a németektől. Ismerősen csengett a nevük, nem véletlenül, ugyanis 2017-ben a Victor Smolski-féle Almanac előtt melegítették be a közönséget ugyanezen a helyen. Úgy látszik, az akkor még ott is éneklő Andy B. Frank-et szintén megfogta a srácok teljesítménye, mert a Brainstorm idei turnéján is ők kapták az előzenekari feladatot.
  
  2017-ben ezekkel a sorokkal zártam a csapat méltatását: „Ha máskor is errefelé járnak, nem fogom kihagyni a bulijukat. Eddig három nagylemezre rúg a munkásságuk, mindenképpen bele fogok ezekbe hallgatni.” Hát, végül csak félig sikerült tartani a vállalást. Mint olvassátok – itt vagyok! De azóta nem sikerült jobban elmélyülni a banda munkásságában, de most már – ígérem! – nem fogom elsumákolni.
  A Gloryful ugyanis megint csak remek előadást produkált a Dürer Kert deszkáin, szemlátomást nem zavarta őket a gyérebb számú érdeklődő. A csapat a legutolsó találkozás óta friss lemezzel jelentkezett, a zene azonban változatlan maradt. Vagyis tempós, ötletes, jól felépített heavy/power nóták tárházát kaptuk, amely a tempó és az olykor üvöltésbe/hörgésbe forduló vokál miatt néha a thrash felé is kacsintgat, de ezt az énekesük is elismerte. A srác a felfelé csapott baseball sapkájában mintha valami hardcore/metalcore bandából lépett volna elő, vagy egyenesen a Suicidal Tendencies-ből (ezt a hatást is megemlítette a koncerten). Ének terén mintha nem mindig tudta volna eldönteni, üvöltsön vagy inkább dallamosan énekeljen, szóval a technikáján még kicsit csiszolnia kell (pláne, hogy a számok után alig kapott levegőt a konferálásra). De ettől még jól hozta a dallamokat is.
  
  Különösen a szólógitáros arcot jegyeztem meg 2017 óta a bandából, a maga szokatlan kinézetű és színű gitárjával, aki nagyon bivaly futamokat tolt a zene alá. Igazi gitárvirtuóz Adrian Eric Weiss, szinte füstöltek a keze alatt a húrok. A többi tag is nagy átéléssel, lelkesen zúzott a színpadon, dalaik pedig ugyan a műfaj jellegzetes paneljein nem lépnek túl továbbra sem, de abszolút korrekt, jóféle hallgatnivaló a Gloryful zenéje. Most mát tényleg ígérem, hogy bele fogom ásni magam a csapat munkásságába, a legközelebbi koncertjükön kikérdezhettek, becsszó!
  
  Érkezett a Mob Rules, szintén Németországból, ők először jártak mifelénk. Őszintén szólva a munkásságuk felől nem voltam igazán képben, és ugyan 9 nagylemezre rúg a diszkográfiájuk, mégse éreztem sosem, hogy annyira kihagyhatatlan társaság lennének ők a heavy/power metal színtérről. Nos, a mai koncerten is azt tapasztaltam, hogy kétségtelenül voltak jól eltalált, hangulatos pillanatok a zenéjükben, de mégis bántóan semmitmondó és lapos volt a koncertjük, nem volt képes magával ragadni.
  Sőt, az elején kifejezetten riasztó volt, hogy Klaus Dirk énekes eléggé hamisan, gyenge teljesítménnyel lépett a színpadra, de még a zenei részek, a gitárszólók is bénácskák voltak. Szóval nem sok jóval kecsegtetett ez a lapos koncertteljesítmény, de végül is nem járt rosszul, aki bizalmat szavazott a bandának.
  
  Idővel összekapták magukat az első megszeppentség után (25 éves fennállás után azért nem kéne ez ilyen nyögvenyelősen menjen), és szép lassan sikerült megnyerniük maguknak a közönség kitartó részét. Látszott, hogy néhányan ismerik a számaikat, többen lelkesen lengették az öklüket és énekeltek az első sorokban. Azonban a végére már nagyobb ovációt és tapsot is kapott a német csapat. Mint kiderült, a szőke viking harcosnak kinéző basszerosuk épp most néz atyai örömök elé, ami miatt kérdéses volt, itt tud-e lenni, de végül ő döngette a basszust és szolgáltatta a vokált a színpad közepén. Innen is gratulálunk neki!
  Engem személy szerint nem nyert meg magának a Mob Rules, de mai koncert teljes képe alapján azért nem is szeretném őket teljesen leírni. Aki szereti a heavy/power metalnak a kicsit epikusabb, „mesélősebb” vonulatát, nem kizárt, hogy megtalálja velük a számítását.
  
  A Brainstorm-ra szerencsére megtelt annyira a terem, hogy ne legyen túlságosan kínos a nézőszám. Érdemes volt eljönni, mert a mai műsor fókuszában az új lemez nótái voltak, a Midnight Ghost pedig egy valódi remekmű, tömve kiválóan megkomponált, minden pillanatában élvezetes, azonnal énekelhető dalokkal. A ma megjelentek szemlátomást ismerték az új albumot, hiszen a friss daloknál is ugyanolyan ováció tört ki, mint a régieknél.
  Őszintén szólva én túlságosan nem bántam, hogy a Dürer középső terme lett a helyszín, mert ez sokkal emberközelibb, családiasabb hangulatú bulit tett lehetővé. Ez a legutóbbi Almanac koncerten is így történt. Ahogy akkor, Andy B. Franck ma is pillanatok alatt ujja közé csavarta a közönséget. Ismét bizonyította, hogy kiváló frontember, elsőrangú énekes, és humoristának sem utolsó.
  
  Az új lemez nyitó tételével, a Devil´s Eye-jal kezdtek, ami tökéletesen alapozta meg a hangulatot. A koncert szerencsére megfelelően szólt az elejétől – vaskosan, öblösen szóltak a gitárok, határozottan dohogott a basszus, úgy, ahogy a Brainstorm zeneiségéhez ez nélkülözhetetlen. Ez után régebbi számok jöttek, egymás után elszórták a legjobb érájukból a Worlds Are Comin´ Through, a Falling Spiral Down és a Shiva´s Tears dalokat. A közönség persze falta a klasszikusnak nevezhető tételeket, nagy tombolás és éneklés indult be elöl.
  Andy B. Franck vigyorogva figyelte a közönséget, nem felejtette el megemlíteni, hogy számukra Magyarország és a magyar rajongók mindig fontos pontok lesznek az életükben. Az énekes olykor egészen a nézők fölé magasodott, bejárta a színpad minden szegletét. A többiek kevesebbet mozogtak. Milan Loncaric őszülő göndör fürtjei mögött zúzta a riffeket, Torsten viszont többször is mikrofon mögé állt, segíteni a vokálokban, sőt többször is köszöntötte magyarul a közönséget. Antonio Ieva széles jókedvvel búgatta a basszust, látszott rajta, hogy rendkívül élvezi a Brainstorm-ban való zenélést. Hátul a doboknál, Dieter Bernert már régi bútordarab, nem egy különösebben látványos fazon, de a tempókat remekül hozta.
  
  Ezekkel a régebbi, slágerparádénak beillő dalokkal csont nélkül felvették a versenyt az új lemez tételei, mint például a most következő Revealing The Darkness. Ha voltak is kevésbé egyértelmű kiadványaik az elmúlt években, ezzel a mostani koronggal nagyon elcsíptek valamit. Ha valaki esetleg még nem találkozott az új dalokkal a teremben lévők közül, az első refrén után már ő is ugyanúgy tudta énekelni a dallamokat, mint az ismertebbeket.
  Andy elmondta, hogy pár olyan dallal is készültek, amelyeket ritkán játszottak eddig élőben, így érkezett az In These Walls, a 2011-es On The Spur Of The Moment album egy eltaláltabb pillanata. De rögtön utána jött a Highs Without Lows, a Brainstorm egyik legismertebb nótája.
  
  És ha netán valaki még mindig kételkedne, vajon tényleg egy lapon emlegethető-e a Midnight Ghost a zenekar legklasszikusabb albumaival, a most következő két dal, a The Pyre és a Jeanne Boulet (1764) erre csattanós választ adott. Előbbi gyors tempójával, már-már thrash-be hajló riffelésével egy igazi harapós koncertnóta, míg utóbbi szépen felépített, történetmesélős monumentalitásával is emlékezetes és fülbemászó tud maradni. Nem véletlen, hogy Andy maga is történetük legérettebb munkájának nevezte ezt a szerzeményt.
  A rajongók örömmámorban úsztak és természetesen követelték az újabb dalokat. Bár a Brainstorm legtöbb nótáját könnyű együtt énekelni, a 2005-ből származó All Those Words kifejezetten a csoportos éneklésről és az óóó-zásról szól, amit a rajongók szinte abba sem akartak hagyni. Lehet, hogy nem döntött nézőcsúcsot a Brainstorm koncertje, de a hangulat rendkívül magával ragadó volt. Ezt ők mindig nagyon érezték.
  
  Természetesen nem lehetett az egész diszkográfiát megidézni, de a Firesoul albumról is megkaptuk a címadó számot, ami agresszív megszólalásával szintén jól simult bele a koncertprogramba. A friss lemez bemutatása a Ravenous Minds-szal zárult, ami szintén igencsak slágervárományos tétel.
  Bár Andy mondta, hogy a program végéhez értek, némi ovációval természetesen meg lehetett vesztegetni a zenekart a folytatásért. Így jöhetett a legutóbbi Scary Creatures albumról egyedül talpon maradt The World To See című dal, majd pedig a slágernek mondható Fire Walk With Me. A program hosszára nem lehetett panasz, de még egy nótát bele tudtak sűríteni ebbe az estébe, és erre szükség is volt. Hiszen a méltatlanul mellőzött Metus Mortis albumra kerítettek sort, mégpedig az Under Lights-szal.
  
  A mai koncert alapján nehéz belátni, miért nem jutott magasabb szintre 12 nagylemez után a Brainstorm. Ha nem is feltétlenül Sabaton-i vagy Powerwolf-i magasságokra gondolok, de nekik sokkal több embert kéne tudni megmozgatniuk – mint ahogy 2005-6 környékén ez így is történt. Talán az utóbbi albumok felemás megítélése, talán a zenekar körüli promóció elégtelensége játszhat ebben közre, viszont a Midnight Ghost albumot meg kéne hallgatnia mindenkinek, aki a szőrösebb, tökösen riffelős, keményebb kötésű power metalt szereti a könnyedebb hangvételű, sárkányos, kardozós europower-hez képest. Akkor talán legközelebb nagyobb létszám fogja várni a teremben a németeket.
  


Kulcsszavak:
  brainstorm     mob rules     gloryful 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Dürer Kert - Budapest

 kapcsolódó cikkek: 

Brainstorm, Rage, Tri State Corner

Ingyenes Brainstorm és Rage koncert csütörtökön a Barba Negrában!

Brainrage Over Europe: Brainstorm + Rage

Where Ravens Fly: új klip a Brainstorm új lemezéről

Brainstorm: Peavy Wagner-rel készült az új dal
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Overkill, Angelus Apatrida, One Machine
Havok, Dust Bolt
Ignite és Rise Against a Budapest Parkban
Metalcore műfajok találkozása az Akváriumban: The Amity Affliction és Emmure
Lenny Kravitz az Arénában
Rockmaraton 2024 (2. rész)
Rockmaraton 2024 (1. rész)
Knosis, Fit for a King, Thy Art is Murder vs Barba Negra
Five Finger Death Punch, Ice Nine Kills, Malevolence
Felejthetetlen élmény Sir Rod Stewart MVM Dome koncertjén
Brujeria vs Analóg Music Hall
 kiemelt 
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
  
A svéd Imminence az alternatív metalcore műfajának egyik legmeghatározóbb szereplőjévé nőtte ki magát

Kísérletezős elektro-rock hyperpop-metallal keverve: Budapesten játszik a Blackout Problems és a Lake Malice
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025
IST IST: Light A Bigger Fire tour - Manchestertől a Dürer Kertig
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 black gives way to blue    lies    szegedi ifjúsági napok    kevin bacon    yelowcake    sziget 2012    steven soderbergh    bartos erika    crippled fox    annisokay    how to train your dragon    skywalker    ray davies    doro pesch    crushing caspars    atticus    ronnie james dio    purulent rites    lillian axe    slaughter to prevail    hungarica    animations     anne hathaway    entombed    magyar rádió gyermekkórus  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!