hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2019. január 31. csütörtök   16:34
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Amorphis, Soilwork, Jinjer, Nailed To Obscurity
2019. január 25, Barba Negra

  Nem panaszkodhattunk a 2018-as év koncertfelhozatalára, de ha ilyen erős felütéssel jön a 2019, akkor idén se lesz problémánk. Számomra január vége felé indult be az „üzem”, a pénteki napra időzített Amorphis-Soilwork párossal. Ők önmagukban is komoly húzónevek, de hozzájuk társítva a mai metal színtér egyik legújabb üstökösét, az ukrán progresszív metalcore-os Jijner-t és a németországi melodikus death metalos Nailed To Obscurity-t, mindez bivalyerős csomagnak bizonyult. Nem is meglepő, hogy a Barba Negra pár héttel a buli előtt ki is rakta a „megtelt” táblát.
  
  Elsőként a Nailed To Obscurity kapta meg a deszkákat. Belebotlottam már itt-ott a nevükbe, 4 nagylemez után már nem teljesen ismeretlen a társaság, de a zenéjük még nem ért el eddig. Várhatóan ez után sem fog, mert nem különösebben sikerült lenyűgözniük a német metalosoknak.
  A „melodic death metal” kifejezés elég sok mindent fel tud ölelni, a göteborgi mesterektől a Kataklysm-szerű bandákig, a gyors-de-mégis-dallamos aprítástól a melankolikusabb, doomosabb hangulatig. A Nailed To Obscurity-nél pont az volt a baj, hogy a lendület, a magával ragadó tempó hiányzott, inkább csak úgy komótosan hömpölygött a zene, különösebb fogózkodók, emlékezetes részek nélkül. Az se lett volna gond, ha van pár ilyen lassabb, akár doom-osnak is mondható szerzeményük, de hogy az egész program ebből álljon, az viszont már egy idő után unalmassá vált.
  A gitárosok a hajuk mögé temetkezve szántották a riffeket és a melodikusabb betéteket, az énekes pedig próbálta hangulatba hozni a közönséget, de kitörő lelkesedést nem sikerült aratniuk. Ahhoz karakteresebb dalok, emlékezetesebb énektémák kellenének. Azért így is bólogattak páran rájuk, sőt egyesek láthatóan ismerték a nótáikat, de nem hiszem, hogy olyan híresen ütős koncertbandák előtt komolyan labdába rúghatnának, mint a Jinjer, a Soilwork, vagy az Amorphis.
  
  A Jinjer-t a közönség nagyobb részének már nem kellett bemutatni. Az ukránok jártak nálunk többször is az utóbbi években, ismertségük pedig világszinten folyamatosan nő. Zenéjük talán a progresszív metalcore jelzővel írható a legjobban körül. Vagyis jelen van a metalcore műfaj legtöbb stílusjegye a hörgős és dallamos vokállal, a kemény riffekkel, szigorú breakdown-okkal, olykor dallamosabb megoldásokkal. De a legtöbb dal tele van még mindenféle csavarral, komplex zenei megoldásokkal, ami által „tüskésebb”, kevésbé áramvonalas a Jinjer zenéje, mint a hasonszőrű bandáké.
  A mai programba 9 dal fért bele, köztük a vadonatúj Micro című EP majdnem összes nótája. A korábbiak közül a 2016-os King Of Everything album volt napirenden, ahonnan elhangzott a Words Of Wisdom, az I Speak Astronomy, a Youtube reakcióvideók királya, a Pisces és a csapat talán első komolyabb figyelmet kapott szerzeménye, a Sit Stay Roll Over. A Cloud Factory című lemezt a Who´s Gonna Be The One képviselte.
  
  A Jinjer szokás szerint erőteljes, vaskosan szóló előadást produkált. Roman Ibramhalilov riffgyáros mellett Eugene Kostyuk basszusjátéka is figyelemre méltó, aki szokásától eltérően most nem sapkában nyomult, hanem nagy átéléssel dobálta növekvő göndör fürtjeit. Ritka, hogy a basszus ennyire központi szerepet szerepet kapjon egy metal zenekarban, Eugene azonban nagyon látványos technikával pengetett, így mindenképpen megérte odafigyelni rá.
  A zenekar sztárja viszont kétségkívül Tatiana, aki mellett senki nem tud elmenni szó nélkül, akárki hallja a hangját vagy az élő teljesítményét (elég belenézegetni a rácsodálkozók reakcióvideóiba a videómegosztón). Tatiana ma is bestiális módon prezentálta az eszement hörgéseket, amelyről pillanatok alatt váltott át andalító dallamokba. A hölgy egy fehér kezeslábasba bújva pörgette feketére festett haját, amely az Ötödik elemes Milla Jovovich-hoz hasonló fazonra volt vágva. Ő minden turnén más kinézettel lepi meg a rajongóit. Sőt, mostanra már az egész nyakát és állát is kitetoválta, ami már szerintem kifejezetten túlzás. Eddig is dögös volt a meglehetősen extrém kinézetű hölgy, de kezd átesni a túloldalára annak a bizonyos pacinak...
  
  Bár a rajongók keményen zúztak a mosh pit-ben, nem biztos, hogy minden jelenlévőnél működött a Jinjer zenéje. Néha túlzottan sokminden történik egy-egy dalon belül, a komplex ritmusokat és technikákat nem mindig egyszerű lekövetni – pláne azoknak, akik először hallják a zenekart.
  Emiatt valószínűleg az underground-on túlra sosem fog tudni lépni a csapat, noha annak a csúcsát képesek lehetnek megostromolni. De ha esetleg – egynémely pályatársukhoz hasonlóan – meg tudják hozni azt a döntést, hogy kicsit megnyirbálják a zenei világukat, közérthetőbb, slágervárományosabb dalszerkezetekre térnek át – akár „lebutításként” is értelmezve ezt a saját zenéjükben –, mindezt azért a jellegzetes Jinjer hangzás megőrzésével, akkor akár szélesebb közönséget is meg tudnának nyerni. Mert ehhez – különösen Tatiana Shmaylyuk szuggesztív előadásmódjával – minden esélyük meg van.
  De valamelyik ujjat meg kell harapni hozzá. Egyesek nem hajlandók ilyen drasztikus lépést tenni, a saját zenei világuk feladásaként értelmezve azt (érthető módon). Mások viszont (ugyancsak érthető módon) tudnak úgy nyitni, emlékezetesebb, áramvonalasabb dalokkal még nagyobb közönséget elérni, még nagyobb helyszíneken fellépni, hogy mégsem kell teljesen kifordulni saját magukból. A Jinjer esetében szerintem még előttük áll a döntési helyzet ebben a dilemmában.
  
  Ezen a turnén mind a Soilwork, mind az Amorphis headliner pozícióban szerepel, így mindkét csapat teljes programmal érkezett. Először a Soilwork lépett a deszkákra, akiket már nagyon régen láttam, így örültem, hogy ismét összefutunk. Nem különösebben szoktam hallgatni a lemezeiket, élőben viszont mindig meggyőzőek, így most is remek előadásra számítottam. A csapat viszont még túl is teljesítette az elvárásokat, a mostani talán a legjobb Soilwork koncertnek bizonyult, amin eddig részt vettem.
  Björn „Speed” Strid-et pont nemrég láthatta a nagyérdemű a The Night Flight Orchestra élén, most teljesen más zenei világgal tért vissza Budapestre. A Soilwork is ahhoz a „nagy generációhoz” tartozik, akik azt a bizonyos göteborgi metal stílust formálták, bár ők pont egy ütemmel később léptek színre ahhoz, hogy a stílusteremtőkkel egy lapon lehessen őket emlegetni. Bár Björn mellett a csapat másik meghatározó egyénisége, Peter Wichers már egy jó ideje nincs a bandában, a Soilwork továbbra is aktívan adja ki az újabb és újabb lemezeket, valamint építi a saját stílusát.
  
  A Jinjer-hez hasonlóan ma ők is vadiúj nótákat mutattak be a közönségnek, a Verkligheten című albumuk csak pár héttel ezelőtt jelent meg. Ennek örömére több új dalnak is helyet biztosítottak a programban, de ezen túl olykor egész messzire is visszanyúltak a diszkográfiában.
  Megoszlik a vélemény, kinek mi a kedvenc Soilwork érája vagy lemeze, de szerintem ma mindenki megtalálhatta a számítását.
  A Verkligheten és az Arrival felvezetése után rögtön két dal következett 2005-ből, a Stabbing The Drama albumról, a The Crestfallen és a Nerve. A hangzás megfelelő volt, pár szám után egészen rendben szólt minden. Különösen a gitárok finom melódiái ültek be a fülekbe, főleg az újabb szerzemények dallamossága révén. De a Soilwork korai érájára is jellemező volt a melodikusabb, jellegzetes göteborgi gyökerű megszólalás.
  
  Nagyjából fele-fele arányban állt össze a program az utolsó 2-3 album tételeiből (Full Moon Shoals, Death In General, Drowning With Silence, The Phantom, The Nurturing Glance, The Living Infinite II, Witan, Stalfagel) és a régebbi számokból (Like The Average Stalker, The Akuma Afterglow, Bastard Chain, As We Speak, Stabbing The Drama), szóval a lemezbemutatón túl elég átfogó képet kaptunk a zenekar munkásságából.
  A központi szereplő mindenképpen Björn Strid, aki kiváló formában volt. Nagyon jól hozta a hörgős és a dallamos vokálokat egyaránt, uralta a színpadot. Kissé kacifántos felállásban indultak el a turnéra, mert emlékeim szerint a basszer, valamint az ősz hajzatú Sylvain Coudret melletti másik gitáros is csak kisegítő jelleggel szerepel náluk, de ez a produkció értékéből semmit nem vont le. A háttérben Sven Karlsson billentyűs és Bastian Thusgaard dobos is igen aktívan tették a dolgukat.
  Mint említettem, a Soilwork nekem sosem volt egy kiemelt kedvenc. Pár koncertes találkozáson kívül eléldegéltünk békésen egymás nélkül. Most mégis úgy érzem, hogy ennél több figyelmet érdemel a csapat, a ma hallottak alapján legalábbis biztosan. Sosem ők lesznek azok, akiket a göteborgi, melodikus death metal kapcsán az elsők között fognak emlegetni, de 11 nagylemez után is bőven van még potenciál a csapatban.
  
  A finnek nemzeti büszkesége, az Amorphis már üdvözölendő rendszerességgel lép fel a hazai deszkákon. 2016-ban a telitalálatnak bátran nevezhető Under The Red Cloud albummal jöttek és adtak emlékezetes koncertet. Azóta elkészült a folytatás, a Queen Of Time-ot pedig simán oda lehet tenni az elődje mellé. Fantasztikusan eltalált fogós tételeket, magukkal ragadó dallamokat, gitárfutamokat, erőtől duzzadó zúzásokat, és pár meglepő megoldást is összehordtak nekünk erre a lemezre is, szóval az Amorphis még ma is a lényegében saját maguk alkotta műfaj csúcsán tanyázik.
  Könnyű lenne rájuk ragasztani a melodikus death metal címkét, de az Amorphis zenei világa jóval gazdagabb ennél a kifejezésnél. A sajátos dallamviláguk mellé még egy csipetnyi folkos, jellegzetesen északias íz társul, de itt-ott keleties, arabos dallamok vagy fúvósok is szerepet kapnak. És ugyan egysíkúsággal a többi fellépőt sem lehet vádolni, a finneknél terebélyesedett ki igazán a zene sokszínűsége.
  
  Az új lemezt felvezető nótával, a The Bee-vel nyitotta koncertjét az Amorphis. Amikor a rajongók elé került a videómegosztón a klip, azonnal tudta mindenki, hogy a friss Amorphis albumban sem lesz hiba. A Queen Of Time elődjének, az Under The Red Cloud-nak az örökségét viszi és színezi tovább, ezzel pedig csakis elégedettek lehetünk. Biztosan vannak, akiknek az Amorphis újabbkori érája nem jön be annyira, mint a régi, ´90-es évek eleji szerzeményeik, de ezzel az élő teljesítménnyel, amit ma láthattunk tőlük, egyszerűen nem volt helye fintorgásnak.
  A hangzás az elején egy kicsit tompa volt, de rövid idő alatt helyreállt minden, innentől teljes pompájukban élvezhettük a dalokat. Rögtön másodikként kaptuk meg a The Golden Elk-et, szintén az új lemezről, amely véleményem szerint az Amorphis egyik valaha volt legjobb szerzeménye. Ezáltal kissé elsietettnek tűnt az előkerülése így rögtön a koncert elején, amikor még csak épp kezd felpörögni a közönség. Remekül adták elő, de szerintem a program közepén-végén, netán a ráadásban sokkal nagyobbat ütött volna.
  
  Erre az előadásra teljesen más programmal érkezett az Amorphis, mint a 2016-os bulira. A ma hallottak döntő többsége a két legfrissebb lemezről érkezett, régebbi számok ezúttal inkább csak mutatóban voltak. Hallhattuk a Sky Is Mine, később a Silver Bride dalokat a Skyforger lemezről, utána pedig már csak kifejezetten a koncert vége felé került elő a Hopeless Days, a Black Winter Day és zárásként a House Of Sleep.
  Nagyot ütöttek ezek is, de a ma hallott új dalok semmivel sem voltak gyengébbek. Ez általában nagy ritkaság, hiszen a régi múltra visszatekintő zenekarok esetében mindenki főként nosztalgiázni akar, a 20-30 évekkel ezelőtti slágereket követeli, és egyébként a legtöbb esetben az is igaz, hogy a friss szerzemények közel sem ütik meg a régiek szintjét. Így maguk a bandák is hajlamosak nosztalgia-haknizenekarok szintjére süllyedni.
  
  Nos, az Amorphis-ra ez olyannyira nem igaz, hogy mint említettem, a műsor teljesen megállt a saját lábán az újkeletű számok dominanciájával is, hiszen ezeket az albumokat bátran nevezhetjük mesterműveknek. A Queen Of Time legemlékezetesebb tételeit hozták el ma estére, a Message In The Amber, a Wrong Direction, a Daughter Of Hate és a Heart Of The Giant képében. Ezt egészítették ki az olyan remek pillanatok az Under The Red Cloud-ról, mint a Sacrifice, a Bad Blood és a Death Of A King.
  A teltházas nézőtér kitörő örömmel üdvözölt minden egyes bekonferált dalt, a legtöbbek együtt énekelték Tomi-val a sorokat, de különösen a refréneket. Itt derül ki, mennyire hallgattatják magukat az Amorphis nóták, mennyire könnyű együtt dúdolni, énekelni a zenekarral a sorokat. Tomi Joutsen az egész koncert alatt maximális teljesítményt nyújtott. Az öblös hörgésekből pillanatok alatt váltott át magukkal ragadó dallamokra, nagyszerű énekes a rasztáitól megszabadult fazon. Sőt, úgy tűnik a jellegzetes „hajszárító-mikrofonját” is elhagyta, mert ma már végig hagyományos mikrofonba énekelt.
  
  Rajta kívül még Esa Holopainen gitáros volt a leginkább fókuszban, aki a finom kis gitárszínezésekért, szólókért felelt. Ezek jelentik a sava-borsát az Amorphis zenéjének. Túloldalt Tomi Koivusaari inkább csak a riffeket zúzta, de néhány gitárharmónia az ő kezei közül is kikerült. Az örökmozgó Olli-Pekka Laine pedig hol itt-hol ott tűnt fel a deszkákon, basszusmunkájával a ritmusszekció fontos tagja volt. Erősen, határozottan dörrent meg az Amorphis koncertje, minden tag munkáját szépen lehetett hallani. A speciálisabb hangszerek, betétek persze lejátszóról mentek.
  Bár a 2016-os Amorphis buli is nagyon emlékezetes volt számomra, a mai után is remek élményekkel távoztam. Pedig teljesen más koncepció volt a kettő. A korábbit valóban lehetett egyfajta „best of” programnak tekinteni, hiszen több régi dal került elő, köztük olyanok is, amelyeket ritkán kerülnek a programba élőben. A mostani műsor pedig a két utolsó album dominanciájával bizonyította be, hogy az Amorphis nem csak a múltjából él, hanem óriási dalszerző képesség rejtőzik bennük még ma is. Az olyan dalok, mint a The Golden Elk, a The Bee, a Message In The Amber, vagy a Wrong Direction, a teljes életművük legkiválóbb alkotásai közé kívánkoznak.
  


Kulcsszavak:
  amorphis     soilwork     jinjer     nailed to obscurity 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Amorphis, Soilwork, Jinjer, Nailed To Obscurity a Barba Negra klubban

Amorphis és Soilwork közös turné kereté a Jinjer és a Nailed to Obscurity támogatásával

Jinjer: 3 hét múlva last-minute buli a Dürer Kertben

Meghallgatható az első dal az Amorphis májusi albumáról

Újra Budapesten a Jinjer

 programajánló: 
2019. április 18.
Kissin Dynamite a Durer Room 041-ben (Dürer Kert - Budapest)
2019. április 24.
JCM: Colosseum tagok adnak emlékkoncertet Jon Hiseman tiszteletére (Dürer Kert - Budapest)
2019. május 4.
The Iron Maidens: Maiden tribute 2019-ben a Durerben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Az életmű koncert - Hobó
Loreena McKennitt
Naturally 7
U.D.O., Red Partizan, Kiss Of The Dolls
Postmodern Jukebox
Sirenia, Elyose, Alight, Crossing Eternity
Overkill, Destruction, Flotsam and Jetsam, Chronosphere
David Duchovny
Brainstorm, Mob Rules, Gloryful
José Carreras
Gájer Bálint Swing karácsony
Gregorian Holy Chants
Within Temptation, Beyond The Black
 kiemelt 
Kowalsky meg a Vega az Arénában
  
A Kowalsky meg a Vega zenekar hagyományteremtő szándékkal, minden évét az ország valamelyik nagy koncerthelyszínén kezdi meg

Soul Glo; Lord Snow
Kissin Dynamite a Durer Room 041-ben
Leechfeast, Octopoulpe, Oakenes
Luis Fonsi – Vida Tour 2019
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 triptykon    pomogácsok brutal monsters    silenus    julio iglesias    miloopa    jón thor birgisson    gravefruit    Üvegtigris    leleményes hugo    aeon    edward norton    bugz    sárvári zita    escape the fate    blahalusiana    candlemass    g.m.t.    due date    ensiferum    myles kennedy    washington dead cats    vreid    a perfect circle    the devin townsend project    forgotten tales  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!