hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2019. január 19. szombat   19:03
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
VIASAT WORLD csatornák premierjei 2019. január-február
2019. január-február

  Jamestown
  1. évad 8x45 perc
  2019. január 20-tól vasárnaponként 21 órától
  
  Virginia, 1619: Az Újvilág első kolóniájának története ott kezdődik, amikor az alapítás után 12 évvel feleségjelöltek csatlakoznak az addigi férfitársasághoz, és ezzel egyetemben szerelem, vágy, hatalom, erőszak és a túlélésért folytatott küzdelem is megjelenik Virginiában. A javarészt Magyarországon forgatott történelmi sorozat készítői és szereplői életük során közösen 7 BAFTA-jelölést és 2 BAFTA-díjat, 1 Emmy-jelölést és 1 Emmy-díjat gyűjtöttek be.
  Naomi Battrick szerint a nők alapvetően biztosítják a konfliktust
  
  Bár a történelmi sorozat Virginiában játszódik, a hazai közönség minden bizonnyal felfedezi majd például a Duna menti tájakat – Magyarországon forgatták ugyanis a Jamestownt, amely az Újvilág első kolóniájának történetét dolgozza fel onnantól, amikor feleségjelöltek csatlakoztak a férfi telepesekhez. Az immáron országosan elérhető Epic Drama csatorna 2019. január 20-ától vasárnap esténként tűzi műsorra a várva várt sorozatot, amelynek történelmi háttere olykor valószínűleg sokkolja a közönséget.
  
  A Jamestownt a többszörösen díjazott, köztük Golden Globe-ot is nyert Downton Abbey producerei álmodták meg. A helyszín Virginia, a dátum 1619. A települést 12 éven keresztül csak férfiak lakták, így az első nők – köztük Alice (Sophie Rundle), Verity (Niamh Walsh) és Jocelyn (Naomi Battrick) – partra szállása igencsak felrázza eddig kialakított életüket. „Ebben a drámában alapvetően benne van a konfliktus, hiszen a nők hozzák magukkal. Nemcsak szépséget visznek a mindennapokba, virágokkal és ruhákkal. Hathatósan segítenek megoldani helyzeteket, de sok súrlódást is okoznak” – nyilatkozta Naomi Battrick színésznő. Az újonnan érkezett feleségjelöltekkel tehát kanyargós történetek indulnak el a lélegzetelállító vadonban, amelyek szerelemről, vágyról, hatalomról, erőszakról és túlélésről szólnak.
  
  A sorozat szereplőgárdája és készítői együttesen hét BAFTA jelölést, két BAFTA-díjat, egy Emmy-nevezést és egy Emmy-győzelmet tudhatnak magukénak. A három főszerepet játszó színésznő mellett a három férfi: Jason Flemyng, Dean Lennoy Kelly és Stuart Martin.
  
  A történelmi sorozathoz különleges és korhű díszlet dukál: „Mindig tudtuk, hogy újra életre szeretnénk kelteni a Jamestown kolóniát, és ez nagyban a vizualitáson alapul. Hogy a terv meg is valósult, azt az Emmy-díjas Donal Woods-nak köszönhetjük, akivel a Downton Abbey-t is megalkottuk. A 17. századi angol díszlet egy kompozitként készült: követheted a karaktert a város körül, a belső terekből ki és vissza, egy ajtón keresztül a házba, majd ismét a szabadba. Ezzel egy igazi 3D-s érzést tudunk kelteni, ahol adott beállításon belül nincs vágás” – mesélte el Gareth Neame producer.
  
  A szereplők elmondása szerint a 100%-ban korhű környezet a karakterek eljátszását is segítette, hiszen nem egy stúdióban kellett visszarepülniük az időben, hanem malacok között, 1600-as évekbeli ruhákban, az okostelefonokat letéve tudtak átszellemülni a felvételhez. Mindezt a hazai közönség január 20-ától vasárnaponként este 9-től láthatja az Epic Drama csatornán.
  
  Mrs. Wilson
  1. évad 3x60 perc
  2019. január 28-30., 21 óra
  
  Alison Wilson hazatér férjéhez, Alexanderhez, nem sokkal annak hirtelen halála előtt. Alison, akit elvakít a gyász, meghökken, amikor megjelenik egy nő és állítja: ő Alex igazi felesége. Az igaz történet egy bigámista ügynök életét fedi fel, főszereplője pedig a Golden Globe-díjas Ruth Wilson, aki saját nagymamáját játssza a saját családi történetükben. A cselekményszál már az első epizódban elgondolkodtatja nézőit: vajon mennyire ismerjük azt a személyt, akit szeretünk?
  
  Élet: az első lépések
  1. évad 3x60 perc
  2019. február 3-tól vasárnaponként 17 órától
  
  Minden állatkölyök számára az első napok, hetek és olykor hónapok jelentik a legnagyobb kihívást: a legmeredekebb tanulási időszakkal néznek szembe pont akkor, amikor a legsérülékenyebbek. A természet viszont számtalan leleményes stratégiát hívott életre, amely segíti ezen ifjoncokat – a nehézségek ellenére is – megélni a felnőtt kort. A sorozat dokumentaristája a David Attenborough mellett gyakorlatozó Patrick Aryee biológus, aki végigköveti, miként győzik le a kihívásokat ezek az apró hősök.
  
  Szuper állatorvos
  5. évad 6x60 perc
  2019. február 4-től hétköznaponként 17 órától
  
  A Fitzpatrick Regerrals – ahol törött lábú nyulaktól rákos kutyákig havonta több száz új eset akad – a világ egyik legnagyobb és legjobb állatkórháza. Itt minden állati vészhelyzethez szükséges az odaadó emberi háttér: a szenvedélyes sebész, Noel Fitzpatrick egy 100 nővérből, gyógytornászól és hidroterapeutából álló csapatot vezet. Számos műtőjével, rehabilitációs medencéjével és radiológiai osztályával a kórházi ápolás szintje még a beteg embereket is kielégítené. Az ismét járni tanított francia bulldogoktól a kutyáig, aki rozsomák-féle fémrudat kap a lábába, a sorozat tele van a legszokatlanabb állatorvosi esetekkel, és sok-sok boldog gazdival, akiknek korábban azt mondták, hogy nincs remény.
  
  A világháború 80. évfordulójának alkalmából a csatorna január 21-27. között Holokauszt emlékhetet tart, amelynek során a téma jegyében folyik majd a műsorfolyam a hét minden napján.
  
  Aribert Heim: Mauthausen Doktor Halála
  2019. január 21., 20 óra
  
  Aribert Heim gúnyneve Dr. Halál volt, akit a Mauthausen koncentrációs tábor egyik leggonoszabb kínzójaként tartottak számon. A dokumentumfilm vizsgálja a férfi életét és lelkületét, akinek erőszakosságát még perverzitás is terhelte.
  
  A birodalom vége
  1. évad 4x60 perc
  Premier: 2019. február 17-től minden vasárnap 20 órától
  
  A történelmet újszerű és hiteles nézőpontból bemutató, két részes sorozat, amelynek műsorvezetője a filmes és történész David Adams. David górcső alá veszi azokat a királyi dinasztiákat, amelyek látványosan omlottak össze, valamint bemutatja olyan nagy királyok és uralkodók drámai történeteit, mint Nagy Károly, Sáh Dzsahán és Attila, a hun – őket és kevésbé nagyszerű családjukat. A sorozat felderít és bemutat kevéssé ismert, de világméretű történéseket is, Franciaországba, az Egyesül Királyságba, Grúziába, Üzbegisztánba, Kínába és Indiába utazva.
  
  Hatalmas mérnöki hibák
  1. évad 10 x 60 perc
  Premier: 2019. február 9-től szombatonként, 18:30-tól
  
  Az emberek több mint 10 000 éve építenek és azt is elmondhatjuk, hogy magas szinten műveljük a mérnöki tudományt. Mégis minden évben hallunk történeteket építési szerencsétlenségekről a világ minden pontjáról. A sorozat tervezők, szemtanúk és szakértők segítségével a rendkívülitől a nevetségesig tárja fel a legdurvább kudarcokat, hovatovább azokat a „hajszálon múlt” eseteket, amikről a mérnökök inkább nem beszélnek.
  
  A feladatosztó
  1. évad 6 x 60 perc
  2019. február 15-től péntekenként 21:45-kor
  
  A feladatosztó egy nem szokványos, de igen mulatságos játék-show. A komikus Greg Davies jobbkezével, Alex Horne-nal egy sor elképesztő és agyament feladat elé állít angol humoristákat, akik kénytelenek így legkreatívabb énjüket elővenni. Kisilabizálják például, hogyan lehet lovaglás közben lovat festeni, tojástartót könnyel megtölteni, vagy filmet visszafelé készíteni. Abszurd feladatok, igen vicces megoldások!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2019. december 11.
Maxxwell; CoreLeoni (Leo Leoni-Gotthard) - 2019.12.11. BUDAPEST (Dürer Kert - Budapest)
2019. december 29.
Six Score [at] x Indoctrinate [at] x Mass Reaction x On Graves
2020. január 29.
Darkest Hour: 25 Years Darkness - 2020.01.29. Durer Kert (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Élet/kép Keleti Éva Retrospektív kiállítása
A Cziffra György Fesztivál Díjbizottsága jelöléseket vár a Fesztivál díjaira
Élmény marad – különleges hangszobor-kiállítással készül az ünnepekre a Müpa és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Nikola Tesla – Végtelen energia
Egy borvidék, mesés tájjal és világhírű nedűkkel
Peter Jackson dokumentumfilmje az I. világháború színes felvételeivel a mozikban
Ingyenes Mikulás program Ady Endre kedvenc kávézójában
Megjelenik a Terra Profonda új lemeze!
 kiemelt 
Helloween United - 2020-ban a Sportarenaban
  
Töretlen lendülettel, és mindhárom legendás énekesével áll a Sportaréna színpadára a Helloween 2020-ban

Six Score [at] x Indoctrinate [at] x Mass Reaction x On Graves
2020. szeptember 2-an Budapesten koncertezik a Pixies
Axel Rudi Pell: jubileumi lemez, 2020-ban koncert
Parkway Drive, Hatebreed, Stick To Your Guns, Venom Prison - Viva The Underdogs – European Revolution 2020 - 2020.04.06.Budapest, Papp Laszlo Sportarena
 friss hozzászólások 

Legéndy Jácint: Földalatti Oltár (Kalligram Kiadó, 2019) (1)
VII. Rogues Of The Seven Seas (Rumproof, Stetl, Zinfield, LochNesz, MegaHertz) (3)
A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 wongraven    prosectura    funeral for a friend    tom hanks    darker half    rollins band    barbra streisand    liszt    nuclear blast    ingmar bergman    marco mendosa trio     volt 2001    nemes nagy ágnes    chris evans    invader    lajkó félix    henry homesweet    miserium    elyose    petendi tamás    artisjus    kurt cobain    godflesh    acuna    kállai jános  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!