hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
hírek   2019. január 18. péntek   04:30
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Priest: jövő pénteken a Dürerben bukkan fel ismét a bizarr szintipop trió


  Az elektronikus dallamokat és feszes ütemeket ötvöző synthwave zene két markáns képviselője szerepel a Dürer Kertben január 25-én. A svéd Priest a 2018-as, mátrai Fekete Zaj Fesztiválon bemutatott szuper hangulatú koncertre dupláz most rá, előttük pedig a szcéna hazai, és immár világhírű képviselője, Lazerpunk is színpadra áll.
  
  Időről időre belefuthatunk olyan együttesekbe az interneten, amelyek annyira komolyan veszik az általuk előadott zene szellemiségét és koncepcióját, hogy a zenészek is teljesen azonosulnak azzal, és nem fedik fel saját személyazonosságukat sem. Ezek közé tartozik a 2008-ban indult metal zenekar, a Ghost is, amelynek két „névtelen” egykori tagja szerepel a szintén rejtélyes, Priest nevű trió alapítói között.
  
  A hasonlóságok azonban itt véget is érnek a két svéd csapat között, hiszen okkult tematikájú heavy metal helyett a Priest a ´80-as évek goth, new wave és analóg szintetizátoros zenéinek nyomdokain halad, könnyed, szinte már édes elektronikus hallgatnivalót kínálva, amit csak a feszes és szigorú ütemek rántanak ki az andalgásból.
  
  A 2015-ös alakulás után két évvel érkezett a debütáló, New Flesh című nagylemez, amit hallgatva egyfajta „vissza a jövőbe” érzésünk támadhat, ugyanis a csapat remekül idézi meg a régi synthpop zenék hangulatát. Gépies hangok, szivárványszínű szintifutamok és futurisztikus dallamok követik egymást, amik a frontember magával húzó énekhangjával hoznak létre emlékezetes megszólalást. A Priest zenei küldetése amúgy elmondásuk szerint nem más, mint hogy elvezessék az embert az evolúció általuk meglátott következő állomásához: az egyesüléshez a gépekkel.
  
  
  
  A hármas nemrég már járt Magyarországon: tavaly augusztusban a mátrai Fekete Zaj Fesztiválon próbálták ki a kémiát a magyar közönséggel, és nagyszerűen működött a svédek bizarr tánczenéje. Élőben általában még nagyobb hatást érnek el, hiszen miközben ringat minket a retro synthwave zene, a színpadon mégiscsak két pestisdoktornak öltözött, öltönyös zenész játszik decensen a hangszeren, miközben a frontember előttük egy szegecsekkel kivárt zsákkal a fején táncol és énekel... meg lehet őket jegyezni.
  
  A tavaly nyári élményt most január 25-én tehát klubkörnyezetben, a Dürer Kert középtermében ismételhetjük meg. A svédek előtt természetesen az egyre karakteresebb hazai synthwave szcéna legfontosabb képviselője, a pár év alatt világszerte ismertté váló Lazerpunk is szerepel, aki többek között tavalyi, nem csak a címében komor lemezéről, a Death & Glory-ról is hoz majd trackeket. Ő is ott volt a Zajon.
  
  a Fekete Zaj és a New Beat bemutatja:
  2019. január 25., péntek 20 óra
  Budapest, Dürer Kert (Room 041)
  Priest, Lazerpunk
  Belépő: 4500 Ft
  Jegyek kaphatók online a https://tixa.hu/priest_durerkert oldalon, a CD Pince és Wave üzletekben, valamint Dürer Kertben.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó helyszín: 

Dürer Kert - Budapest

 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Zártosztály koncert a RockHázban!
Ismerd meg az Oakman vadonatúj albumát és a Spiral című szenvedélyes kislemezét
Rockmaraton: teljes a jubiluemi fesztivál fellépőinek listája, de lesz még itt valami...
Omega Diatribe werkfilm és májusi koncertdátumok
Ausztrál metal cunami: A Windwaker lerombolja a határokat a Hyperviolence albummal
AJ Channer és a Fire From The Gods: A modern társadalom kritikája
A Foreign Hands bemutatja debütáló albumát, a What’s Left Unsaid-et
Egy újabb sikervárományos dalt dobott ki LØLØ, a ‘kill the girl’-t!
A Sons Of Silver megosztotta a legújabb dalát
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 adrien brody    charlie st. cloud    wolf shaped clouds    ironman 2    ghost of shelter    dillinger escape plan    des filles et des riffs    bródy jános    mátyás attila    max von sydow    after crying    johnny roger    adrien brody    pantera    erik sumo band    please give    katherine heigl    paul greengrass    dr living dead    yellow spots    matt bellamy    forever still    dan fogelman    lugosi lászló    waco jesus  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!