hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
kultúra [kiállítás]  2019. január 16. szerda   04:20
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Kisképző 240 - Múlt és jelen összekapcsolása
2019. január 23. - március 10. Műcsarnok

  A 240 éves múltra visszatekintő ma már Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium néven ismert Török Pál utcai középiskola falai közül nagyon sok olyan neves képző- és iparművész került ki, akik ma a szakma megbecsült képviselői.
  
  Egy 1783-ban kiadott rendelet előírja, hogy a Rajzoló Oskola köteles minden évben nemcsak a növendékek legjobb rajzait összegyűjteni, hanem a tanárokat is kötelezi, hogy saját kezű mesterművekkel mutassák meg a tanulóknak, hogyan születik a művészet. Ez a folyamat nem szakadt meg, az iskolában készült mestermunkákat összegyűjtötték és megőrizték az idők során. Az intézményben így kialakulhatott egy európai mérce szerint is különleges műtárgy-gyűjtemény. Az adományozási készség erősödésének és a 240. évforduló szerencsés együttállásának szinte törvényszerű következménye a mostani kiállítás. Az itt látható műtárgyak az egykori diákok és tanárok adományai, amelyek az iskola egy másik gyűjteményi egységét alapozzák meg. A kiállításon bemutatott művek egy fontos kezdeményezés első lépését reprezentálják. Olyan művészek képei , akik az alma mater hívására örömmel és tisztelettel ajánlották fel érett művészkoruk egyes darabjait. Ezek a képek az iskola gyűjteményének részeivé válnak, és újabb művészgenerációk felnevelését fogják szolgálni.
  
  A teljes felsorolást mellőzve a több, mint ötven művész között láthatók például Barabás Zsófi, Birkás Ákos, Fehér László, Gál András, Kéri Ádám, Köves Éva, Nádler István, Nemes Csaba, Szilvitzky Margit, Tölg-Molnár Zoltán…… festményei, nyomatai, szobrai, amelyet kiegészít az iskola jelenlegi tanulóinak videója.
  
  Kurátor: Mayer Marianna, Nagy Barbara



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hiánypótló ritkaságok és műfajteremtő zenészek a negyedik Liszt Ünnep első programjai közt
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt
Kuriózumok a Főapátsági orgonahangverseny-sorozaton Pannonhalmán a Bazilika800 emlékévben
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 james hetfield    black spiders    vices & virtues    mr.big    death to all    palya bea    liam neeson    rocktusa    akusztika    heboidophrenie    alexandra    óriásgonzó    kontroll    witkin    tóth gergő    guns ’    rupert grint    jason rouse    jim croft    magyar rádió gyermekkórus    project x    the trade    discomfort    black francis    crazy town  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!