hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
hírek   2018. december 30. vasárnap   16:08
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Tudj meg minden részletet a Bekes Projekt új EP-jének megszületéséről


  2013 év végén baráti örömzenélésként alakult meg a Bekes Projekt, ami aztán hamar túlnőtt önmagán és az első fellépések mellett 2014 nyarán már meg is jelent a bemutatkozó lemez Korlátok Nélkül címmel.
  2015 végére az aktív koncertezés mellett már össze is állt egy újabb nyolc számos demó, a dalok pedig elég sűrű változásokon estek át, majd 2016-ra kiválasztották azt a négyet, amit a legerősebbnek éreztek és közben kettőre már szöveg is született, így élőben is tudták tesztelni a friss szerzeményeket. Mivel időközben a csapat tagjainak élete komoly fordulatot vett és az időbeosztás is egyre szűkösebb lett, így a koncertek erősen háttérbe szorultak és inkább a felvételekre koncentráltak, amik 2017 nyarán kezdődtek meg a No Silence stúdióban. Őszre már az első mix is elkészült, amit végül 2018 februárjában sikerült véglegesíteni. Ekkor egy klipet is forgattak a nyitó, Egyedül a Világ Ellen című tételre a szegedi No Total Films-es srácokkal.
  
  
  Az áprilisi premiert követően viszont erősen földbe állt az EP megjelenésének folyamata, mivel nem igazán sikerült dűlőre jutni borító ügyben, de végül a FreakBoy Groupnak köszönhetően egy minden képzeltüket felülmúló és az EP-vel remekül harmonizáló kézzel készített tustinta rajz megadta a végső löketet, hogy a csapat házi grafikusa és basszusgitárusa, Erdős Dani végső formába öntse a borítót, ekkor született meg a címe is az anyagnak: gyujtag.
  Közben a házi videós és dobos Laczkó Tomi egy igen pofás kis szöveges videót is készített a lemezt záró, Én Irányítok című dalhoz.
  
  
  Az EP elkészülte tehát koránt sem volt zökkenőmentes, de a zenekar úgy érzi, hogy érdemes volt mindig kivárni kicsit és nem megalkudni, hiszen így, jelen formájában hűen tükrözi mindannyiukat.
  A lemez szokás szerint ingyenesen letölthető a Bekes Projekt bandcamp oldaláról, bármilyen pénzbeli hozzájárulás pedig automatikusan a Csabai Állatvédőkhöz kerül.
  
  A zenekar jövője szempontjából most, így 2018 végén együttesen kijelenthető, hogy a kezdeti elképzelés szintjére szelidült a Bekes Projekt, azaz egy mindenféle görcsölés nélküli baráti örömzenélés, aminek keretein belül néha összejönnek, zenélgetnek, jól érzik magukat, de persze az sincs kizárva, hogy valamikor egy újabb dalcsokorral is elő fognak rukkolni a srácok, elsősorban a saját maguk szórakoztatására, ami persze ha bárki más számára is élvezeti értékkel bír, az csak külön öröm.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 anna murphy    hatebreed    csak kép    burning witches    skip the use    ray davies    skillet    suhancos    légió    nagyúr    scarred by beauty    lake of mind    scorpions     csata: los angeles    rdø    emma watson    stereotone     steven spielberg    war without end    sziget 2011    trixie whitley    rivers run dry    kirk hammett    mob rules    faster  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!