hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2018. december 20. csütörtök   18:35
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Viharban Születtem - Hobo életmű koncertje
2019. március 30. Budapest Aréna



  Hobo aktívabb, mint valaha – az elmúlt fél évben két jelentős stáción van túl. Az első stáció október 14-én volt a Barna Negra Music Clubban, ahol bemutatták a Hé, Magyar Joe című dupla lemezét. „Az alapötletet a Jimi Hendrix által híressé tett, majd a HBB-ben magyar nyelven is előadott „Hey Joe” adta. – írja ajánlójában Hobo. - Ha nekem lehet amerikai nevem, a „Hobo”, akkor „Joe” miért ne lehetne magyar? A többi magától jött. Születés, gyermekkor, első szerelem, házasság, megcsalatás, gyilkosság, börtönévek, lelkiismeretfurdalás, bűnbánat, Isten keresése, szabadulás és reménytelen helykeresés ezen a káprázatos mai Magyarországon.”
  A második stációja volt, a november 17-én bemutatott Hé, Magyar Joe színpadra vitele a Nemzeti Színházban.
  
   A harmadik stációja pedig a március 30-án, a Budapest Arénában vár rá, ahol a „Viharban születtem” című életmű koncertjének, a több évtizedes pályájának legfontosabb állomásait fogja előadni. A műsorban nemcsak a Hobo Blues Band (Póka Egon, Tátrai Tibor és Deák Bill Gyula) korai és késői dalait hallhatjuk , hanem versek, monodráma részletek, szólómunkák, blues és rock tradíciók és a legújabb album, a „Hé Magyar Joe” legfontosabb számaiból is kapunk ízelítőt.
  
  Albumai:
  1987 Üvöltés
  1989 Kivándorlás
  1991 Magyarország messzire van
  1993 I Love You Budapest
  1995 Kenyerem java
  1996 Amerikai ima
  1996 Imák és mantrák
  1997 Kövek az útról
  1998 A hetedik
  1998 A dublini úton
  1999 Adjatok a kutyáknak húst
  1999 Csavargók tízparancsolata
  2001 Blues Jim Morrisonnak
  2002 Bakaballada
  2004 Ballada a senki fiáról
  2006 Tudod, hogy nincs bocsánat
  2009 Circus Hungaricus
  2010 Látja Isten, hogy állok a napon
  2012 Farkashajsza
  2014 A föltámadás szomorúsága
  2014 Requiem a Bluesért
  2018 Lassú vonat - Bob Dylan dalok
  
  Színházi szerepek:
  1981 Színház, és te, Szépségem
  1992 Amerikai ima
  199? Lombardozzi
  2003 Az akasztottak balladája
  2007 Csattanuga csucsu
  2007 Szabadság, mit kezdjek veled?
  2008-2010 Vadászat
  2009-2010 Circus Hungaricus
  
  Könyvek:
  1982 Rolling Stones könyv
  1990 Hobo Sapiens
  1967 - 2001 Hobo blues
  2005 Csavargók tízparancsolata
  2008 Vissza a 66-os úton
  2008 Bolondvadászat
  
  Jegyek válthatók a www.tex.hu és a www.eventim.hu oldalán:
  
  Ülő I. 19.900 FT
  Ülő II. 15.900 FT
  Ülő III. 12.900 FT
  Ülő IV. 9.900 FT
  Álló: 9.900 FT



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. október 24.
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
2024. október 26.
Szakcsi Jazz Egyesület: A magyar jazz generációi
Soen: progresszív metal este a Dürer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Két ikonikus zenekar egy estén- Simple Plan és The Offspring a MVM Dome-ban!
Varnus Xaver & Rhoda Scott: A Két élő legenda zenével búcsúzik egymástól
TARJA – Dark Christmas Tour 2024
A The Wanton Bishops új albummal és nagy turnéval érkezik
Parkway Drive koncert 2025-ben Budapesten!
Imminence: Budapesten is teltházas, nagyszínpadra költözött a svéd metalcore csapat koncertje
Fun Lovin’ Criminals - The Capistrano Tour 2024. - New York-i hip-hop, jazz, blues és rock keveréke egy kis Escobarral
Soen: progresszív metal este a Dürer Kertben
 kiemelt 
Két ikonikus zenekar egy estén- Simple Plan és The Offspring a MVM Dome-ban!
  
Képzelj el egy estét, ahol a kaliforniai punk rock ikonja újra életre keltik a régi emlékeket! A The Offspring 7 év után ismét Budapestre látogat, hogy a közönség elé tárja felejthetetlen slágereit

TARJA – Dark Christmas Tour 2024
Parkway Drive koncert 2025-ben Budapesten!
Soen: progresszív metal este a Dürer Kertben
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 scarred by beauty    raunchy    age of agony    g.m.t.    antimatter    gabriela cedillo    massive attack    karnak    sacra arcana    amoral    megamind    esazlesa    rocktusa    elijah    diamond edge    gesztivál    30 perc vagy annyi se    the edge    laime pilniga    anthony hopkins    gillian anderson    trigger the bloodshed    continoom    charlotte sands    crosswind  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!