film [filmszemle]  2004. augusztus 12. csütörtök   13:36

nincsen hozzászólás

  Joel (Jim Carrey) és Clementine (Kate Winslet) történetében nincs semmi különös. Egy tengerparti pikniken ismerkednek össze, a lánynak tetszik a fiú, a fiúnak a lány, így összeköltöznek, azt hiszik boldogok együtt, aztán kiderül, hogy mégsem. Egymásra unnak, veszekednek, aztán szakítanak. Mindez nem egy földet megrengető katasztrófa (árvíz, vulkánkitörés, vagy egy újabb jégkorszak) árnyékában játszódik le, nem lövöldöznek egymásra kokainbárók és rossz zsaruk sincsenek.
  
  Joel és Clementine a fiú és a lány a szomszédból, akiknek az élete néha áthallatszik a falakon.
  Clementine egy napon elköltözik, épp annyi holmival ami a kezébe fér, Joel dühöng, új életet akar kezdeni, de ez a próbálkozása nem mondható túl sikeresnek.
  
  Aztán következik a végső döfés: barátaiktól kell megtudnia, hogy létezik egy klinika, ahol Clementine kitöröltette őt és közös életüket az emlékezetéből. Első reakciója a harag, majd a dac, ő is felkeresi Dr Mierzwiak (Tom Wilkinson) rendelőjét, ahol soron kívül elvállalják a kezelését, így ő is kitöröltetheti a lányt az agyából.
  
  Az emlékezettel való játék nem újdonság a mozi történetében (pl. Memento), az egymás- vagy mások fejében történő ki-be mászkálás sem lepi már meg az embert (a Sejt, John Malkovich menet)
  
  Az Egy makulátlan elme örök ragyogásában azonban kifejezetten különös fordulatnak tűnik, annak a nézőnek mindenképp, aki nem tudja legalább nagyobb vonalakban, mi is fog történni a vásznon. Mert ugye adva van ez a srác, majd ez a lány, és ülnek egy vonaton, és ismerkednek, és minden nagyon egyszerűnek tűnik, aztán hopp, váltás, és csupa zavaros, kopott színű kép váltja egymást, meg mindenféle memóriatörlésről beszélnek. Akkor hogy is van ez?
  
  Pont úgy, ahogy lennie kell, mert a végére tökéletesen kikristályosodik minden, és az embernek nincs is más dolga, mint élvezni a történetet. Ja, és alaposan meghatódni. :)
  
  Adva van ez a klinika. Egyátalán nem fontos, hogyan is fedezték fel az eljárást, vagy hány évbe telt, míg tökélyre fejlesztették. Ez a klinika LÉTEZIK, ott van a sarkon, akárhol, bárhol, nem egy steril laboratórium, mi pedig bemehetünk, pár fontosabb cuccal az elveszett kutyánkról, vagy az utált osztályfőnökünkről, és megrendelhetjük, hogy minden hozzájuk kapcsolódó emléket töröljenek ki az agyunkból. Dr. Mierzwiak munkatársai pedig éjjel a lakásunkba jönnek, ránk kötnek mindenféle zsinórt és megteszik amit kérünk. Így reggel a saját ágyunkban ébredve valóban nem fogunk emlékezni a világon semmire abból, hogy elpusztult a kiskutyánk, hogy mennyire utáltuk a tanárunkat, vagy arra, hogy elhagyott a kedvesünk. (volt egyáltalán kedvesünk?)
  
  Milyen tökéletesen működne ez a rendszer a mai társadalmakban!
  Vedd meg! Használd! Dobd el! Töröltesd ki!
  Az ilyen rendelőkbe azt hiszem tömegével érkeznének az emberek, hiszen mi is lehet ennél fájdalommentesebb megoldás? Nem emlékezni.
  Nagyszerű!
  
  Joel és Clementine döntése is teljesen logikusnak tűnik, első nekifutásra legalábbis, hiszen manapság a párkapcsolatokat is úgy fogyasztjuk mint bármilyen más terméket a polcról: ha mégsem tetszik, hogy élénkpiros, és otthon kiderül, hogy nem igazán passzol az ülőgarnitúránkhoz, egyszerűen lecseréljük.
  
  Joel és Clementine csak úgy tesz, mint a legtöbb pár, megfutamodnak a problémáik elől és azt remélik, a legközelebbi alkalommal elő se kerülnek.
  
  Na igen, a problémák, a veszekedések, és a bántó megjegyzések, ezek mind, szépen eltűnnek Joel agyából, egymás után. Aztán jön egy szép emlék Clementineről, tiszta és élénk, és Joel rádöbben, nem akarja, hogy mindez, a jó és a rossz, egyszerűen kitörlődjön belőle.
  Mire is menne emlékek nélkül?
  
  Hogyan is semmisíthetné meg Clementinet, mikor az életük egy, és ugyanaz volt évekig?
  S miközben a gépek egyre többet és többet tüntetnek el ebből az életből, Joel megpróbálja megmenteni a lányt, megpróbálja elrejteni más emlékek közé.
  
  Hiába, Dr. Mierzwiak programja utoléri őket, és reggel, mikor Joel felébred már semmire sem emlékszik.
  Persze tudjuk, Joel és Clementine újra találkoznak, és újrakezdik, és újra ugyanazokkal a gondokkal kell majd szembenézniük, amik elől elfutottak.
  Végül is, ki tudja, lehet, hogy Dr. Mierzwiak nem is létezik (mégis, milyen név az, hogy Dr. Mierzwiak?), ahogy a sarki kis iroda sem, és szó sincs semmiféle memóriatörlésről, ez az egész csak a saját agyunkban játszódik le: igenis, eltűntetek mindent, ami fájdalmat okozott! Téged is, és téged is, és téged is....
  Valóban megérné ez nekünk?
  Senkit ne rémisszen el a pénztárak előtt a film hosszú és furcsa címe! Tessék inkább megnézni!!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: