szerző: MorelloWithin Temptation, Beyond The Black 2018. december 12, Tüskecsarnok
Lóg nekünk már pár éve egy teljes koncertprogrammal a Within Temptation, de 2018. utolsó heteiben végre sikerült rendezniük az adósságukat. Persze nem a zenekarnak felróható okokból ácsingóztak hosszabb ideje a holland szimfonikus/gothic metalos csapat rajongói az újabb magyarországi koncertre. A 2016-os Fezen-es fellépésük ugyanis igencsak kurtán-furcsán sikerült a zord időjárás miatt. Estére akkora szélvihar kerekedett, hogy a közeledő zivatar miatt biztonsági okokból le kellett állítani a szabadtéri programokat. Sokáig úgy tűnt, a teljes Within Temptation koncert elmarad, azonban végül egy rövidke félórás blokkra engedélyezte a fellépést a katasztrófavédelem, így legalább pár szám erejéig lehetőségük volt beköszönni Sharon den Adel-éknak, ha már itt voltak.
Ez a megoldás természetesen nem elégítette ki a rajongókat, sokan rendkívül csalódottak voltak, hiszen némelyek egész évben erre a bulira készültek. Persze még mindig jobb volt ez így, mintha a teljes koncertje elmaradt volna a Within Temptation-nek, de nyilván nem lehet felróni a hazai rajongótábornak, hogy 2016 óta hol türelmesen, hol kevésbé türelmesen várták a holland csapat ismételt eljövetelét.
A várakozás végül 2018-ig tartott, most a budapesti Tüskecsarnok látta vendégül a szimfonikus metal műfaj egyik legfontosabb csapatát. A zenekar a Resist című vadiúj lemeze köré építette a programját (még a kamionok festését is! Ütősen néztek ki, több rajongó is lefotózta magát a zenekari kamionok előtt pózolva), amely napokkal a magyar koncert után jött volna ki. Ám a lemezmegjelenés végül 2019. februárra tolódott, így csak látatlanban ismerkedhettünk meg néhány új szerzeménnyel, de szerencsére ez semmiben nem rombolta a koncertélményt.
A Tüskecsarnokban eddig csak a Dream Theater-t láttam koncerten, akkor is észrevételeztem, hogy mintha kissé alacsony lenne a színpad magassága, a küzdőtérről (pláne az alacsonyabbak számára) nem biztosít annyira jó rálátást. Ezúttal is hasonlók a tapasztalataim, de azért ettől még élvezhetők voltak persze a koncertek. Maximum az alacsonyabbak csak a zenészek kobakjait látták a színpadon mozogni.
Először a Beyond The Black érkezett a deszkákra, hogy egy kb. háromnegyed órás programmal felmelegítsék a még didergő közönséget. A német csapat 2014-ben alakult, de már 3 nagylemezük van, így bőven tudtak válogatni a mai előadáshoz. A banda a legutolsó, idén megjelent Heart Of The Hurricane-nel kezdte a műsorát a címadó dallal, majd eggyel korábbra mentünk a Lost In Forever erejéig, végül pedig kikötöttünk a Songs Of Love And Death című debütalbumnál a When Angels Fall és az In The Shadows tételekkel. Az utolsó három dal is ugyanebben a sorrendben érkezett, vagyis a 2018-as keltezésű, slágernek mondható Million Lightyears után a 2016-os Shine And Shade, majd a 2015-ös, határozott tempójú Hallelujah következett.
A Beyond The Black ugyan nem tartozik a műfaj legfontosabb bandái közé, nótáik viszont mégis hangulatosak voltak. Törékeny énekesnőjük, Jennifer Haben olykor szerényen a háttérbe vonult, ha a két gitáros, Tobias Lodes és Christian Hermsdörfer jöttek előre szólózni. Utóbbi néhol hörgős vokálokat is szolgáltatott. A tágas színpadon nem éreztem elveszettnek őket, szépen belakták a teret.
Egyedül a hangosítást éreztem egy kissé elnagyoltnak, mert szóltak ugyan a cuccok, Jennifer éneke is kivehető volt, azonban mégis túlságosan egybefolytak a hangszerek, mint egy tömör hangmassza. Nem volt ettől még élvezhetetlen a dolog, néhány jól megírt dallammenet így is szépen átjött, de lehetett volna tisztább a hangkép.
Tartottam tőle, hogy a Within Temptation-nél is hasonló lesz a helyzet és kezdetben ez be is vált. Az első 2-3 szám, vagyis a Raise Your Banner, a The Reckoning és az Endless War, mind a (még meg sem jelent) új lemezről ugyanis eléggé kásásan, idomtalanul szóltak. Pláne a már most közönségkedvenccé vált The Reckoning esetében ez kissé fájó volt. De ezúttal se mondom azt, hogy vállalhatatlan módon szólalt volna meg a koncert, csak Sharon hangja és a hangszerek egy nagy masszát alkottak, ahogy a Beyond The Black esetében is. Szerencsére a hangmérnökök azért megdolgoztak a pénzükért, mert szép lassan a helyükre húzták a hangszereket és innentől már tényleg úgy szólaltak meg a számok, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.
A rajongók természetesen nagy ovációval üdvözölték a Within Temptation-t, a holland csapat pedig bőven kitett magáért. Igen látványos színpadképet hoztak (nem véletlenül állt a csarnok mellett a két kipingált kamion), látványos LED-es vetítés ment mindvégig a háttérben, sőt a színpad előterében álló monitorokra is vetítettek, így azok olykor hegyvonulatként, máskor valamilyen mechanikus berendezésként látszottak. Hátul pedig kör alakban ment a kivetítés, amelyen a körbefutó fények igen látványosak voltak, különösen amikor gongütésre villant a háttérfény.
Ideje volt korábbi daloknak is, így került elő az In The Middle Of The Night, majd pedig a Stand My Ground és az All I Need a 2000-es évek közepéről. Sharon nagyon elemében volt az egész este folyamán, óriási átéléssel hozott minden dallamot, csodálatosan énekelt. A közönségben is sokan voltak, akik szinte az összes korábbi szám szövegét együtt énekelték az énekesnővel, persze a klippel, promó videóval még nem rendelkező új dalokkal mindenki csak most ismerkedett. Ilyen volt a most következő Supernova, illetve a kicsit később előkerülő Mercy Mirror, amihez csodálatos vetítés párosult. Szerencsére ezek az eddig ismeretlen dalok nem ültették le a hangulatot, mert a zenekar gondoskodott róla, hogy a lenyűgöző körítés és persze az elsőrangú színpadi produkció megnyerje magának a hallgatóságot.
Ismét jöhetett pár régebbi dal, a Shot In The Dark és a The Promise képében. Sharon mellett még a két gitáros, a mindvégig sapkában nyomuló Ruud Jolie és a látványosan zúzó Stefan Helleblad voltak sokszor előtérben. Nagyon érezték a színpadot mindannyian, remek volt az együttműködés a zenészek között.
Egy kis különlegességet is tartogatott mára a csapat. Sharon elmondta, hogy a soron következő Ice Queen-t már kismilliószor játszották, viszont felfigyeltek egy akusztikus feldolgozásra a neten, ami annyira megtetszett nekik, hogy „lopták”. Így Sharon és Stefan előadásában, ilyen módon csendült fel a 2000-es évek egyik sikerdala. Nekem tetszett ez a koncepció, és itt látszott igazán, hogy egy ilyen akusztikus előadásnál nem lehet alibizni: Sharon bizony nem semmi énekteljesítményt nyújtott ebben a számban. De ez az egész koncertre igaz volt.
Egész hangsúlyos szerepet kapott a mai eseményen a 2011-es The Unforgiving lemez, amelyről már eddig is hallhattunk pár tételt, most pedig a Faster következett. A már említett Mercy Mirror után pedig érkezett a koncertnek talán a csúcspontja, az eredetileg Tarja Turunen közreműködésével készült Paradise (What About Us?). Ezt szinte az egész terem egy emberként énekelte, ami mindent elmond a dal sikeréről.
A Within Temptation-nek több olyan dala is van, amely ilyen-olyan vendégénekessel készült, ma is hallhattunk néhányat belőlük. Az ilyen vendég részek viszont csak a lejátszón, illetve a háttérvetítésen mentek, szóval élőben ez a közönségre maradt. A rajongók persze nem bánták a dolgot, így sem tört meg a varázs.
Így a koncert vége felé már a régebbi dalokat adagolta a csapat, így hallhattuk a The Heart Of Everything-et, a What Have You Done-t, a Forgiven-t és persze az elmaradhatatlan Mother Earth-t, a 2000-es album címadó dalát. Lenyűgöző élmény volt, de az egészet megfejelték még a Stairway To The Skies-zal, ahol Sharon az eddigi ruháját egy hosszú fehér lepelre cserélte, amellyel szó szerint is a mennybe ment. Ez azt jelentette, hogy egy emelő segítségével felemelték több méter magasba, és onnan énekelt a közönségnek, miközben szinte a földig lelógott a fehér lepel, amit viselt. A Tarjás dal után ez volt a második csúcspont a koncerten.
Ha valaki egy igazán nagy durranást akart a 2016-os félig-meddig elmaradt buli után, most igazán megkaphatta. Itt a Within Temptation a lehető legmagasabb szintű produkciót nyújtotta. Mind látványosságban, mind élő énekteljesítményben, mind a zenekari munkában emlékezeteset alkotott a holland csapat.
És ehhez még hozzátehetjük, hogy Sharon a közönséggel is rendkívül szívélyes, vidám kapcsolatot ápolt az egész buli folyamán. Egyszer elkért egy telefont a nézőtérrel, amellyel körbefilmezte a társait és integetett a telefon túloldalán lelkendező, otthon maradt rajongónak. Máskor egy plüss békát emelt fel magához a színpadra, majd elhelyezte Martijn Spierenburg billentyűzetének tövében. A közönség énekeltetéséhez is sűrűn folyamodott. Igazi közvetlen, baráti hangulatú buli volt ez, ahol minden jelenlévő azt érezte, hogy részese a műsornak.
Mondhatjuk ezt lemezbemutatónak, a még meg se jelent Resist album kapcsán, de ez a koncert azt is bemutatta, hol tart ma a Within Temptation. A szimfonikus, billentyűs elemekkel dúsított metal zene még mindig az övék, a keserédes hangulatú gothic világ ma már inkább hátrébb szorult, inkább az elektronikával dúsított, modern betétek léptek előtérbe. Ez több új dalon is megfigyelhető volt.
A műfaji határok tágításának eklatáns példája az Xzibit nevű rapperrel készült And We Run című dal, ami ma mondjuk pont nem volt. Hiányolták is többen a nézőtérről. De ez is azt mutatja, hogy nem azok jöttek el ezen az estén a Tüskecsarnokba, akik a metal elárulásának tartják az ilyen megoldásokat, hanem akik a szokatlan, stílushatárokon túlmutató hatásokat is el tudnak fogadni, feltéve persze ha fogós, ötletes, emlékezetes nóta lesz a végeredmény.
06:14
