hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2018. december 11. kedd   16:04
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Pretty Maids: december 18-an a Barba Negra klubban
2018. december 18., kedd 19 óra, Budapest - Barba Negra Music Club



  December 18-án pótolja tavasszal elhalasztott koncertjét a Pretty Maids. Az év eleji turné utolsó állomásai, így a budapesti fellépés azért került lemondásra, mert az énekes Ronnie Atkins a turné során egy kisebb balesetet szenvedett, és megfigyelésre kórházba került, azonban rövid idő elteltével már ismét változatlan lendülettel tolta tovább a rock and roll szekerét. Ronnie idén ősszel a Nordic Union nevű zenekarral is kiadott egy Second Coming című albumot, jövőre pedig a Pretty Maids is újabb, immár 16. nagylemezét tervezi elkészíteni, ami a 2016-os Kingmakert követi majd.
  
  A Pretty Maids ősszel Japánban is játszott, decemberben pedig egy karácsonyi miniturné keretében pótolja az elmaradt fellépéseket, végül hazai pályán, Koppenhágában egy duplakoncerttel zárják az évet. A december 18-ai, budapesti fellépésre nem az eredetileg tervezett helyszínen, hanem a Barba Negra Music Clubban kerül sor, a márciusra megváltott jegyek is érvényesek erre az estére.
  
  Az este hazai fellépője az Amberjack zenekar lesz, melynek első nagylemeze, a Storm 2017 tavaszán jelent meg: leginkább vintage-rock zenekarként emlegetik őket, de valójában stílusuk egyedi és hiánypótló a hazai zenei palettán, hiszen a klasszikus blues-rockzenét szólaltatják meg fergeteges hangszeres és énektudással mostani, modern köntösben.
  
  
  
  a Livesounds bemutatja: Xmas Tour 2018
  2018. december 18., kedd 19 óra
  Budapest, Barba Negra Music Club
  Pretty Maids, Amberjack koncertek
  
  Belépő: 6900 Ft
  Jegyek kaphatók a Barba Negra pénztárában, a tixa.hu és az http://eventim.hu/ weboldalakon, valamint a Ticketportal hálózatában.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. március 18.
Tycho új lemezével tér vissza Budapestre (Dürer Kert - Budapest)
2025. március 20.
Szent Patrik nap a Fonóban a Bran együttessel - Madárerdő lemezbemutató koncert és ír táncház
2025. március 22.
Elő a kedvenc Elefánt-trekkekkel: döntsd el Te, mit játsszon a zenekar!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Metal az ész 35
Április 1-én érkezik a Pineapple Thief Budapestre
Disturbed, Megadeth a Budapest Arénában
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
Machine Head + Fear Factory a Barba Negra-ban
Gyerekrendezvénnyel rukkolnak elő a Fishing on Orfű szervezői
Dark Tranquillity: Októberben újra Budapesten, az Ultima Ratio Fest keretében!
 kiemelt 
One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
  
Marc Rebillet egy igazán sokoldalú művész, színész, zenész, zeneszerző, humorista, filozófus és (saját maga szerint) telefonos pszichoterapeuta is, aki a loop művészetének határait feszegeti a legkomolyabb és legkomolytalanabb témákon keresztül

Április 1-én érkezik a Pineapple Thief Budapestre
Disturbed, Megadeth a Budapest Arénában
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben
Machine Head + Fear Factory a Barba Negra-ban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 vices & virtues    pintér csaba    negativeart.hu    korpás éva    ihsahn    demonica    kabinláz    will ferrell    zack snyder    hegyalja fesztivál    sziget fesztivál    smárton trio    megazetor    moby dick    ensign    fővárosi nagycirkusz    album    damnations day    rózsaszín pitbull    daniel craig    howard jones    franz ferdinand    fővárosi nagycirkusz    bibliotheque pascal    metsatöll  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!