hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
hírek   2018. december 11. kedd   07:36
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Hammered: exkluzív dupla magyar válogatáslemezzel zárja az évet a HammerWorld Magazin


  Hammered címmel lát napvilágot a hamarosan megjelenő HammerWorld Magazin decemberi-januári számának dupla CD melléklete. Ez a két lemezből álló kiadvány a magyar rock és metal színtér 2018-as esszenciája, 38 zenekar, közel 300 ember - zenészek, énekesek, szövegírók, grafikusok, hangmérnökök idei munkájának lenyomata. A válogatáson szereplő dalok pedig - ha lehet hinni a közösségi média által mutatott számoknak - idén sok százezer rock és metal rajongónak lettek kedvencei.
  
  2018 intenzív, termékeny esztendő volt a magyar metal színtéren. Kiadói részlegeink, az ebben az évben éppen 20 éves Hammer Records, valamint az Edge és a Nail Records alaposan kivették a részüket a munkából, hiszen az év végéig (a Hammered dupla válogatást is beleértve) összesen 49 kiadványt, többnyire új stúdió albumokat, valamint koncert- és válogatás albumokat gondoztunk. Ezek egy része a HammerWorld Magazin mellékleteként, más része pedig rögtön a boltok polcain jelent meg.
  
  A Hammered válogatás ebből a hatalmas és izgalmas anyagból nyújt ízelítőt, sőt olyan exkluzív felvételeket is tartalmaz, amelyek eddig csak digitális kislemezként voltak elérhetőek, illetve az itt hallható verzióban most debütálnak.
  
  Új dallal szerepel a kiadványon a Dalriada - a Csillagok dalát a Dal 2019 műsorához vették fel, végül azonban ezen a válogatáson lett különleges bónusz dal, itt szerepel először a Paksi Endre 60. születésnapja alkalmából elkészült Hatvanszor című Ossian nóta, és a szeptemberi Ossian feldolgozás albumról lemaradt Végállomás Motel, melyet a P. Box készített el. A jövőre 17 év után újra koncertező Mood ismét rögzítette a Wombocosmic című dalt, de exkluzív felvételt hallhatunk a Sorronia, Leecher, Molicsrock és Beatrice zenekaroktól is.
  
  Több előadó uralta friss anyagával hosszú ideig a lejátszási és eladási listákat is. Az AWS minden eddiginél mozgalmasabb évet tudhat maga mögött: A Dal győzelem után az Eurovíziós Dalfesztivált, és a Wackent is megjárták, illetve ősszel jelent meg a Fekete részem című negyedik lemezük, mely második helyen startolt a Mahasz listán.
  A Kalapács hosszabb kihagyás után megjelent Örökfekete lemeze első helyet és 22 hét Mahasz TOP40-et hozott a zenekarnak. A Dorothy is elérkezett a harmadik lemezéhez. A Tessék! megjelenése óta az élen jár az eladási listákon, Hammeres CD specialként pedig közel ezer újságos standon van jelen, itt is érik tehát az aranylemez. A Tökéletesség hibája már a megjelenés előtt aranylemezként lett büszkesége a Roadnak, és a platina státusz sem váratott magára pár hétnél többet.
  
  Hammered CD:
  CD 1
  -Ossian: Hatvanszor (exkluzív) - Hammer Records
  -Road: A bátrak éjszakája - Edge Records
  -AWS: Viszlát nyár - Edge Records
  -Kalapács: Jekyll és Hyde - Hammer Records
  -Dorothy: Hűségriadó - Edge Records
  -Lord: Hargita - Hammer Records
  -Mood: Wombocosmic (exkluzív) - Hammer Records
  -Beatrice: Nem nekem tanulsz (exkluzív) - Hammer Records
  -Dalriada: Thury György Balladája II. - Nail Records
  -Mobilmánia: Szárnyad voltam - Hammer Records
  -Ektomorf: The Prophet Of Doom - AFM Records
  -Subscribe: X-Man 1 - Edge Records
  -P. Box: Végállomás Motel (Ossian feldolgozás) (exkluzív) - Hammer Records
  -Zorall: Bringásdal - Edge Records
  -Tales Of Evening: Káprázat - Nail Records
  -Zártosztály: Gyere Őrült - Hammer Records
  -Nova Prospect: Vigyázó - Edge Records
  -Mentes Norbert: A rock n roll örök - Hammer Records
  -Alcohol: Mr. Fotel-Rocker - Edge Records
  
  CD 2
  -Dalriada: Csillagok dala (exkluzív) - Nail Records
  -Stonedirt: Beyond Control - Nail Records
  -Sorronia: Nevermore (exkluzív) - Nail Records
  -Don Gatto: Welcome To Ferocity - Edge Records
  -Molicsrock: Nyugtalan vér (exkluzív) - Nail Records
  -Andartar: Ébredő enyészet - Nail Records
  -Leecher: Messengers of Fear (exkluzív) - Nail Records
  -Phoenix Rt.: Szívemen a jel - Edge Records
  -Zord: H-Mob - Nail Records
  -Stula Rock: Ha látnád magad - Nail Records
  -Pair O Dice: Egyszerűbb velem - Edge Records
  -Wall Of Sleep: Seven Point Five - Nail Records
  -KR3LL: Repent - Edge Records
  -Invader: Egyszer élsz! - Nail Records
  -Ideas: Till The End of Time - Nail Records
  -Kylfingar: Istenek hangja - Nail Records
  -Saqqara: Arany nap - Hammer Records
  -Scaryface: Scream - Edge Records
  -Sear Bliss: Haven - Hammerheart Records
  -Palmetta: Hej tulipán… - Hadak Útja Kiadó



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. február 16.
Hardcore invázió: SIDESTEP (SWE) és brutális társai SIDESTEP (SWE), EXTERMINATING ANGEL, NEVEN, DOGS ON CHAIN a RIFF-ben!
2025. február 17.
Distant + Enterprise Earth: dupla deathcore lemezbemutató februárban
2025. február 23.
Queensrÿche Budapesten: a debütáló EP-t és a Warning lemezt is eljátsszák a 2025-ös koncerten! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
The Howlers: brit sikerek után irány Európa!
A lázadás és szabadság himnusza érkezik a Knives-tól
A The Jet Buzz üzenete: Telnek múlnak az évek, de ne hagyd el magad!
Digitális zombik: megérkezett a Kubrick Stare
Bob Mould új dallal jelentkezett
A megvalósult álom… Új live video a Phoenix RT-től: Csended maradok
Geszti Péter szabadtérre viszi jubileumi műsorát!
Megjelent a Tarjával Budapesten is fellépő Marko Hietala új albuma, videón a címadó dal
 kiemelt 
Balls To The Wall: heavy metal sztárokkal vette fel újra a legendás albumot Udo Dirkschneider – márciusban Budapesten játszanak!
  
Hamarosan Budapestre érkezik a Dirkschneider zenekar Balls To The Wall 40 című turnéja, aminek keretében Udo Dirkschneider saját zenekarával, köztük Peter Baltes-zel adja majd elő élőben legendás Accept nagylemez összes dalát

Queensrÿche: zajlik az Origins turné, készül az új lemez, 23-án pedig Budapesten játszanak!
Comeback Kid: 20 éves jubileum a „Wake The Dead” albummal a Dürer Kertben
Vanden Plas koncert Budapesten - 25 év után tér vissza fővárosunkba a német prog metal csapat
Hardcore invázió: SIDESTEP (SWE) és brutális társai SIDESTEP (SWE), EXTERMINATING ANGEL, NEVEN, DOGS ON CHAIN a RIFF-ben!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 emma thompson    a félszemű    primordial    r.e.m.    code    hammer concerts    v.i.v fesztivál    leander rising    lovasi andrás    radics béla    bleubird    crossholder    tony iommy    mike watt    rotten sound    mentor    long play 33 1/3    korn    reason    piramis    josh duhamel    sorbon sexual    the young punx    óriásgonzó    bognár szilvi  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!