hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2018. november 5. hétfő   04:20
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Tarja, Stratovarius
2018. október 28, Barba Negra

  Igen ritka az olyan zenész, aki egy világhírűvé vált zenekarból kiválva, komolyan vehető szólókarriert tud felmutatni – persze anélkül, hogy boldog-boldogtalan az anyazenekar slágereit követelje rajta. Tarja Turunen ezen kevesek közé tartozik. Az egykori Nightwish pacsirta szakítása a társaság férfi tagjaival nem volt éppen szépnek mondható, és akkoriban senki se adott volna érte egy fabatkát se, hogy Tarja önmagában is megáll a lábán egy Tuomas Holopainen-szintű dalszerző zseni nélkül. Márpedig így történt. Bizonyítékok erre a Tarja név alatt megjelent szólólemezek és ez az október végi koncert.
  Ezen az estén a londoni szimfonikus/folk rockos Serpentyne volt a kísérő zenekar, de lecsúsztam a produkciójukról, így nem tudok véleményt nyilvánítani. Érkezett viszont a Stratovarius, akik hivatalosan közös headliner-ként szerepelnek Tarjával a turnén, de azért a valóságban mégsem lehetett egy minden értelemben fullos programnak tekinteni a szetjüket. Volt elég idejük, az igaz, de szerintem a mai 11 dal mellett még további 2-3 jelentett volna egy teljes értékű headliner programot.
  
  Többeknek talán szokatlan lehet, hogy a szimfonikus power metal definitív, mit több, egyik alapító bandájának számító Stratovarius ma 2018-ban, lényegében előzenekari szerepkört kap egy 2000-es évek közepén alakult produkcióhoz képest. De tény és való, hogy a társulat ma már csak árnyéka egykori önmagának, például a 2015-ös headliner-es Barba Negra koncertjük is kissé hervatagra sikerült. Még ha az utolsó 2-3 nagylemezüket egészen jól is fogadták a rajongók, a színvonal bizony nem töretlen.
  A 2015-ös buliról pont Timo Kotipelto-ra emlékszem, hogy kissé gyengébb napot fogott ki, így őszintén szólva a mai előadástól is fáztam egy kicsit. Az aggodalom szerencsére alaptalan volt, Timo mai teljesítménye megérdemli a méltatást. Persze nem szárnyal már olyan magasságokban, mint fiatalkorában, de meggyőzően prezentálta a dalokat. Frontemberként is élettelibb teljesítményt nyújtott, mint legutóbb.
  
  A program elsősorban a régi rajongóknak kedvezett, a két utolsó lemezről mindössze 1-1 dalt, a Shine In The Dark-ot és az utolsó előttiként elhangzó Unbreakable-t játszották le. Ezen túl a ´90-es évek vége-2000-es évek eleje adta a műsor gerincét az olyan dalokkal, mint az Eagleheart, Forever Free, Paradise, 4000 Rainy Nights, Black Diamond, Destiny, Forever.
  Jól működtek ezek a nóták, a tempós, riffelős power metal tételek és az olyan lassú, közösen éneklős számok is, mint a Forever 1996-ból, az Episode albumról. Egy teljesen friss nóta is előkerült az Enigma: Intermission II című, válogatott ritkaságokat, illetve új dalokat egyaránt tartalmazó lemezről.
  
  A hangzás ma kifejezetten jól volt keverve, így Matias Kupiainen riffjei kellően élesen szóltak. Igazából az ő, klasszikus zenéből is sokat merítő gitármotívumai és Jens Johansson erőteljes billentyűjátéka adták a savát-borsát a mai koncertnek, Timo éneke mellett. A Cliff Burton-re erősen emlékeztető fizimiskájú és kiállású Lauri Porra basszer emlékeim szerint kifejezetten technikásan játszott legutóbb 2015-ben, ma talán kevésbé volt látványos a produkciója. Igaz, a befejezés előtt kapott egy kisebb szólóblokkot, ahol azért bemutathatta, hogyan is szól úgy istenesen az ő kezében a basszgitár. Ebben is felfedezhető volt a Cliff Burton iskola hatása.
  A doboknál Rolf Pilve volt a legutolsó csatlakozó a társasághoz, aki a hosszú ideje stabil pontot jelentő Jörg Michael-t váltotta. Kifejezetten jól és helyenként látványosan játszott a dobos, az ő lüktető tempói szerintem nagy szerepet játszottak abban, hogy erőteljesen szólaljon meg a Stratovarius élőben. A közönség részéről mondjuk olyan óriási aktivitást nem láttam, nem zsongott be annyira a nézőtér. A közös éneklések és bólogatások azért mentek, Timo felszólítására a hangos ováció is, de úgy láttam: a mai publikum jelentős része nem elsősorban a Stratovarius miatt érkezett. Az utolsóként előkerülő slágernél, a Hunting High And Low-nál azért mindenkiben megmozdult valami, de ma a Stratovarius mégis csak másodhegedűs volt Tarja mellett.
  
  Ahogy az elején említettem, Tarja Turunen nem csak area volt képes, hogy megszabaduljon a Nightwish árnyékától, hanem olyan stílust és olyan zenei világot is képes volt magára aggatni, ami régebben elképzelhetetlen lett volna tőle. Például a lenyalt hajú angyali gótkirálynőről ki gondolta volna, hogy kaján fürtökkel, szegecsekkel kivert szexi fekete fűzőben, bőrgatyában és könyökig érő bőrkesztyűkben ugrál a színpadon? Márpedig ez történt, és Tarja megjelenésével a közönség azon nyomban le volt kenyerezve. Már az első percektől látható volt, hogy remek koncertnek nézünk elébe.
  Tarjának több szólóalbuma volt, ezek közül néhány (pl. a karácsonyi vagy az Ave Maria album) nem koncertre – legalábbis nem ilyen koncertre – való. De a többiről azért szemezgetett néhány dal erejéig. Az idén megjelent, Act II nevű élő albumán is megtalálható néhány ma lejátszott dal, de nem csak ilyen nóták kaptak helyet, hanem a The Shadow Self, a Colours In The Dark, a What Lies Beneath és a My Winter Storm lemezek fontosabb szerzeményei is. Főleg az első jelentette a súlypontot ezen az estén, amely 2016-ban jelent meg, de a régebbi lemezekből is bemutatott pár tételt az énekesnő.
  
  A Demons In You-val kezdődött a program, amit eredetileg az Arch Enemy-s Alissa White-Gluz-zal énekel Tarja, most természetesen csak a finn szépség volt a deszkákon. Aztán ugrottunk 3 évvel régebbre a 500 Letters erejéig, majd ismét 3 évet a Falling Awake-hez. Ha valakinek még ez újdonság, meglepődhetett azon, hogy Tarja saját számai nem kifejezetten a Nightwish grandiózusságát, légies, epikus megközelítését követik, hanem kifejezetten vad, nyers heavy metalról van itt szó, ahol az agresszív gitárriffek dominálnak, de azért Christian Kretschmar szintetizátora is sokat színezi a zenét.
  A Deliverance-t a Colours In The Dark albumról halhattuk, az igen szép számú közönség pedig remekül fogadta a dalokat, sokan énekelték a szövegeket. Tarja többször szólt a rajongókhoz, pár magyar kifejezéssel természetesen nagy ovációt váltott ki. Több látványos vetítés, videoklip is ment a háttérben a koncert alatt, az A Calling From The Wild dalnál például a természetvédelemre hívták fel a figyelmet, amit az énekesnő külön hangsúlyozott.
  
  A Diva című dalhoz új ruhát vett fel Tarja, a fekete tüskés koronával egyfajta gót Szabadság-szoborhoz hasonlított. Ez egy elég fura szerzemény a maga áriázós, kissé komolytalan hangvételével, vannak rajongók, akiknek nem is igazán fekszik. De Tarja elmondta, hogy ezen a koncerten a bolondozásnak is helye van, szóval ebből látható, hogy ők maguk sem gondolják túl komolyan ezt a dalt.
  A további szerzemények ismét a The Shadow Self-ről kerültek elő, a Love To Hate és az Innocence. A legrégebbi szerzemény ma az I Walk Alone volt 2007-ből. Ezzel a dallal mutatta meg magát ismét Tarja a Nightwish időszak után, ezzel indította útjára szólókarrierjét, szóval nem csoda, hogy a legtöbb rajongónak sokat jelent ez a szám. Úgy láttam, ez a nóta váltotta ki a legnagyobb ovációt a nézőtéren.
  Közeledtünk a koncert végéhez, amire még két nóta lett fenntartva: a Victim Of Ritual és az Until My Last Breath. Tarja még egy kicsit hergelte a közönséget, hogy esetleg bedobja közéjük a fekete koronáját, de végül csak a segítőnek dobta ki hátra. A jelenlévőknek természetesen semmi oka nem volt a csalódásra, mert Tarja remekül kiszolgálta a nézők igényeit.
  
  Valódi heavy metal programmal álltak színpadra és az egész társulat rendkívül lelkesen játszott. Az énekesnő is sűrűn odament egyikük vagy másikuk mellé, a sok összemosolygás és a szokásos koncert végi fotózás elbohóckodása is azt mutatták, hogy remek a hangulat a zenekaron belül.
  Sajnáltam viszont, hogy immár nem Mike Terranát láttuk a dobok mögött, mert ugyan az extravagáns amerikai őrült stílusa a kezdetektől fogva érthetetlen számomra, hogyan passzol Tarja világához, de eddig az élő találkozások során mindig lenyűgözően színezte a zenét. Most egy Timm Schreiner nevű arc ül a dobok mögött, aki nem játszott éppenséggel rosszul, de semmi különlegeset nem láthattunk tőle.
  Ugyanígy voltam az ex-Apocalypticás Max Liljával, akiről tudjuk, hogy a finn csapattal nagyot alkotott, de itt igazából semmi hangsúlyos szerepe nincsen. Egy-két alkalommal volt jelentősége a játékának, de igazából mindvégig teljesen belesimult a zenébe a csellója.
  
  Tarja mellett a legfontosabb tag kétségtelenül Alex Scholpp gitáros, aki a kezdetektől részt vett a dalszerzésben, koncerten pedig óriási elhivatottsággal zúz, igazi heavy metal terpeszben, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Az ő vadul szóló gitárja adta meg a súlyt Tarja zenéjének. Látványosan játszott még a basszuson Földes Hobo Kevin Chown, akinek ugyan senki nem szólt, hogy frizurája már a ´70-es évek óta kiment a divatból, viszont masszív basszustémákkal adta az alapokat.
  Tarjának immár nincs szükség Nightwish szerzeményekre ahhoz, hogy lenyűgözze a közönségét. Ma 4 nagylemezéről válogatta a dalokat és ez bőven elég volt ahhoz, hogy a rajongók elégedetten távozzanak a nézőtérről. Senki nem követelte, senki nem skandálta egyetlen Holopainen szerzemény címét sem. Ma Tarjára voltunk kíváncsiak, és ma ezt a súlyosan szóló heavy metalt jelenti az ő neve a rock rajongók számára.


Kulcsszavak:
  tarja     stratovarius 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Folytatódik Tarja Outlanders sorozata - Joe Satriani

Stratovarius: 7 év elteltével érkezik az új album

Tarja Turunen és Torsten Stenzel közös projectje az Outlanders

A világzene világsztárjai Budapestre jönnek

Mozivásznon búcsúznak a Buena Vista Social Club sztárjai

 programajánló: 
2022. augusztus 20.
Sabaton + Avatar + Dynazty
Fekete Zaj
2022. augusztus 27.
Új dalokkal és orfűi minifesztivállal tér vissza a Kispál és a Borz
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Lamb Of God, Kreator, Cattle Decapitation, Blood Incantation, Vended
Fezen fesztivál 25
Gojira, Alien Weaponry
KISS
Judas Priest, The Dead Daisies
Pearl Jam
Five Finger Death Punch, Ill Niño
Alestorm, Visions Of Atlantis, Rumproof
Helloween, HammerFall
Steel Panther
Rise Against a Budapest Parkban
My Chemical Romance a Budapest Parkban
Deftones
 kapcsolódó fotók: 

TARJA - 2018. október 28. - NORDIC SYMPHONY ´18 - BARBA NEGRA

STRATOVARIUS - 2018. október 28. - NORDIC SYMPHONY ´18 - BARBA NEGRA
 kiemelt 
Marco Mendoza - New Direction Tour 2022
  
Maco Mendoza neve nemcsak a basszerek között fogalom, hanem a rockvilág nevei között is előkelő helyet foglal el

Fekete Zaj
Simply Red
Első Emelet 40, Berkes 60 - 2 az egyben – Születésnapi nagykoncert
Sting (My Songs), Joe Sumner a Papp László Budapest Sportarénában
 friss hozzászólások 

Megjelent a Hickory zenekar új dala (2)
Nemzetközi játszótér az MTV-vel - Kiállítás világszerte az MTV Swatch Playground alkotásaiból (1)
OneRepublic: Never Ending Summer Tour (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 grindrise fest vi    el camino    endless main    red partizan    tony blair    wall of sleep    circle of witches    deviant    gyár fesztivál    cephalic carnage    kettőnégy    dennis quaid    aeverium    watch my dying    tim owens    vam design center    metalchamp    kulturális intézmény    katatonia    ill disposed    nulladik változat    animals    harrison ford    barbra streisand    simple plan  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2022 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!