beszámoló [koncert]  2018. október 31. szerda   10:38

nincsen hozzászólás

  Elég nehéz újat mondani a 2018. októberi Hammerfall koncertről, akik immár harmadszor érkeztek hozzánk a 2016-os Built To Last lemezükkel a tarsolyban (először 2017. januárjában, majd pedig az az évi Rockmaratonon). A névnek megfelelően úgy tűnik, tényleg tartósnak építették fel ezt az albumot, hiszen ma is nagy létszámú közönség várta a svéd heavy metalosok fellépését (és egyébként valóban, a 2010-es évek talán legjobb Hammerfall korongjáról beszélünk).
  A 2017-es buli teltházas volt, ma azért várható volt, hogy nem lesznek annyian, de panaszra így sem volt semmi ok. Őszintén szólva előzetesen nem vártam olyan túl sokat ettől az eseménytől, amolyan „egynek jó lesz” gondolattal jöttem a mai koncertre. Hiszen 2017-ben és a Maratonon is hallottuk már a Built To Last legerősebb dalait, az életmű más nagyszerű szerzeményeivel karöltve, így még ha kicsit variálnak is a setlist-en (túl nagyot úgyse fognak), nagyjából ugyanazt fogjuk látni-tapasztalni, mint 2017-ben. Aztán mégse úgy jöttem haza, hogy „ezt már játszottuk háromszóóó...”, hanem fülig érő mosollyal. Valamit mégis tudnak ezek a svédek, hogy többedszer sütik el ugyanazt olyan módon, hogy a közönség mégis remekül szórakozzon és kiváló koncertélményt kapjon.
  
  Először az Armored Dawn fellépését nézhette végig a közönség. A csapatot (pláne az egyszerre fekete hajú és ősz szakállú frontembert) elnézve belém hasított a felismerés, hogy ezt a bandát én már láttam valahol! Később esett csak le, hogy 2017-ben a Fates Warning előtt melegítették az A38 hajó deszkáit. De ha csak ennyire távoli derengésre futotta, valószínűleg nem tehetett nagy benyomást akkor a csapat, mint ahogy most se volt túlságosan emlékezetes a produkciójuk.
  Bár nem néznénk ki belőlük, hogy Brazíliából származik a csapat, az Armored Dawn tulajdonképpen ízig-vérig európai power/heavy metalt játszik, erős billentyűtámogatással. Alapvetően nem voltak rosszak, de emlékezetes számoknak igencsak híján van a csapat, szóval a dalszerzés során még lenne hova fejlődniük. Az éneklésben mindenki szerepet vállalt, olykor hangsúlytalanná téve a színpadon olykor kissé elárvultnak tűnő frontembert.
  Jópofa ötlet volt, hogy a Finnországból leakasztott gitárosuk a telefonjával imitálta el az anyukája felhívását, akit jó hangosan kellett üdvözölnie a közönségnek, csak sajnos a kivitelezés sikerült elég amatőr módon. Így némi fantáziával tudtak egyet csavarni a már unalmas közönségénekeltetésen. A zenéjük is lehetne ennyivel fantáziadúsabb.
  
  Éppenséggel a Hammerfall-ról se mondható el, hogy faltól falig hajóznának a metalzenei skálán, ennek ellenére mégis óriásiak élőben. Dalaikban van lendület, van érzelem, vannak azonnal énekelhető dallamok, refrének és vannak kiváló gitártémák és szólók, amik azonnali léggitárért kiáltanak. És ha mindezt egy remek, szórakoztató frontemberi teljesítménnyel úgyszintén párosítjuk, akkor tényleg sokadszor is remek élményekkel távozunk.
  Mert bizony elsősorban Joacim Cans volt, aki eladta (nagyjából) ugyanazt a bulit immár harmadjára. Nem csak kiválóan énekelt, hanem a humoros kis sztorijai, a zenekartagok ugratása és a közönség lelkesítése sokat dobtak a koncerten. És mindez nem volt megjátszott, erre a közvetlen jókedélyűségre mondják azt, hogy erre születni kell.
  
  A dalokról tényleg nem akarok sokadszorra külön értekezni – a tőlük megszokott slágerparádét hozták el ismét, a Riders Of The Storm-mal, a Renegade-del, a Blood Bound-dal, az Any Means Necessary-vel, a Last Man Standing-gel, a Heeding The Call-lal, a Let The Hammer Fall-lal, a Hearts On Fire-rel. A legutolsó korongot a mostanra már megszokottnak mondható Dethrone And Defy, a Built To Last és a Hammer High képviselték.
  Legutóbb a Glory To The Brave lemezre emlékeztek egy kis medley-vel, most viszont a Legacy Of Kings album kapott egy külön válogatást. Különlegességként a Bang Your Head című dal került ma terítékre a 2011-es Infected lemezről, ez valóban meglepetésként ért. Ha már az Infected-ről beszélünk, nagyon megjátszhatnának egy olyat például, hogy az ott szereplő Pokolgép feldolgozást adják elő a magyar közönségnek egyszer, például Rudán Joe közreműködésével. Tutira működne a dolog, és nem hiszem, hogy bármelyik felet győzködni kéne (volt már ilyesmire példa, aki emlékszik még a 2011-es Metalfest bulira, tudja hogy miről beszélek...)
  
  Persze nem csak Cans kellett a sikerhez, hiszen a heavy metal továbbra is gitár alapú zene. Így a két bárdista, Oscar Dronjak és Pontus Norgren szintén alaposan kitettek magukért a riffek és szólók tekintetében. Pontus némi humorizálás után még egy külön kis szólólehetőséget is kapott.
  A ritmusszekció, Fredrik Larsson és David Wallin pedig kevésbé feltűnően, de magabiztosan hozták az alapokat. Szerintem jót tett a csapatnak a dobos poszt frissítése. Wallin dobjai rendesen megdörrentek, egy ilyen lendületes power metalba plusz energiát pumpál élőben az ennyire mennydörgésként szóló dob.
  Igazából ennyi a mondandóm a Hammerfall októberi koncertjéről. Azt kaptuk, amit korábban, de valójában mégsem. Ez a csapat 2 hetente tudna valami olyasmivel előrukkolni, amivel újra és újra le tudnák nyűgözni a rajongóikat és frissnek hatóan láttatni a zenéjüket. És ha 2 hetente jönnének, én akkor is ismét megnézném őket, újra és újra. És borítékolhatóan nem csalódnék.
  

Kulcsszavak:
  hammerfall     armored dawn 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás