hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2018. október 19. péntek   14:57
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ma este is, J. S. Bach összes orgonaműve: 9. – Christoph Bossert (Németország)
2018. október 19, 18.00 óra, Budapest-Németajkú Református Egyházközség Hold utcai temploma - Budapest (V. Hold u.)

  Christoph Bossert a maulbronni és blaubeureni evangélikus teológiai szemináriumok után 1978-ban a stuttgarti zeneművészeti főiskolán kezdte meg tanulmányait, amelyeket Fribourgban (Svájc) folytatott. Több német főiskolán tanított (Stuttgart, Esslingen, Trossingen), míg 2007 áprilisában Würzburgba költözött, ahol a főiskolán az orgona és egyházzenei tanszakok vezetője. Művészeti vezetője a giengeni Max Reger Biennálénak, a lüneburgi Max Reger akadémiának és az arnstadti Bach akadémiának, ahol évente publikálja a Bach-művek analíziseinek új eredményeit. Neves koncertsorozatok szólistájaként fontos szerepet játszik a kortárs zene előadásában. Számos zenei tanulmány és előadás szerzőjeként Christoph Bossert a nemzetközi zenei élet elismert szakembere.
  
  Orgonaszakértőként több jelentős projektet irányított, például a Villingen-Schwenningen-i 1752-ben épült Silbermann orgona (1752) teljes rekonstrukcióját. Életre hívója az Orgona mint európai kulturális örökség elnevezésű projektnek, amelynek célja a Kelet-Európában megmaradt historikus hangszerek megmentése.
  
  A következő koncertek:
  
  J. S. Bach összes orgonaműve / 10 – Mészáros Zsolt Máté
  2018. október 26, 18.00
  
  J. S. Bach összes orgonaműve / 11 – Vincent Thévenaz (Svájc)
  2018. november 9, 18.00
  
  J. S. Bach összes orgonaműve / 12 – Benjamin Steens (Belgium)
  2018. november 23, 18.00
  
  J. S. Bach összes orgonaműve / 13 – Szabó Balázs
  2018. december 7, 18.00
  
  J. S. Bach összes orgonaműve / 14 – Szathmáry Zsigmond
  2018. december 14, 18.00



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Új dallal jelentkezett a The Story So Far
Megérkezett a Bleeding Through legújabb dala
Hamarosan megérkezik a Banks Arcade vadonatúj EP-je, A Muse
Zártosztály koncert a RockHázban!
Zygnema: Az Iconic EP összeköti a keletet és a nyugatot, Mumbai lüktetésével fűszerezve
Megérkezett a The Early November - Tired Of Lying című új kislemeze
Katatonia, Nevermore rajongóknak kötelező: Electro Sound Parade
Sötét zenei utazás - megérkezett a Goresoerd új albuma
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 hisztéria    night demon    the dark knight rises    redneck zömbiez    ahumado granujo    the sisters of mercy    bad religion    sleepless    carpathian forest    smash into pieces    korom attila    Üvegtigris    mint gloria estefan    tara reid    born again    yelowcake    millenáris    solution    wilhelm scream    audun kleive    ready the prince    frankenstein-terv    mr. papagiorgio    zoli band    hegyalja 2012  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!