hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
hírek   2018. szeptember 17. hétfő   17:23
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ajándékot ajándékoz a Liszt Ferenc Kamarazenekar


  2018. szeptember 25-én különleges művel készül a Liszt Ferenc Kamarazenekar a Nemzeti Kulturális Alap 25. születésnapja alkalmából szervezett koncertre a Vigadóban. A Bartók Béla halála évfordulójának előestéjén előadott Divertimento világszerte a védjegyévé vált az 55 éves együttesnek. Sándor Anna meséli el, miért.
  
  A Nemzeti Kulturális Alap 2018-ban ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját. A szeptember 23. és október 17. között 25 év, 25 nap, 25 esemény címmel zajló ünnepi fesztiválon az NKA valamennyi kollégiuma önálló programmal ünnepel, melyek Budapest mellett az ország különböző kis- és nagyvárosaiban valósulnak meg, de több eseménynek is határon túli település ad otthont. A programsorozat – mely a Családok Évéhez is kapcsolódik – célja, hogy minél szélesebb körben bemutassa az NKA tevékenységét és eredményeit, valamint a kulturális élet azon területeit, ahol az Alap működésének köszönhetően maradandó értékek, alkotások, művek születhettek és születnek ma is.
  
  “Édesapám, Sándor Frigyes karmesterként szakmai jó viszonyban volt Bartók Bélával - meséli Sándor Anna, a Liszt Ferenc Kamarazenekar tavaly nyugdíjba vonult csellistája. - 1941-ben, mint az Omike (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) Női kamarazenekarának karmestere, ő mutatta be a Divertimentót Magyarországon. Személyesen Bartók ajándékozta neki a darab kottáját, és hozzá az eredeti értelmezését, magyarázatát. Ez azért is különleges a zenei világban, mert édesapám így a kotta birtokosaként a Divertimento előadási jogát is megkapta.
  
  A Bázeli Kamarazenekar és vezetője Paul Sacher 1939-ben immáron harmadszor rendelt darabot Bartók Bélától, és egyúttal nyugodt körülményeket is biztosított a munkához a svájci Saanen mellett bérelt kis házikóban, hogy a szerző mielőbb befejezhesse a kompozíciót. A mű egy meglehetősen új, letisztult stílust mutat, amelyben Bartók visszanyúl a barokk concerto-grosso műfajához, illetve szerkesztésmódjához, sőt tonalitás tekintetében is egy, a korábbinál jóval konszonánsabb hangot üt meg. Az első tétel alaphangvétele ritmikus, energikus, néptáncot idéző, a szonátaformát a könnyed divertimento hang és annak harsány, kontrasztot teremtő megszakításai tagolják. A lassú tétel szinte vészjósló, a bartóki „éjszaka-zenék” világát idézi, amelyből kiérződik a közelgő második világháború előszele, de Bartók nagybeteg édesanyjára is gondolhatunk, aki néhány hónappal a mű befejezése után halt meg (ez volt a pont, amikor Bartókék az emigráció mellett döntöttek). A Molto adagióban a drámai kitörés egy kéthangos motívumban nyilvánul meg, amely a tétel végéig meg-megszakítja az elégikus, zenei anyagot. Kroó György szerint ez a zene „háborús látomás, rettentő előérzet”, amely után a finálé szokatlanul felszabadultnak, szinte vidámnak tűnik. A féktelen muzsika népzeneszerű és egyben a mozarti divertimentók önfeledt hangvételét idézi. (forrás: Tóth Endre, zenetörténész)
  
  “Édesapám aztán a Bartók Konzervatórium igazgatója, majd a Zeneakadémia kamarazene tanára volt - emlékszik vissza Sándor Anna. - Az alakuló Liszt Ferenc Kamarazenekar tagjait így már régóta ismerte és tanította, és az együttes őt kereste meg, hogy mentorálja, vezesse őket. Előbb karmesterként és később művészeti vezetőként egyengette utunkat, karrierünket, meghatározva művészi minőségünket, zenei stílusunkat, a stafétát fokozatosan átadva Rolla Jánosnak. Amikor a zenekar megérett a Divertimento megtanulására, apám első kézből adhatta át Bartók instrukcióit, a zeneszerzőtől kapott kotta pedig bekerült az együttes kottatárába egy ajándékátadó dokumentummal együtt.
  
  Az 1963-ban a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola végzős növendékeiből alakult Liszt Ferenc Kamarazenekar több mint fél évszázada állandó szereplője a klasszikus zenei élet nemzetközi elitjének, így méltán tartják világszerte a kamarazenekari műfaj egyik legjobb képviselőjének. Sándor Frigyes, majd Rolla János vezetésével több mint ötven országba jutottak el, többek között felléptek a new york-i Carnegie Hallban, a tokiói Suntory Hallban, a sydney-i Operaházban, a buenos aires-i Teatro Colónban, valamint a párizsi Théâtre de la Ville-ben. A 2016 óta Tfirst Péter által vezetett együttes a közelmúltban olyan kiváló szólistákkal lépett színpadra, mint Martha Argerich, Mischa Maisky, Emmanuel Pahud, Vagyim Gluzman, Fazil Say, Ning Feng és még sokan mások.
  
  Szeptember 25-én a Vigadó dísztermében Bartók Divertimentója mellett a fiatal zeneszerző Balogh Máté Melodiemusik című darabját is hallhatja a közönség. Az Új Magyar Zenei Fórum Zeneszerzőversenyének megosztott 1-2. díját elnyerő mű a szerző vezényletével hangzik el. Az idén kiemelkedő művészi teljesítményét Liszt Ferenc-díjjal elismert Balog József Liszt: Malédictionját játssza, majd Orbán György: Búcsú Rasumoffsky gróftól című nagysikerű kompozíciója zárja az ünnepi hangversenyt.
  
  Az NKA25 fesztivál további programjai az nka.hu oldalon, valamint a facebook.com/nemzetikulturalisalap oldalon olvashatók. A Nemzeti Kulturális Alap a rendszerváltozás utáni hazai kultúrafinanszírozás talán legmeghatározóbb intézménye lett, amely 2018-ben ünnepli negyedszázados születésnapját. Az eltelt 25 év alatt az NKA a kulturális élet valamennyi területén megkerülhetetlen szereplővé vált, legyen szó könyvkiadásról, színházról, táncról, képzőművészetről, zenéről, szépirodalomról, fotóról vagy éppen építészetről, örökségvédelemről, közművelődésről. Az NKA bizottságában és kollégiumaiban a magyar kulturális élet meghatározó szereplői és jelentős alkotói ülnek, az ő javaslataik alapján hozza meg az Alap forráselosztásra vonatkozó döntéseit. Az NKA az elmúlt 25 évben számos ismert és kevésbé ismert előadót, művészt, alkotót támogatott, akik épp e támogatásoknak köszönhetően váltak országszerte ismertté.
  
  
  2018. szeptember 25., 19.30, Pesti Vigadó, díszterem
  25 éves a Nemzeti Kulturális Alap – a Liszt Ferenc Kamarazenekar ünnepi hangversenye
  
  Balogh Máté: Melodiemusik (a szerző vezényletével)
  Liszt Ferenc: Malédiction (km.: Balog József - zongora)
  ---
  Orbán György: Búcsú Rasumoffsky gróftól
  Bartók Béla: Divertimento



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
2025. május 1.
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A Fontaines D.C. Fonogram-díjas albuma deluxe kiadást kapott
Egy érzelmi utazás állomásai dalokban elmesélve
Új dallal jelentkezett az Arm’s Length – itt a The Weight
The Wonder Years újraértelmezte a Wyatt’s Song (Your Name) című dalt
Júliusban érkezik a Slaughter To Prevail új lemeze, a Grizzly
PSYCHO-FRAME bemutatja új kislemezét, a The Portal-t
Megérkezett a Keith Wallen új dala az Us Against the World
Wall Of Sleep: The Last Straw dalpremier, előrendelhető a The Kingdom lemez
 kiemelt 
Cattle Decapitation, Incantation, Skeletal Remains: nyári koncerten érkezik a kultikus death metal hármas
  
Június 9-én ismét Budapesten játszik az USA nyugati partjáról indult, és lassan 30 éve működő Cattle Decapitation

Stereo MC´s a ´90-es évek ikonja újra Budapesten
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kick ass    comeback kid    korzus    antal nimród    metalfest    grindrise    rumahoy    lost society    bryan adams    my gift to you    motorjesus    hajdu zsolt    ghost    dawncore    war without end    twitter    Ü    zorall    legacy festival    calico island    earth wind & fire experience    yzzo    trollech    trivium    kispál andrás  

r46
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!