hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
hírek   2018. szeptember 13. csütörtök   06:24
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Rachmaninovot ünnepli az első Orosz Zenei Fesztivál


  A romantikus zene 145 éve született mesterének művei állnak a szeptember 29-én kezdődő első Orosz Zenei Fesztivál középpontjában, amely idén két városban, Debrecenben és Budapesten várja a közönséget. A Szabó Marcell alapító-művészeti vezető által összeállított program Rachmaninov hihetetlenül gazdag és mai napig töretlenül népszerű életművének összes vonatkozását bemutatja, emellett számos igazi ritkaságot is kínál olyan kiváló művészek koncertjeivel, mint Perényi Miklós, Farkas Gábor, Kolonits Klára, Anatolij Fokanov, Zsoldos Bálint, vagy moszkvai Rachmaninov Trió - mellettük pedig a fiatal generáció legjobbjai, köztük Balogh Ádám, Razvaljeva Anasztázia és a Kruppa Kvartett.
  A négy debreceni és nyolc budapesti program megvalósításában Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen és egyben a cívisváros zeneigazgatója vállalt társszervező szerepet. A koncertek mellett egy izgalmas fotókiállítás is várja az orosz zene rajongóit.
  
  A fesztivál két kiemelt produkciója a Rachmaninov zenekara és Rachmaninov hite címeket viselik A zenekari esten - a Zeneakadémián és a debreceni Kölcsey Központban - szimfonikus művek és egy zongoraverseny (A holtak szigete, Paganini-variációk, I. szimfónia) - hangzanak el, a Szent István Bazilkában és a Nagytemplomban pedig Rachmaninov különleges, misztikus kórusműve, a Vesperás, a Debreceni Kodály Kórus előadásában, Szabó Sipos Máté vezényletével.
  
  A Rachmaninov kamarája és Rachmaninov ritkaságai című koncerteken ritka tablóban lehet része a rajongóknak, hiszen két nap alatt a szerző összes kamaraművét meghallgathatják. Ugyan egyetlen koncert csak ízelítőt adhat a hatalmas zongorarepertoárból, de Farkas Gábor, a Tokiói Egyetem professzora különleges gonddal válogatta össze a Rachmaminov zongorája címet viselő szólóestjének anyagát.
  Két dalesten - Rachmaninov hangjai - ismerhetjük meg Rachmaninov egy kevésbé ismert arcát: Budapesten Kolonits Klára és Zsoldos Bálint, Debrecenben Anatolij Fokanov és Virág Emese mutatja be az orosz romantika ritkán hallható gyöngyszemeit. Aki pedig nemcsak a zenén keresztül találkozna Rachmaninovval, Lukácsházi Győző archív felvételekkel színesített előadásain (Rachmaninov élete) keresztül megismerheti a zeneszerző izgalmas életét és korát.
  
  Az első Orosz Zenei Fesztivál nemcsak előadásokat, de látnivalókat is kínál: szeptember 29-től a debreceni Kölcsey Központban, október 2-tól pedig a budapesti Orosz Kulturális Központban látható a moszkvai Orosz Nemzeti Zenei Múzeum erre az alkalomra összeállított fotókiállítása - Párbeszéd kortársakkal - amely Rachmaninov életéről és munkásságáról szól.
  
  Orosz Zenei Fesztivál - Rachmaninov 145
  Művészeti vezető: Szabó Marcell zongoraművész
  2018. szeptember 29 - október 6. Debrecen - Budapest
  
  A pontos műsor
  Jegyek



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2020. augusztus 9.
XII. Alkotótábor és Művésztelep Drégelypalánk
CAMERA OBSCURA építés és sztereo fényképezés Laczkó Péterrel
2020. augusztus 29.
T Á B O R Fesztivál 2020
 a rovat legfrissebb cikkei: 
„Ha valamitől megijedek, azt meg kell csinálni” - új The Devil’s Trade dal érkezett
Megjelent a RockOut új nagylemeze, az Égi törvény
Így játsszák karanténban az ex-Death tagok az Overactive Imagination-t
Meghallgatható a szombathelyi Set In Stone első dala
AB/CD és a Hollywood Rose újra egy színpadon
Szeptemberben Dead Quiet album
Alestorm: animációs klip érkezett az egyik leghülyébb dalukra
Mikkey Dee dobos is elkapta a koronavírust
 kiemelt 
Deep Purple klasszikusokkal, Ian Paice Budapesten
  
A világ egyik legjobb Deep Purple műsorával érkezik Budapestre a Purpendicular zenekar, amelynek dobosa maga az élő legenda, Ian Paice

Jethro Tull – The Prog Years 21
Pineapple Thief az A38-on
Helloween 2021. UNITED ALIVE PART 2
Richie Kotzen 2021. Budapest
 friss hozzászólások 

Elkészült a MegaHertz első albuma (1)
Exopop: A szakadék mélyén (1)
Végighallgatható a Lemurian Folk Songs új lemeze (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 them crooked vultures    specko jedno    nick mccarthy    nightmare    flotsam and jetsam    george w. bush    jazzanova    lemmy    1349    josh brolin    pitt    hol van ilyenkor a rendőrség?    vinnie moore    tribute    dragonforce    alcohol    julia roberts    omega    textures     ivan &the parazol    palmetta    jex thoth    don gatto    jazzékiel    erik sumo  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2020 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!