hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
kultúra [kiállítás]  2018. szeptember 11. kedd   16:16
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Gaál József - Vezeklések kora
2018. szeptember 21. - november 11. Műcsarnok

  Gaál József (1960) képzőművész, művészeti író, a Képzőművészeti Egyetem tanára.
  
  A tárlaton – melynek címét egy korai műcsoporttól, az 1991-ben készült háromrészes litográfia sorozattól kölcsönöztük – bemutatott kulcsdarabok a bőrből készült fejek, a Marszüasz-figurák, a Hermák, a Macula- és Imagio-sorozat, illetve a Bello Brutto és a Transhuman Fetish darabjai. A három teremnyi kiállításon a legújabb, Persona Umbra című sorozat darabjai is láthatók, melyek a korábbi művekhez hasonlóan főként fából, bőrből és fémből készültek. Az összeállítás a művész szándéka szerint egyfajta visszatekintés, hiszen korábbi művei is szerepelnek benne; indító darabja, a Nagy Moloch 1988-ban készült.
  
  A kiállításhoz készített katalógusban Gaál József tanulmánya betekintést enged alkotói módszerébe és a művészettel kapcsolatos gondolkodásmódjába. Idézet a katalógus tanulmányából: „A művek mindennapi életemet is irányítják, szabálytalannak tűnő, akár szomatikusnak is nevezhető hatásrendszert teremtenek. Belső referenciahálóm olyan organizmus, amiben egymásnak ellentmondó tartalmak is elférnek, összeegyeztethetetlennek tűnő formák újabb jelentéssel ötvöződnek. Sajátomként megélt produktumaim egy mitikus, archaikus állandóságban akarnak létezni, nem egy eszme vagy művészeti ideológia bűvkörében, hanem korokat átívelő állandóságban.
  
  A Gaál József legfrissebb munkáit is bemutató kiállítást a Műcsarnokban 2018. szeptember 20-án Szeifert Judit művészettörténész nyitja meg.
  
  Kurátor: Kondor-Szilágyi Mária



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2019. június 25.
Whitesnake 2019-ben, a Barba Negra-ban
2019. június 26.
Dead Can Dance 2019-ben Budapesten (Papp László Budapest Sportaréna)
2019. június 30.
Noisem, Corrupt Moral Altar (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
TÉR /// ERŐ | II. Építészeti Nemzeti Szalon
Gondolatok a Zsámbéki Színházi bázis kapcsán
Ady Endre 100
PIM az A38 Hajón
Milyen évadzárásra készül a Budapesti Fesztiválzenekar?
Letisztult interpretáció, csoda évente hagyományosan a Müpában
TÉR /// ERŐ /// II. Építészeti Nemzeti Szalon
Kínai turné után április 23-án kezdődik Balázs János sorozata a Zeneakadémia Nagytermében
 kiemelt 
Mathcore/djent őrület a Frontierer-rel a Dürerben
  
A harmadik júliusi tukker buli is nagy dobásnak ígérkezik, hiszen ezúttal a világ legzajosabb mathcore bandáját nézhetitek meg immáron másodszorra kis hazánkban

Suppression (USA), The Migraines (UK)
Noisem, Corrupt Moral Altar
Beast In Black & Myrath - From Hell With Love Tour 2019
Kowalsky meg a Vega az Arena-ban
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 craig taborn    totálkár    steve-o    inception    everwood    jason staham    rise against cover    safe house    crescend    unexpect    u2    kéknyúl hammond band    warner bros.    mundruczó kornél    premonition 13    rob de luca    bővebb információk:    battleship    kid rock    a38    pecsa    massive aggressive    carnifex    Őrült szív    paganfest  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!