hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
hírek   2018. augusztus 29. szerda   16:29
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Hiányszakmák a filmiparban


  A magyarországi filmstúdiók kapacitását már évekre lekötötték, szakemberből viszont kevés van – mondják már évek óta, de hogy mik ezek a hiányszakmák, most megtudhatjuk. Segítségül két szakembert: Incze Ágnes vágó-rendező-forgatókönyvírót és Salamon András rendező-forgatókönyvíró-producert, a Luimiere Filmiskola alapító-tanárait kértük.
  
  Vágó, focus puller, scriptes, grip asszisztens – megannyi szakma, amiről nem sokat tudunk, pedig mióta a hollywoodi filmipar felfedezte magának Magyarországot, egyre inkább szükség van az utánpótlásukra.
  
  “A vágás szerepe elképesztően felértékelődött az elmúlt években. A filmiparban ma világszerte épp olyan fontosságot tulajdonítanak a vágói munkának, mint amikor az író, az operatőr, a rendező, vagy a zeneszerző munkájáról van szó. Ők azok, akik a vizuális történetmesélés folyamatában ott állnak a rendező mellett, és képviselik a film érdekeit” – meséli Incze Ágnes, aki elmondta, hogy iskolájuk alapvetően filmes szakmák oktatására vállalkozik, de ősszel két, úgynevezett alkotói terület, a vágás mellett az írás képzése is elindul. Felfogásunk szerint a forgatókönyvírás is elsősorban szakma, amit lehet mesteri, vagy olykor művészi szinten végezni, de mindenekelőtt magát a mesterséget kell megtanulni és a gyakorlatban alkalmazni.
  
  A focus puller és a kameraasszisztens feladatköre, hogy a forgatáshoz szükséges, megbízható technikai hátteret megteremtsék. Mindketten közvetlenül az operatőr irányítása alatt dolgoznak, az ő munkáját segítik. ”Hatalmas felelősséggel jár ez a munka. Nem csak azért, mert adott esetben többmillió dolláros költségvetésű filmekben dolgoznak világszínvonalú eszközökkel, hanem azért is, mert ezen a területen tényleg millimétereken múlik egy jelenet sorsa” – ezt már Salamon András rendezőtől tudjuk meg, aki kifejezetten fontos szerepet tulajdonít a rendezőasszisztensnek is, aki - elmondása szerint - akkor csinálja jól a feladatát, ha nélkülözhetetlenné teszi magát.
  
  „A produkciós asszisztens a fiatal, kezdő filmesek körében az egyik legnépszerűbb munkakör” – mondja Incze, „hiszen ez az alapja, a „belépő szintje” a filmes gyakornoki munkának, amihez elsősorban a filmezés iránti elkötelezettség szükséges, de persze nagy előnyt jelent a jó kommunikációs készség.”
  
  „Bár sokan még nem is hallottak róla, de a scriptes a játékfilm forgatás elengedhetetlen szereplője” – folytatja Salamon. „A rendező közvetlen munkatársaként folyamatosan őrködik a felvett beállítások vághatósága felett, információkat gyűjt és tárol, nyilvántartást vezet, ő figyel, hogy a jelenetek magával ragadhassák a nézőt
  
  Megtudtuk továbbá, hogy a hangasszisztens szoros együttműködésben dolgozik a vezető hangmesterrel a stúdióban, vagy a helyszíni hangmesterrel és a mikrofonossal a filmforgatásokon, hogy a legjobb minőségű hangot tudják felvenni. A hangasszisztens munkája nélkülözhetetlen a hangi utómunka teljes folyamatában, a hangstúdióban és a különféle hangi utómunka műhelyekben. A GRIP, mint munkakör, pedig „kameramozgatási technikus”-ként fordítható magyarra. Feladata, hogy felépítse és működtesse a kamerát kiszolgáló, tartó, mozgató eszközöket. A forgatás során szorosan együttműködve dolgozik a kamera csapattal és a világosítókkal.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 talentométer    gwar    long play 33 1/3    noise of irrational    billy lunn    vl45     bourne    david byrne    krúbi    ensign    celtachor    heaven street seven    kesh    ite missa est    tom hanks    mobilmánia    up in the air    rita ora    terhes társaság    atkinson    magyar atom    pain of salvation    Őrült szív    chris columbus    great american ghost  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!