hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
beszámoló [fesztivál]  2018. augusztus 21. kedd   15:59
nincsen hozzászólás

szerző: Monyó
FEZEN ´18
2018.július 25-28. FEZEN

  Idén 21. alkalommal futott a Fehérvári Zenei Napok, azaz a Fezen. Július 25-étől kezdődött a négy napos fesztivàl, ami a trendtől eltérve, nulladik nap nélkül, egyszerűen az első nappal indult. A helyszín maradt a jól bevàlt, közel a vasút állomáshoz. Két kemping is várta a fáradt fesztiválozókat, amiket akár napijeggyel is igénybe lehetett venni. A fellépők eltérő műfajokból érkeztek, ami a szervezők tudatos vàlasztàsa volt, hogy minél szélesebb réteg talàljon kedvére valót a rock, a metàl, a pop vagy éppen az alternatív bandàk közül. Idén újdonságként megjelent a folk műfaja, és mellette, a színház és a sport is. Ez utóbbi a ReAktiváló nevet kapta. Napközbeni programjaiban volt csocsó, a Vidi játékosaival, vérnyomás- és vércukormérés, jóga, evező verseny és véradás is. Reméljük, néztek alkohol szintet. :) Az itteni pizzák, és sütemények elkészítésénél gondoltak az étel allergiásokra is, ami nekem külön szimpatikus. A rendezvény atyja, Kovàcs Tóni szerint, hoztak fellépőket fiataloknak és időseknek, zenei csemegékre vágyóknak és party arcoknak is a rendezvény hat helyszínére. Idén először jótékonysági akciót is hirdettek, ahol egy profi gitárra lehetett licitálni. A befolyt összeget rászoruló gyermekek kapták. Reméljük, sok összegyűlt.
    
    A vàlasztàsok jónak bizonyultak, és több klasszikus nagyágyú is belefért. A fesztivál területére hàrom kapun lehetett bejutni, ami csökkentette a zsúfoltságot. Az első bejàrat a vasútàllomàs közelében lévő hídról volt megközelíthető, de mivel itt nem lehetett a sajtós jegyeket àtvenni, egy óràs laza sétàval kezdtem a fesztivàlozàst... Hiànyoltam az útba igazító tàblàkat, ami sem kint, sem bent nem volt megtalàlható. Örültem volna, ha valahol látom a vasúti menetrendet például… A bejàrathoz végül segítséggel odatalàltam, de egy viszonylag hosszú szakaszon baktattam egy kivilàgítatlan, keskeny úton. Szerencsére nem ütött el senki, de ezt jó lett volna, ha a szervezők biztonsàgosabbà teszik. Évek óta hiányolom a világítást…
    A fesztivàlon kp-val és pay passos kàrtyàkkal lehetett fizetni. Előbbi már lassan ritkaság számba megy. Üzemelt csomagmegőrző, ahol volt lehetőség telefontöltésre is. Konnektort adtak, töltőt nem. A két nagyszínpad között volt ereklye àrusítàs a fesztiválshopban, és dedikàló pont is, ahol a koncertek előtt lehetett a kedvencekkel talàlkozni. Az eligazodàst mobil app is segíthette.
    Voltak civilek, fesztivàl étkek bőven, borfalu, ahol tizenkét pincészet képviseltette magàt. Idén egy másik cég biztosította a rendezvényt, aminek nagyon örültem. A tavalyi „viselkedj csürhe” hozzáállást szerencsére nem folytatták, szerintem sokkal jobb volt a hangulat emiatt. Lássuk a napi bontást:
    
    07.25.
    Klasszikusok közül a Helloween vonzotta a régi metálosokat. Sokan porolták ki a banda pólót, és miattuk jöttek le egy dolgos hétköznapon fesztiválozni. Volt miből összerakni a repertoárt, hiszen a zenekar közel 30 éve létezik. A német csapat mixelte a tagokat, ezért jól megfért egymás mellett Michael Kiske és Andi Deris énekes, valamint a két gitáros, Kai Hansen és Sascha Gerstner is. A hangulat nosztalgikusan magával ragadó volt. A szimfonikus metál rajongók sem maradtak fejrázás nélkül az estén, mert a holland csapat Simone Simons énekesnő vezetésével szintén minőségi koncertet adott. A Wellhello és a Halott Pénz az ifjúsàgot mozgatta meg inkàbb. A két csapatot valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, hiszen szinte valamennyi fesztiválon fellépnek itthon. Sàtorozott a Lóci játszik, az Esti Kornél és a 30Y is. A hàzban metàl dübörgött, mint mindig. A kertben Gypo Circus pezsdítette a népet igen nagy sikerrel.
    
    07.26.
    Erre a napra is jutottak ütős nevek. Péterfy Bori idén már kapott egy nagyszínpadot a tavalyi sátor helyett. Őt váltotta a Kowalsky Meg a Vega, és utána Majka. A Harman színpad várományosa egyértelműen a Prodigy volt. A banda elektronikus zenét játszik ugyan, de rockos annyira, hogy nagy bulit csapjon egy olyan fesztiválon, ahol elsősorban a kemény gitár szólókat várja a közönség. A Fehérvár színpadon zenélt Richie Kotzen. Az amerikai énekes, gitáros még világosban kezdett játszani, de így is tömeget vonzott. A Mr. Big fellépése számomra meglepetés volt. Külsőre eleve egy nagy loboncot vártam, de az énekesük inkább egy 50-es nőnek volt öltözve, sállal a nyakában. Ami nem változott, az a hangja, és ez talán lényegesebb is. Elhangzott a To Be With You, de tavaly megjelent Defying Gravity című friss albumukról is hoztak több dalt. Az Accept csapatta utánuk nagy lendülettel. A klasszikus német metál banda is maga mögött tudhat több évtizedet. Lelkes rajongótáboruk miatt többször is fellépnek Magyarországon. Szintén a kertben nyomta Takàts Tamàs, aki mindig pocsolyàba lép…
    
    07.27.
    Ez volt a kevésbé rockos nap a Harman Színpadon. A közönség között egyre több konszolidált család anyát lehetett látni, akik Rúzsa Magdi koncertjére érkeztek. Az idei évben jelent meg a fesztiválokon, nekem nagyon megrendezettnek hatott. Láthattuk a Honeybeastet is, akik tavaly még csak sátorban sülhettek együtt a közönséggel. Személyes kedvencemet, a Quimbyt végigtáncoltam. Nem hallottam sok újdonságot tőlük, azt hozták, amit elvártunk. Őket követte Ákos, aki idén 50 éves. Országos turnéjának rockos verzióját hozta a Fezenre. Nagy érdeklődéssel vártam, mert 25 éve nem voltam koncertjén. Sok régi klasszikust hozott, szinte minden dalt ismertem, ezért arra jutottam, hogy nem maradtam ki semmiből. A műsor nem ment végig, mert óriási zivatar érkezett, ami miatt a koncertet félbe kellett szakítani. A klasszikus magyar bandákat képviselte még a Kalapács és a Lord is. Az USA-ból érkezett Ministry durván csapatta. A sokat politizáló antifa banda indusztriál metált játszik. Al Jourgensen énekes két óriás antináci csirkével osztozott a színpadon.
    
    07.28.
    A zàrónap is erősre sikerült. Délutàntól beköltöztek a 90-es évek: Dj Bobo, azaz René Baumann hozta a slágergyárat Svájcból, a Pál Utcai Fiúk pedig az alternatív vonalat képviselte. Az amerikai rapper, Pitbull, aki a 2014-es foci világbajnokság himnuszát prezentálta, először lépett volna fel Magyarországon, de lemondta a koncertjét. A fő műsoridő kitöltését egy nap alatt megoldották a szervezők, így Flo Rida koptathatta a deszkákat. A 39 éves, szintén amerikai rapper járt már hazánkban korábban is. Szívesen készít közös dalokat, mint ahogy a renitens távolmaradóval is tette. Leghíresebb közöse a Wild Ones (Sia), illetve a Step Up (David Guetta). A 190 centis langaléta próbált mindenkit meggyőzni, hogy örökké fiatalok, szépek és menők maradunk. Legyen úgy… A Tankcsapda folytatta az időutaztatàst, akik nélkül nincs is Fezen, ezért üljenek a fiúk ölébe a lányok. A közönség pedig kajàlta. Egyszer voltunk fiatalok, na. Aki nem bírta, lazíthatott a sàtorban, ahol a Belga vonzott óriási tömeget már ikonikusnak számító, társadalom kritikus számaival, illetve Ganxsta Zolee kàromkodta el a tutit.
    Összességében mindenki talàlhatott szàmàra izgalmas programot, akàr a koncerteken, akàr az egyéb sàtrakban, a hajnalig tartó mulatsàgokon. A Fezen az a fesztivál, ahol széles spektrumban találhatunk korosztályokat, stílusokat, de mégis egységes, és jó hangulatú az egész.


Kulcsszavak:
  helloween     accept     Ákos     quimby     péterfy bori     belga     mr. big     gypo     richie kotzen     30y     esti 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó előadók: 

Ákos
Quimby

 kapcsolódó cikkek: 

Várják a jelentkezéseket a Cziffra Fesztivál Mesterakadémiájára

Nemzetközi hírű kórussal indul a Pannonhalmi Főapátság Nagyböjti koncertsorozata a 800 éves bazilikában

A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget

Nagyböjti koncertsorozat nemzetközi hírű kórussal Pannonhalmán

Green Stage Funky Festival 2024 - Kool & The Gang, Earth Wind & Fire experience by Al McKay, Martha High & The Soul Cookers
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
Hobo- Vadászat 40
A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget
Abbath, Toxic Holocaust, Hellripper
Slaughter To Prevail
Delain, Illumishade
Beast In Black, Gloryhammer
 kapcsolódó fotók: 

HELLOWEEN - 2018.július 25-28. FEZEN

ACCEPT - 2018. január 21. BARBA NEGRA - THE RISE OF CHAOS TOUR

ACCEPT - 2018.július 25-28. FEZEN

ÁKOS - 2018.július 25-28. FEZEN

QUIMBY - 2018.július 25-28. FEZEN

PÉTERFY BORI & LOVE BAND - 2018.július 11-15. EFOTT 2018 - VELENCE

BELGA - 2018.július 11-15. EFOTT 2018 - VELENCE

BELGA - 2018.július 25-28. FEZEN

MR. BIG - 2018.július 25-28. FEZEN

GYPO CIRCUS - 2018.július 25-28. FEZEN
RICHIE KOTZEN - 2018.július 25-28. FEZEN
| 30Y - 2018.július 11-15. EFOTT 2018 - VELENCE
| 30Y - 2018.július 25-28. FEZEN
| ESTI KORNÉL - 2018.július 11-15. EFOTT 2018 - VELENCE
| ESTI KORNÉL - 2018.július 25-28. FEZEN
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 cock and ball torture    dalriada    liane carroll    rudán joe    nulladik változat    harms way    petendi tamás    bad religion    mickey rourke    ragadozók    galileo    1g records    sunday fury    adrenaline mob    phlegethon    johnny cash    lighthouse project    cataract    calista flockhart    moneyball    noise of irrational    metalforce    sucker punch    igazából apa    george w. bush  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!