hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
film [filmpremier]  2018. július 25. szerda   04:38
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Tizenegy év után az Arany Leopárdért


  Szeptembertől látható a hazai mozikban Kenyeres Bálint első nagyjátékfilmje, a Tegnap. A rendező már rövidfilmjeivel is jelentős sikereket ért el: a Zárás Velencében, a Before Dawn Cannes-ban versenyzett, s később elnyerte az Európai Filmakadémia díját, A repülés története pedig szintén Cannes-ban debütált. A magyarországi premier előtt a Tegnap a locarnói filmfesztivál Cineasti del Presente nevű versenyprogramjában mutatkozik be, így tizenegy év után újra magyar film száll versenybe itt az Arany Leopárdért.
  
  A nemzetközi szereplőgárdával 2016-ban, Marokkóban forgatott napsütéses film noir hivatalos plakátját most elsőként láthatja a nagyközönség. A Tegnap történetének középpontjában egy svájci üzletember áll, aki fiatalkori szerelmi kalandja után majd húsz évvel tér vissza az észak-afrikai országba, ezúttal üzleti okokból. A küldetése azonban hamar rejtélyek labirintusába vezeti, ahol múlt és jelen végzetesen összefonódik. “Észak-Afrikára azért esett a választás, mert bár félórányi hajóútra van Európától, mégis mintha egy párhuzamos univerzumba érkeznénk. Egy európai elveszettsége itt garantált” - árulta el Kenyeres Bálint, rendező.
  
  A film legnagyobb rejtélyének forrása mégsem a főhős számára idegen közeg, hanem a főszereplő maga. Ennek a személyes titoknak a felfejtésére kényszerül a Vlad Ivanov által játszott karakter, és a néző is rajta keresztül – egy lassan formát öltő, egyszemélyes szerelmi történet részleteit megismerve – járhat a rejtély végére.
  
  “Éppen azért, amiért a rejtély, illetve annak a forrása maga a főszereplő, semmi nincs az árnyékban, semmi nincs a sötétben, minden kint van a tűző napon Marokkóban. Nincs helye a romanticizálásnak, az Észak-Afrikából és a noir-ból következő vizuális kliséknek. Nincsenek tevék a narancssárga dűnéken, és nem a hosszú árnyakban és a sötét sarkokban kell keresni a megoldást. Lényegében a krimi szép lassan egy belső krimivé, egy pszichológiai drámává alakul át” - mondta a rendező.
  
  Kenyeres Bálint Tegnap című filmjének magyarországi bemutatója szeptember 13-án várható, a budapesti és vidéki mozikon kívül számos alternatív helyszínen rendeznek majd közönségtalálkozóval egybekötött vetítést.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Áprilisban ismét mozikban a klasszikus Indiana Jones trilógia!
Carte Rouge - Vörös térkép
Exhibition: Cézanne - Egy élet portréi - Portraits of a Life
Új, hivatalos előzetest és plakátot kapott Hajdu Szabolcs új filmje, a Kálmán-nap
Utaztál okosba’? Akkor nézd meg premier előtt a Kék Pelikant!
Pasolini hét - Az Élet trilógiája a Art+ Cinema-ban
Monty Python klasszikusok ismét a mozikban!
A dohánypajta
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 neurasthenia    atticus    halott pénz    aquincum    g    dead poet society    gillian anderson    hétköznapi csalódások    dave lombardo    social distortion    heights    the edge    nicia    the offspring    calista flockhart    ann my guard    fassang lászló    i exist    senses fail    hawtwhore heights    akusztika    wackor    izegrim    manegarm    cataract  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!