hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [fesztivál]  2018. július 12. csütörtök   04:41
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
VI. Óbudai Blues Fesztivál
Memphis bluestól a gerilla soulig

  A blues nem más, mint életérzés – vallja a VI. Óbudai Blues Fesztivál egyik amerikai fellépője, Big Daddy Willson. A július 23. és 27. közötti eseménysorozat idén is a műfaj legfontosabb hagyományaival és a legélesebb kortárs jelenével való találkozást ígéri. A magyar zenekarok mellett hallhatjuk többek között a texasi James and Blacket, a kortárs blues világviszonylatban is egyik legfontosabb előadóját, Ian Siegalt és a holland T-99-et.
  
  A blues határai kinyíltak, s a műfaj legnevesebb előadói ma már jóval szélesebb zenei világból merítenek, mint azt elsőre gondolnánk. Jó példa erre Bruce James és Bella Black 2011-ben alapított duója, a James and Black. New Orleans, Texas és Memphis zenei hagyományaiból merítenek, ám jóval túl is lépnek azon: a soul, a blues és a hiphop egyedi hibridjét hozták létre. Az általuk „Guerilla Soul”-ként nevezett műfaj a két énekes hangjára, a billentyűs hangszerekre és az erős dalszövegekre épít. Az eredmény egy táncolható, ritmusos bulizene, melynek Bella hangja olykor Nina Simone-i színezetet ad. Július 24-én a Kobuciban őket a világ egyik legjobb hangú fekete blues énekese, Big Daddy Willson követi. A funk, a soul, a gospel és a country gyökereit a bluesban újragondoló mester élete és zenéje elválaszthatatlan egymástól. Észak-Karolinában született egy nagyon szegény családban, így a társadalmi ranglétra aljáról küzdötte fel magát a világhírig. Pályáját gospel énekesként kezdte, de egykor nehézsúlyú bokszolóként is komoly sikereket ért el. A bluest feleségének és Németországnak köszönheti, pedig szinte a bőröndjében hozta magával a műfajt Amerikából. Karrierjét ma már számtalan szakmai elismerés és tizenkét album kíséri, Óbudára saját zenekarával érkezik.
  
  A brit Ian Siegal a MOJO Magazin szerint a leginnovatívabb, legtehetségesebb és leglebilincselőbb kortárs blues előadó. Nem véletlen tehát, hogy új lemezeinek megjelenését mindig kiemelt figyelem kíséri. 2018-as All The Rage című albumára az egyre sötétebbé váló világunkról írt káprázatos dalokat. Július 25-én a magyar közönség ismét felfedezheti, miért tekintik őt olyan zenei világok autentikus örökösének, mint Tom Waits, Howlin´ Wolf, Muddy Waters, Bo Diddley, Son House vagy Junior Kimbrough. A napot a három bohém fiatalemberből és egy öreg kutyából verbuválódott T-99 „alternatív rootsrocktrió” koncertje zárja. Az Amsterdamból érkező banda zenéje a rock ´n´ roll, a country, a surf, a punk stílusait ötvözve fordul vissza a blues alapjaihoz, megtűzdelve némi kelet-európai és dél-afrikai hangzással. Fellépéseiket a bohém karakterek, a vintage hangszerek és a színpadról áradó elképesztő energia teszi feledhetetlenné.
  Július 26-án The Pontiac és Pribojszki Mátyás zenekara, a Jumping Matt & His Combo mellett Little G. Weevil lép színpadra, akinek zenei világa és szellemisége több mint fél évtizede a fesztivál a szimbóluma is: hidakat teremtve köti össze a blues eredeti, tengerentúli és hazai kultúráját. A koncertek mellett különleges és atipikus blues-hangszereket bemutató workshopok, a műfaj gyökereiről szóló kerekasztal-beszélgetések és a blues hazai és tengerentúli történetét feltáró filmvetítések is várják a közönséget.
  
  
  
  Részletes program:
  
  JÚLIUS 23. hétfő 17.30
  Hangszer workshop, filmvetítés az Esernyősben
  Bárszékszínpad
  
  JÚLIUS 24. kedd 17.30
  EC 70 – Eric Clapton Tribute Band (Hun)
  James & Black (USA)
  Big Daddy Wilson (USA–D)
  JÚLIUS 25. szerda 17.30
  Voodoo Papa Duo (Hun)
  T-99 (Nl)
  Ian Siegal (UK)
  
  JÚLIUS 26. csütörtök 17.30
  The Pontiac (Hun)
  Jumping Matt & His Combo (Hun)
  Little G. Weevil (USA)
  JÚLIUS 27. péntek 17.30
  Hangszer workshop, filmvetítés az Esernyősben
  Bárszékszínpad



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 decapitated    adrenaline mob    the panic broadcast    leonard cohen    motörhand    woven hand    aquincum    zorall    josh duhamel    primus    alice ricciardi    killchain    Őrült    wagner    induction    etnoklub    another way    necrophobic    rosario dawson    burden    warfect    killed with hate    ÖrdÖg    hailee steinfeld    kosheen  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!